Az építészet, mint a gazdaság egyik legnagyobb, mindenesetre legszerteágazóbb hazai iparága bizony hosszabb ideje több sebből vérzik, melyek begyógyulását a válság csak tovább hátráltatja. A szakma egyöntetű véleménye szerint erős megújulásra van szükség sok területen: szemlélet, stratégia, koncepció, törvényalkotás, engedélyezés, támogatás, tervezés, kivitelezés, együttműködés, és még sorolhatnánk.
A megújuláshoz mindenekelőtt az ágazatok szakembereinek, döntéshozóinak találkozniuk kell, és egyeszségre kell jutni a legfőbb feladatokban – ez is mindenki előtt világos.
Ezt a célt szem előtt tartva a különböző októberi rendezvények szervezőinek, a hazai körülmények között ritka módon, sikerült az ágazatok szakmai szövetségeinek majd mindegyikét, valamint az illetékes hatóságok vezetőit maguk mellé állítva létrehozniuk egy jövőbe mutató rendezvénysorozatot:
Zöld Építészeti Napokat [ZÉN], amely október 7. és 18. között zajlik több helyszínen, több eseményt magába foglalva:
2009. október 7-8. CEP® Paszívház EXPO
2009 október 7. A Passzívház Tervezés Kora (nemzetközi szakmai konferencia, MAPASZ társszervezés)
2009. október 8. Energiahatékonyság és Épületenergetika az Önkormányzatoknál (Energiaklub és az ETE-TESZ közreműködésével)
2009. október 9-13. Szakmai utazások (osztrák és magyar már működő megoldások, passzívházak, készházak)
2009. október 15. Kerekasztal megbeszélés (építész ágazatok meghívott vezetői, döntéshozók egyeztetik a szakma legfontosabb feladatait, teendőit, égető aktualitásokat – ÉVOSZ, MÉASZ, MAPASZ és még egy sor további szakmai szervezet)
2009. október 16-18. MAKÉSZ Készház Vásár (a szakmán kívül a nagyközönséget, potenciális megrendelőket tájékoztatja az egyre inkább terjedő készházak hazai kínálatáról, új megoldásairól)
A Zöld Építészeti Napokat, mint az Október az Építészet Hónapja kiemelt szakmai eseményt, a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium is támogatja.
A rendezők szándéka és reménye szerint a Zöld Építészeti Napok, amely a következő években is hasonlóképpen megrendezésre kerül, őszi rendezvénysorozatként meghatározó eseményévé válik a fenntartható építészeti megoldásokat keresők és épületenergetikai – energiahatékonysági megoldásokat kínálók számára.
Amennyiben kérdései vannak vagy további tájékoztatásra van szüksége, állunk rendelkezésre!

Szóljon hozzá
A hozzászóláshoz be kell jelentkezni.