Minden Mérnök Kamarája – kivitelezők

Sokak célkitűzése az, hogy a Magyar Mérnöki Kamara mindenkinek helyet és teret biztosítson. Az Épületgépészeti Kivitelezői Szakosztály azért alakult, hogy a kivitelezés körüli kaotikus műszaki, jogi és kereskedelmi környezetben rendet próbáljon teremteni, és az MMK, az Épületgépészeti Tagozat keretein belül erre talán nagyobb esélye is van, mint a rengeteg ilyen-olyan civil szerveződésnek. Csohány Kálmánnal beszélgettünk.

Az épületgépészeti kivitelezők kiszolgáltatottak (mint ahogy a legtöbb építőipari területen tevékenykedő cég is, de most csak a mi körünkről beszélünk), és az érdekérvényesítés hiánya műszaki, jogi és kereskedelmi szinten is érvényesül. Vegyük sorra röviden ezeket.



Műszaki oldal
Csohány Kálmán (és mások) szerint az épületgépészetet illető szabványok, rendeletek kaotikusak, fölöslegesen több helyen szabályozottak, sokszor önkényesen átvettek, alkalmazottak (például a gáztársaságok esetében), többször egymást fölülírók. A magyar szabályozás éles ellentétben áll például az osztrák vagy német rendszerrel, ahol egy általánosan elfogadott „tézisgyűjtemény” áll rendelkezésre (ÖNORM, DVGW). Ennek eredménye, hogy egy adott feladatot 5 tervező ötféleképpen old meg, és itt nem a kreativitásbeli különbségekre utalunk.
Szintén kiemelte Csohány úr példaként a tűzvédelem kérdését, ahol egy tűzbiztos légcsatorna állékonyságát a tűzoltó szabályozás hiányában akkor fogadja el, ha erről ÉMI-igazolást hoznak neki, az ÉMI viszont a tűzállóságot, nem pedig az állékonyság fogalmát igazolja. De szó esett még az áramlási sebességről, komfortérzetről stb., amelyek mind témáink lesznek augusztusban.


Jogi környezet
Itt nincs sok mindent magyarázni, a törvénykezés elavultsága, lassúsága nagymértékben rontja a gazdaság teljesítőképességét.


Kereskedelem
Az örök sláger, a fizetési fegyelem hiányának megszüntetése, a lehetetlenül hosszú fizetési határidők lerövidítése, a visszatartások szabályozása, bankgaranciával való helyettesítése a fő cél.


A jelenleg 30 taggal működő szakosztály szívesen várja az érdeklődőket, és nyitva áll nemcsak az épületgépészek, de bármely szakterület képviselői előtt.


Épületgépészeti Kivitelezői Szakosztály Célkitűzései
– Az építési tevékenység jogi támaszainak kialakítása, végcél a rendeletszintű szabályozás elérése.
Határidő: 2010. 12. 31.
Felelős: Brigancz János


Szabványban, vagy rendeletben nem, vagy nem egyértelműen szabályozott műszaki megoldások feltárása, megoldási javaslat kidolgozása.
Határidő: 2009. 11. 30.
Felelős: Fulmer Gábor


Szerződéses szövegajánlások kidolgozása
Határidő: 2009. 11. 30.
Felelős: Bognár József


Évente egy kötelező, épületgépészeti kivitelezéshez kapcsolódó kreditpontos előadás szervezése.
Határidő: 2009. 09. 30.
Felelős: Egri István

szerkesztő

Szóljon hozzá

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni.