Újfajta előadástechnika

Hírek szerint a Kamara erősen vizsgálja a szabadon választható kreditpontos képzéseket, szakmai szempontból. Mi most a kérdés egy más vetületét tekintjük át.

Mindenkivel előfordult már, hogy egy konferencián, előadáson lassan lecsukódott a szeme, feneke csúszni kezdett a székről a talaj felé, és esetleg még a füzet is leesett az öléből. Bevallom, én egyszer egy nagy horkantással eszméltem, ami nem kis zavart keltett az előadóteremben.

Unalmasabb beszédeknél, nem annyira karizmatikus előadóknál ez a folyamat már-már természetesnek tekinthető. Sajnos, előbb-utóbb ugyanígy járunk érdekes, élvezhető előadások alatt is, egyszerűen azért, mert nagyon nehéz egy-két órát csöndben, koncentrálva végigülni. Az embert nem erre tervezték.

Egy kötöttebb formájú, teszem azt egyetemi előadáson nincs túl sok eszköz ennek kivédésére. De céges előadásokon, amelyeken kötetlenebb a téma és ezáltal a forma is, lehet változtatni.

Idén januárban a Daikin meghívására egy burgenlandi szállodában Daikin-prezentációt hallgattunk meg. Ennek újdonsága – természetesen a szakmaiakon túl – az volt számomra, hogy volt egy úgymond ceremóniamester, aki a húszpercenként egymást váltó előadások adott pontján közbekérdezett – aztán erre válaszolt az előadó. A módszer működött: a más hang, az interaktivitás nem engedte a figyelmet lanyhulni, újra és újra kiváltotta érdeklődésünket.

Ami fontos: mindezt nagyon profin ki kell találni, össze kell hangolni, mert másképp kínos, erőltetett lesz. Jó, lényegi kérdések kellenek, természetesen ható szövegösszefüggésben. A daikinosok ezt szépen megoldották; és ami még fontos, elhangzottak azok a kérdések, amik talán egyébként elsikkadtak volna. Érdemes megpróbálkozni a módszerrel idehaza is – a szakmaiság nem csorbul attól, ha más formát adunk neki.

szerkesztő

2 hozzászólás

  1. 2010. február 18. - 10:51

    Harmadik „vetület”:
    Tisztelt Kollegák!
    Úgy emlékszem, amikor a Kamara bevezette a szakmai tevékenységhez nélkülözhetetlen kreditpont gyűjtést, nem az egyes beszállítók és kereskedők katalógus ill. honlap ismertetésének kötelező meghalgatásáról volt szó. Ma ez történik, „hozom” /előre a Kamarával nem egyezetett/ pontokért vagyunk kénytelenek a hol jobb hol rosszabb tisztán promóciós célu /tisztelet a kivételnek/ előadásokat végigülni. Nem csak érdekes témákra és színes előadásokra lenne szükség, hanem a témákhoz méltó helyszínre is, hogy fenekünk ne kezdjen lecsúszni az amúgy kényelmetlen székről. Ugyanis jelenleg a XXI.századi épületgépészet konkrét csodái kerülnek ismertetésre XIX.századi „komfort” körűlmények között szellőzetlen zsúfolt termekben.
    Üdvözlettel:
    Hollós András
    01-55100

  2. 2010. február 18. - 11:38

Szóljon hozzá

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni.