A Perzsa/Arab-öböl térsége a világ egyik legsúlyosabb vízhiánnyal küzdő régiója, az ottani államok vízellátása pedig nagymértékben a sótalanított tengervízen alapul. Az idei iráni konfliktus – különösen pedig az amerikai–izraeli katonai műveletek és az iráni válaszlépések – viszont rávilágítottak a térség vízinfrastruktúrájának sérülékenységére.
Az iráni külügyminiszter beszámolója szerint, amikor amerikai csapás érte a Hormuzi-szorosnál fekvő Kesm-sziget egyik sótalanító üzemét, 30 falu maradt vízellátás nélkül. Nem sokkal később Bahrein vezetése számolt be arról, hogy egy iráni drón okozott kárt az ország egyik sótalanító létesítményében. Mindez rávilágít arra, hogy a térségben a vízellátás, illetve vízinfrastruktúra egyre inkább a katonai műveletek célpontjává válhat – írja elemzésében az Energiastratégia Intézet.
A Perzsa-öböl menti arab államok alapvető természeti sajátossága, hogy a sivatagos környezet miatt nincsenek állandó folyóik. Bár időszakos vízfolyások, úgynevezett vádik előfordulnak a területükön, ezekre nem lehet stabil vízellátást alapozni, hiszen csak az esőzések idején szállítanak vizet, utóbbiak viszont a térségben ritkák. Emiatt a régiós országok hagyományosan inkább a felszín alatti vízkészletekre és a sótalanított tengervízre támaszkodnak, hogy gyorsan növekvő városaik, illetve ipari zónáik és mezőgazdasági területeik vízigényét kielégítsék.
Jól mutatja, hogy a térség mennyire rászorul a sótalanításra, hogy az ENSZ évi 500 köbméter/fő vízmennyiség alatt beszél „abszolút vízhiányról”, az öböl menti arab országok átlagos természetesédesvíz-ellátottsága pedig mindössze 120 köbméter/fő évente, vagyis a határérték alig egynegyede.
A legfrissebb adatok szerint a hat öböl menti állam – Bahrein, Kuvait, Omán, Katar, Szaúd-Arábia és az Egyesült Arab Emírségek – a világ teljes sótalanított víztermelésének mintegy 40%-át állítja elő, és területükön több mint 400 sótalanító üzem működik, melyek évente 7,2 milliárd köbméter édesvizet állítanak elő, teljes kapacitásuk pedig eléri a 26,4 milliárd köbmétert is. Emiatt a térség vízbiztonsága jelentős mértékben függ a tengervíz sótalanításától, hiszen e technológia nélkül a régió gyorsan növekvő, 62 milliós lakosságának ivóvízigénye, illetve gazdaságának vízszükséglete sem lenne biztosítható.
Technológiai háttér
A tengervíz sótalanításának lényege, hogy a folyamat során a vízből eltávolítják a sót és az ásványi anyagokat, ezáltal pedig alkalmassá teszik az emberi fogyasztásra vagy a mezőgazdasági felhasználásra. Erre a célra jelenleg két fő megoldást szoktak használni széles körben.
Az első, ma már elavultabbnak számító módszer, a termikus desztilláció lényege, hogy a tengervizet felmelegítik, majd a keletkező gőzt összegyűjtik és lehűtik. A folyamat során a só és az ásványi anyagok visszamaradnak. Az eredményül kapott desztillált vizet fertőtlenítik, illetve ásványi anyagokat adnak hozzá, ezt követően pedig a közműhálózatba juttatják.
A második – és napjainkban már elterjedtebbnek számító – megoldás, a fordított ozmózis, melynek során a tengervizet magas nyomású szivattyúk segítségével egy féligáteresztő membránon préselik át. Ez visszatartja a sót és az ásványi anyagokat, a vízmolekulák viszont átjutnak rajta. Az eljárás előnye, hogy olcsóbb, kevesebb energiát használ, és nem okoz jelentős hőszennyezést a tengerben.
A sótalanítás szerepe
Az Perzsa-Öböl Menti Együttműködési Tanács Statisztikai Központjának 2023-as jelentése szerint a hat öböl menti állam összesen 7,2 milliárd köbméter édesvizet állított elő a tengervíz sótalanításával. Ez a helyi lakosságra lebontva fejenként évente mintegy 122 köbmétert, vagyis napi 334 liter vizet jelent.
Országonként a termelés jelentősen eltér. A térség legnagyobb és legnépesebb, 35 milliós állama, Szaúd-Arábia a világ legnagyobb sótalanítottvíz-termelői közé tartozik; ezzel szemben a nagyjából 1,6 milliós Bahrein által előállított sótalanított víz mennyisége a szaúdi termelés mindössze tizede:
A sótalanított víztől való függőség
A a sótalanított víz jelentősége országonként eltérő mértékű, lakosságarányosan vizsgálva pedig igen nagy szórást mutat, és jelentős mértékben függ attól, hogy az adott államban milyen alternatív vízforrások vannak.
A technológiától Katar függ a leginkább: itt a teljes vízellátás 61%-át elégítik ki ebből a forrásból (az ország 1,1 milliárd köbméteres éves vízellátásának körülbelül 22%-a talajvízből, 18%-a pedig csapadékvízből származik). Az arány még magasabb, ha csak az ivóvízellátást vizsgáljuk, mivel ezen a területen a 3,2 milliós állam szinte kizárólag (99%-ban) a sótalanításra támaszkodik. A legnagyobb termelő, Szaúd-Arábia esetében viszont csupán a vízellátás 18%-a származik sótalanításból. Az egyes országok adatai jól összehasonlíthatók az alábbi táblázatban:
| A sótalanítás jelentőség a Perzsa-öböl menti országok vízellátásában | |||||
| Ország | Vízellátás (milliárd köbméter) | Sótalanított víz aránya | Talajvíz aránya | Egyéb (csapadékvíz, szennyvíz) | |
| 1 | Bahrein | 1 | 58% | nincs adat | nincs adat |
| 2 | Kuvait | 2 | 47% | 51% | 2% |
| 3 | Egyesült Arab Emírségek | 5 | 41% | 46% | 13% |
| 4 | Omán | 2 | 23% | 69% | 8% |
| 5 | Szaúd-Arábia | 16 | 18% | 79% | 3% |
| 6 | Katar | 1 | 61% | 22% | 18% |
Biztonsági és geopolitikai kockázatok
A jelenlegi iráni konfliktus arra is felhívta a helyi államok figyelmét, hogy a sótalanító üzemek stratégiai infrastruktúrának számítanak, hiszen egyetlen létesítmény kiesése is több százezer ember vízellátását veszélyeztetheti, emiatt pedig a vízinfrastruktúra a modern hadviselés egyik potenciális célpontjává válhat. Főleg, hogy a legtöbb sótalanító üzem tengerparti létesítmény, ezáltal könnyen azonosítható és könnyen támadható, sokszor koncentráltan elhelyezkedő célpontot jelent. Ennek következtében a térség országai a jövőben várhatóan nagyobb hangsúlyt fektetnek vízinfrastruktúrájuk védelmére, a decentralizált víztermelési rendszerek kialakítására, valamint a nagyobb energiahatékonyságú és biztonságosabb sótalanítási technológiák fejlesztésére.
Forrás: Energiastratégia Intézet.
Szóljon hozzá
A hozzászóláshoz be kell jelentkezni.