Elöljáróban annyit, hogy mintegy 15 éve kísérem figyelemmel a HKVSZ életét, működését, mintegy kívülállóként, valamennyire semleges nézőpontból. Mindezek ellenére nem érzem úgy, hogy mindent tudnék a szövetségről, és magabiztosan eligazodnék berkeiben, ezért a következő mondatokat, kérem, inkább egyfajta szubjektív gondolatfolyamnak tekintsék, amely két ágban halad.
Először a HKVSZ elmúlt 10-20 évéről, eredményeiről néhány szó. Ahhoz, hogy azt mondhassuk, egy szövetség sikeres vagy sikertelen volt, először is tudnunk kell, hogy mik a céljai. A HKVSZ-nél ezt talán legegyszerűbben úgy lehetne megfogalmazni, hogy tagvállalatainak és a hűtős-klímás szakmának az érdekképviselete, amely két tétel lényegében összekapcsolódik. Nos, a HKVSZ – az épületgépész szervezetek magasan legsikeresebbjeként – remek kapcsolatot kiépítve a szakminisztériummal, megszervezte a hűtős-klímás oktatás, illetve a szakmagyakorlás, nyilvántartás stabil, élhető rendszerét. Ez hatalmas eredmény, túl azon, hogy lehet vitatkozni a rendszer drágaságán, túlzott szakmai követelményein, szigorúságán, az oktatási engedélyek kiadásán, no meg azon, hogy a HLH Monitoring hogyan juttassa vissza a szakmából hozzá származó pénzt. Visszatérve az eredményekre, megjegyzendő – és újra elnézést kérek szubjektivitásomért –, hogy mindezekkel kapcsolatban három név emelhető ki: Gál Lászlóé, Zoltán Attiláé, és nem utolsó sorban Soós Árpádé.
Sőt, talán túlságosan is kiemelhető a neve? Regnálása alatt folyamatos, lappangó, néha előtörő vád volt ellene az úgymond „egyeduralmi” vonása, az, hogy kemény kézzel kormányzott, hogy nem lehetett ellenvélemény vele szemben, hogy saját embereivel töltötte fel az állományt. Igen, lehet benne valami. De a jó vezető erős, és természetesen olyan emberekkel dolgozik, akik az ő munkamódszerének megfelelnek. Amúgy meg mindannyian tudjuk: minden szövetségben egy dolgozó emberre ötven kritikus jut, akiknek viszont sem ötletük nincs a jobbításra (csak a létező lerombolására), se akaratuk és energiájuk a cselekvésre. Mint a mostani választás példája is mutatja, ha van erő és akarat, egy demokratikus szervezetben mindig van lehetőség a váltásra – reméljük, az új vezetésnek lesz gondolata, ötlete, hogy mihez kezdjen a „hatalommal”, és ereje, hogy megvalósítsa terveit.
Itt, ha már megvolt a végszó, át is térnék a választás, a „rendszerváltás” témájára. Először is: akármi is történt, úgy tűnik, valóban eljött az idő a váltásra a HKVSZ-nél; erről tanúskodik többek között az is, hogy nem csak a 22 új (autóklímás vagy nem autóklímás) cég szavazott Marton Károlyra, hanem még 34 másik, régebbi tag is, míg a másik két jelölt összesen kapott csak 30 szavazatot. Ez meggyőző. Valóban; amit egy koncepcióval meg lehetett tenni, azt az előző vezetés megtette – ideje új utakon elindulni.
Felhívnám viszont az új elnök figyelmét két dologra. Az egyik, hogy lehet, hogy választási győzelme szabályos volt, és minimum ügyes, de semmiképpen sem nevezhető elegánsnak. A 22 új, autóklímás cég nyilvánvalóan a szavazás miatt lett beszervezve, ez pedig – hiába, hogy ezek nélkül is megnyerte volna a választást – megkérdőjelezi az új vezetés legitimitását. Ezt egyetlen módon lehet – nem kell, csak lehet – parírozni; ha az új cégek aktív és hasznos tagjai lesznek a szövetségnek.
A másik, szintén stílusbeli ficam: gúnyosan megköszönni az előző elnöknek azt, hogy önt a székébe segítette. Ezt ugye kétféleképpen lehet értelmezni. Egyrészt, hogy Soós Árpád rossz munkát végzett, és ezzel segítette az ön megválasztását. Addig viszont erről nincs értelme beszélni, amíg az ön tervei nem valósulnak meg, mert az ember mindent viszonyít; nincs önmagában való jó és rossz munka, inkább csak jobb és rosszabb. A második értelmezés számomra még érdekesebb: eszerint Soós úr hagyta önt nyerni. Ez igaz! Ha be akarta volna betonozni a hatalmát, talán nem most, de pár éve megléphette volna azt, amit nem is olyan rég a Magyar Épületgépészek Szövetsége meglépett, amikor némi kritika érte a vezetését. A MÉGSZ ugyanis azt csinálta, hogy egyrészt szinte ellehetetlenítette a potenciális ellenzék belépését a szövetségbe (előzetes minősítés a helyi szervezet, az elnökség részéről, 1 éves próbaidő után döntés, ezzel garantálva az „elhajlók” távoltartását), valamint megtiltotta a képviseleti szavazást – nemhogy képviselő nem szavazhat a cég, tag helyett, de csak az ügyvezető és csakis személyesen, a helyszínen voksolhat. Magyarázható persze a MÉGSZ rendszere különböző módokon, de szerintem az optimum valahol a két szisztéma között van – bár minden rendszert lehet jól és rosszul is használni.
A lényeg, kedves Marton Károly elnök úr: Gratulálunk megválasztásához, és sok sikert kívánunk önnek és a HKVSZ-nek egyaránt, amiben szaklapunk, mint eddig, ezután is mindenben partnerük lesz. Remélem, nem sértettem meg őszinteségemmel, és számíthatunk cikkeikre, közleményeikre.
Végül búcsúzom Soós Árpádtól, az elnöktől: köszönöm, köszönjük.
A teljes cikk a VGF (www.vgfszaklap.hu) 2014/7-8. számában olvasható.
Veresegyházi Béla
Szóljon hozzá
A hozzászóláshoz be kell jelentkezni.