Készült a Belügyminisztérium megbízásából a Debreceni Egyetem Műszaki Kar Épületgépészeti és Létesítménymérnöki Tanszékén.
A tanulmány szerzői:
Csoknyai Tamás PhD
Kalmár Ferenc PhD
Szalay Zsuzsa PhD (BME)
Talamon Attila
Zöld András DSc
A jelen tanulmány tárgya az EU 2010-ben kiadott Épületenergetikai Irányelvében megfogalmazott „közel nulla” követelmény. Az Irányelvre a továbbiakban a rövidség kedvéért a szakzsargonban elterjedt „recast” kifejezéssel utalunk. A cél a műszakilag lehetséges és racionális követelmény számszerű meghatározása a legfontosabb épületkategóriákra (utóbbiakat a „recast” felsorolja). Hangsúlyozandó, hogy követelményértékről van szó, nem pedig a műszakilag lehetséges csúcsminőség meghatározásáról. 2020 után is lesznek olyan épületek, amelyek éppen megfelelnek az akkori követelménynek és lesznek olyanok, amelyek annál jobbak – azaz a „közel nulla” szint felett még legalább két kategóriát kell fenntartani azoknak az épületeknek az energetikai minősítésére, amelyek az akkori követelménynél jobbak.
A leendő szabályozás hitelességének biztosítása végett olyan követelményeket kell megfogalmazni, amelyek a 2020-ban reális hőszigetelési és épületgépészeti elemi szintű előírásoknak megfelelő és egynél nem több megújuló forrást hasznosító épületek 95 %-a esetében szinte „automatikusan” teljesülnek. A maradék 5% esetében az elemi szintű követelményeknél jobb elemek alkalmazása és/vagy egynél több megújuló forrás hasznosítása és/vagy – szerencsés esetben – kis primer energiatartalmú hálózati energia vételezésének lehetősége vezethet a követelmény teljesítéséhez (bár az ilyen esetek kedvezőtlen adottságok esetén is helyes építészeti koncepcióval többnyire elkerülhetők).
A „racionális” jelző azért hangsúlyozandó, mert műszakilag semmi akadálya nem lenne „teljesen nulla”, autonóm vagy éppen „energia pozitív” épületek létesítésének, ezek életciklusra vetített energiamérlege és költségei azonban várhatóan kedvezőtlenebbek lennének, mint egy racionális megoldásé.
Uniós irányelvnek megfelelően, meghatározott módszert alkalmazva jelen tanulmánnyal párhuzamosan készül egy költség-optimálási tanulmány. A műszaki lehetőségek mellett annak eredményei is mérlegelendők a követelményértékek megfogalmazásakor. Megjegyzendő, hogy jogszabályba foglalás előtt a tagországok javasolt követelményértékei még uniós szintű egyeztetés tárgyát képezik.
A fajlagos primer energiafogyasztásban kifejezett „közel nulla” követelmény megfogalmazásának feltétele az elemek szintjén megfogalmazott követelmények léte (hőátbocsátási tényezők, kazánhatásfok, stb.). Számításaink során az MMK által 2011-ben javasolt, valamint a passzív ház építés gyakorlatában kialakult értékeket vettünk figyelembe.
Ajánlást teszünk egyes tervezési input adatok jövőbeni módosítására (használati melegvíz nettó energia igénye, világítás energiaigénye). A tanulmányban kizárólag csak műszaki kérdésekkel foglalkozunk. Egyes tagországok terveiben a „közel nulla” követelmény teljesítésének olyan módszerei is szerepelnek (sőt már megvalósuló példák is ismertek), hogy az építtető anyagilag hozzájárul ahhoz, hogy a saját épületétől teljesen függetlenül valahol egy megújuló energiát hasznosító rendszer létesüljön (például egy szélturbina) – az ott termelt „zöld” energiát a hozzájárulás arányában az épület mérlegében elszámolják („white certificate”). Ilyen típusú „megoldásokkal” nem foglalkozunk és ilyet az ellenőrzés, elszámolás nehézségei miatt nem is javasolunk.
A közel nulla energiafogyasztású épületek követelményeire vonatkozó tanulmány eredményeinek szakmai körökben történő közzétételére és megvitatására a VÁTI szervezésében május 24-én került sor, ahol dr. Zöld András és Dr. Csoknyai Tamás előadásában részletesen ismertette a tanulmányt. A szakmai fórum második felében kérdések, észrevételek és javaslatok hangzottak el a résztvevő szakértők részéről, melyeket a szerzők megválaszoltak, illetve figyelembe vesznek az anyag véglegesítésekor.
A szakmai kérdéseket, észrevételeket, javaslatokat írásban 2012. jún. 8-ig az epfo@bm.gov.hu címre kérik elküldeni.
Szóljon hozzá
A hozzászóláshoz be kell jelentkezni.
Egy hozzászólás
Nem könnyű olvasmány, alig hinném, hogy túl sokan átrágták volna magukat ezen a 80 oldalon. Mivel én megtettem, megpróbálom röviden összefoglalni az általam vélt lényeget.
Általában egy jogszabálytervezetet szokás a beterjesztés előtt véleményeztetni, egy minisztérium által megrendelt tanulmányt nem nagyon, mivel esetünkben ez történt, ezért azt gondolom, a közzétett írás egy leendő energetikai rendelet meghatározó előkészítő anyaga lehet. Nem vagyok benne biztos, de mintha a BM lefordult volna a kérdésben utolján megbízott kamarai csapatról, és visszatért volna a 7/2006 TNM rendeletet kidolgozó team-hez.
A tanulmányt egy olyan alapvetésnek látom, amivel egy új épületenergetikai szabályozás megfelel az EU 2010-ben kiadott új Épületenergetikai Irányelvében megfogalmazott szigorú elvárásoknak. A megfogalmazásból sajnos nem könnyen kibogozható a lényeg, de azért kísérletet teszek rá.
Azt hiszem, a szerzők szerint felépítésében nem, inkább a számaiban kellene változni a jelenlegi előírásnak. A szabályozás maradna a mai háromszintes alapon. Az első lépcsőben az egyes épületszerkezetekre vonatkozó követelmények természetesen szigorodnak, átlagában minden szerkezetre nagyjából kétszer jobb ”U” értéket határoznak meg. A listán persze egyenként érdemes lenne féleségenként végigmenni (itt főleg a nyílászárókra gondolok), de ez nem fér egy hozzászólás szűk keretébe.
Az elsőnek megfelelően változik a második szint, a fajlagos hőveszteség tényező követelményértéke is. Jelenleg ez, az A/V viszony függvényében, a 0,2-058 W/m3K tartományban van, a javaslat szerint, a jövőben ez a 0,12-0,28 W/m3K értékek közé kell hogy essen. Marad tehát a viszonyítási alap, az A/V, csak az egyes szerkezeti elvárások változásához igazodva, nagyjából felére csökken az átlag is.
Némi megközelítésbeli különbség a harmadik szinten, a primer energiafogyasztásnál jelentkezik. Itt már a követelmény (ha jól sikerült visszafejtenem a kódot) nem az A/V viszony, hanem lakó- és irodaépületeknél a szintszám, oktatási épületeknél a tantermek száma szerint változik. Ezzel ugyan eltüntetünk egy mindennapos értelmezési problémát, de teremtünk néhány újat, a félig alápincézett ház, a részben beépített tetőtér magyarázatával, vagy azzal, tanterem-e a labor, vagy az óvodai foglalkoztató. Általában úgy látom, a szerzők benne ragadtak az eredeti feltevésükben, három fajta épület létezik, a lakóház, az iroda és az iskola. Minden más, az egyéb kategóriába esik. Nehéz feladni egy előfeltevést, de ebben az esetben meg kellene próbálni. Kereskedelmi, vendéglátó egység több van, mint iskola, és a szellőzési, vagy melegvíz fogyasztási igényük is jobban meghatározható. Egy könyvtárról, vagy patikáról több általánosságot tudunk mondani, mint egy irodáról, ami lehet egy ultramodern üvegpalota, de ugyanúgy egy falusi családi házban levő puritán biztosító, és hosszan folytathatnám a sort. Teljesen értelmetlennek látom pont annak a három féleségnek a kiemelését, amelyik az érvényes rendeletben, és a mostani tanulmányban szerepel, főleg hogy napi tapasztalat az egyes funkciók közti folyamatos metamorfózis.
Mint épületgépésztől talán megbocsátható, hogy az építész megoldásokat tartsam a minősítés alapjának, és az installációs megoldásokat egy második, vagy legalább egy független, elkülönített szintre szorítanám. Ha mindenáron létre kell hozni egy egységes minősítést, azt (természetesen az egyes összetevők egyenkénti feltüntetésével) két szám szorzatából tenném: van egy 65%-os, ”A” besorolású épültetem, a mostani funkciójában felmerülő igényeket 170%-on, ”F”, átlagos szinten teljesítő gépészettel, 0,65×1,7=1,105 ami ”D”, az előírást megközelítő lenne. Döntsön aztán a vevő, illetve bérlő, hogy szigeteljen-e, vagy inkább cserélje, a megváltozó felhasználói igénynek megfelelően a kazánt.
És persze ”ceterum censeo” a legfontosabb az energetikai rendelet és a végrehajtási utasításának összehangolása, vagy inkább közös jogszabályba vonása lenne.