A 2025. március 1-jén hatályba lépő jogszabály-módosítások értelmében az e-építési napló alkalmazásnál éves rendszerhasználati díj kerül bevezetésre és változnak a rendszerhasználati díjak.
A nyár során is folyik az e-építési napló fejlesztése, melynek eredményeként szeptembertől három újítás várja a felhasználókat. A munkaállapot rögzítése, a kiemelt naplók megjelölése és az e-mailes értesítések a mindennapi munkavégzést fogják kényelmesebbé és átláthatóbbá tenni.
Az e-napló nem olyan régi találmány, hogy ne merülnének fel kérdések vekle kapcsolatban. Most egy olvasónk, egy kandallóépítő mester várja a kollégák segítségét, tanáccsal, ötlettel.
A BPMK Budapesti és Pest megyei Szakcsoport február 13-án elhangzott előadás kivonata, melyet Kurenkov Vjacseszláv, a Lechner Lajos Tudásközpont termékigazgatója prezenztált.
Bár a szakmai szervezetek elhalasztották volna az e-építési napló bevezetését januárig, ennek ellenére mégis elindult október elsejétől, még úgy is, hogy napokkal az indulás előtt jelentősen szűkítették a kötelező használat körét.
Október 1-jétől a papíralapú építési napló a múlté, helyét az elektronikus forma veszi át. Jó vagy rossz irányba mozdul ezáltal a kivitelezői kultúra? Mivel jár ez a változás a tervezőkre nézve?