A mai kommunikációs és épület-energiaracionalizálási trendekkel szembemenő, maximálisan jogos kijelentés hangzott el a Pollack Expón Dr. Magyar Zoltán szájából: először tervezzünk egy komfortos házat, és azután gondolkozzunk azon, hogy tehetjük a lehető leginkább energiatakarékosabbá!
Természetesen ez sem szó szerint értendő, hiszen a tervezést nem lehet kettéosztani komfortra és energetikára, azok együtt hatnak, viszont az elv megragadható: Az alap az élhetőség, a megfelelő komfortszint (a mai világban külön hangsúlyozandó a légellátás) biztosítása legyen, és azokat feltételezve, azokkal számolva alakítsunk ki egy optimálisan, takarékosan működő rendszert.
Ma ennek az ellenkezője a trend: cserélj nyílászárót, tegyél fel szigetelést, cseréld le a kazánodat – aztán reménykedj, hogy minden rendben lesz, hogy jól is fogod érezni magad otthonodban, meg takarékos is lesz a ház. És ez bizony az esetek nagy részében nem működik.
Egy érdekes példa egy kollégától, arra, hogy a fürdőszoba nyílt égésterű kazán lecserélése kondenzációsra sem feltétlenül minden szempontból ideális. Persze, a biztonsági szint növekedett nála, viszont az addig a kémény produkálta légáramlás, huzat megszűnt, a páratartalom megemelkedett 60-70%-ra, állott lett a levegő, és aktív penészesedés indult meg.
Egy biztos: az „élhetőség”, amíg nem áll rendelkezésre elég pénz, mindig csak második számú szempont marad a takarékosság mögött, még akkor is, ha ez utóbbi csak látszólagos, és nem valódi.
Veresegyházi
Szóljon hozzá
A hozzászóláshoz be kell jelentkezni.
Egy hozzászólás
Kicsit félve írom le, mert ami számomra egyértelmű, az még lehet egy üres közhely is. Lehet a komfortot és az energiaszükségletet szétválasztani? Ha emberi tartózkodásra szolgáló épületet tervezünk, a komfort egy tervezési kiindulási adat. Célszerű már a tervezés elején vizsgálni, hogy a számításba jövő komfort fokozatok milyen energiafogyasztást okoznak. Így a megrendelő látja, hogy az elképzelése a használat során milyen költséggel jár. Mivel ugyanazt a komfortot eltérő gépészeti rendszerek vagy berendezések is létre hozhatják, a változatok száma elég nagy lehet. Kellő tapasztalattal az előre láthatóan kedvezőtlen változatok figyelmen kívül hagyhatók. Energetikai szempontból abban kell dönteni, hogy milyen beruházási többlettel érdemes a jövőbeni energia számlát „előre kifizetni”. Nekem úgy tűnik, hogy Európában elmentünk a határig. Minden olyan ráfordítás „kötelező”, melynél a többlet beruházási költség az élettartam végéig megtérül. Elég kockázatos, mert a beruházási költségen kívül semmi sem biztos. Sem a tényleges élettartam vagy használati idő. Sem a várható energia fogyasztás („üzem idő”). Sem az energia ár.
Bár hosszú ideig energetikusként dolgoztam, most vitát gerjesztve is kijelentem, hogy nem is értem, miért kell az energiával „annyira” takarékoskodni. Mintha öncél lenne. Az ellentmondásokra két példával utalnék. Előírás, hogy egy új lakóház fajlagos, területre vonatkoztatott energia fogyasztása nem lehet nagyobb egy adott értéknél. Közben az új épületek tényleges fogyasztása nem csökken, mert egyre nagyobb épületekben akarunk lakni. Másik példa: a lakóépületek energia fogyasztása nem csökken, mert a lakosság száma ugyan csökken, de egyre több az egyszemélyes háztartás. Míg korábban egy háztartás például több fűtési hőenergiát használt el, ma a kisebb energiaigényű épületek hatását ellensúlyozza a háztartások elaprózódása.
Az én értékrendemben a takarékosság alap elem. De helytelennek tartom a takarékosság megkövetelését az energiahordozók várható hiányára, illetve a klímavédelemre való hivatkozással. Véges készletekre hivatkozni akkor, amikor a legpesszimistább vélemények szerint is a mai technikai szinten is 100-200 évig kitermelhetők a szükséges energiahordozók? A klímaváltozáshoz való alkalmazkodás elemi érdek. De eddig még semmilyen beigazolt módszert sem ismerünk, mellyel az ember módosítani tudná a klíma örökös változását.