Kollégánk ötlete szerint akkreditálni kellene bizonyos tervezőirodákat, ahova bekerülhetnének tanulni, gyakorlati tapasztalatot szerezni az egyetemekről kikerülő tervezők. Ezeket támogatni kellene a kezdők foglalkoztatása és tanítása érdekében.
A felvetés haszna nyilvánvalónak látszik; mióta megszűntek a nagy tervezőirodák, nincsenek olyan műhelyek, ahol a friss diplomások elleshetnék az „öregektől” a szakma fortélyait. Nincsenek egyeztetések, tervtanácsok. Sajnos ez a fajta önképzés a szakmai kultúrából is annyira kiesett az elmúlt húsz évben, hogy a Budapesti és Pest megyei Szakcsoport felhívására sem jelentkezett senki.
Mik lehetnek a gátló tényezők?
Hát elsősorban a munkaigény. Ha egy tervezőirodának adott mennyiségű munkája van, akkor arra nem kell több ember. Avagy bocsássa el dolgozóinak felét, hogy beférjenek a fiatalok? Persze ez is pénzkérdés: ha valaki kifizeti a cégnek az újak bérét, akkor mindenképpen lesz helyük.
A másik mínusz annak a veszélye lehet, hogy a tervező a saját, eljövendő konkurenciáját neveli, hiszen tudja, hogy tartósan nem fogja megtartani a fiatalt.
Úgy tűnik, a mai tervezői cégstruktúra nem igazán engedi meg a hasonló oktatási rendszer felépülését.
Szóljon hozzá
A hozzászóláshoz be kell jelentkezni.
5 hozzászólás
A legnagyobb gondnak – egyetértve a fent felsoroltakkal – én azt látom, hogy a tervezői tevékenység mint egzisztenciális lehetőség kezd eltűnni, és lesüllyedt a bérmunka szürke és szolgai módon megalkuvó tevékenysége szintjére. Természetes módon a szakmai karrierre vágyó pályakezdő fiatal azzal szembesül, hogy ha a tervezői pályát választja, akkor nagyon hosszú, fáradságos tanulás melletti csekély anyagi előremenetelre számíthat, sajnos ez ma Magyarországon ténykérdés.
Egy frissen végzett diplomás jogos elvárása, hogy legkésőbb 30 éves koráig stabil anyagi hátteret biztos egzisztenciát teremthessen magának.
Ezt a jelenlegi tervezői vállalkozások 95 %-a nem tudja biztosítani. A friss diplomás tehát el fog menni olyan állásba, ahol az egyetemi tanulmányok elvégzése és a tettrekészség rögtön jó vagy jobb jövedelmi viszonyokra váltható. Ez természetes és el nem ítélhető dolog; elvégre az ember is azért jött le a fáról, hogy Neki jobb legyen, mint a fán maradóknak.
A pályakezdő mérnök(ha marad a tanult szakmájánál) elmegy mérnök üzletkötőnek, kivitelezőnek, kereskedőnek, vagyis ahol a napi tevékenység gyorsabban konvertálható jobb anyagiakra. Ellentételezésként viszont feladja tanult szakmájának egy jelentős, sokszor döntő részét.
Mondjuk ki őszintén, több évi tanulás vész ezen az úton veszendőbe.
Az épültgépszeti tervezés – mint egy szakterület átfogó és komplex naprakész ismeretét igénylő tevékenység – egy holtig tartó folyamatos tanulási folyamat, ahol a tanulás az értékteremtő tevékenységhez képes sokkal nagyobb arányt kívánna meg, ahol sokkal gyorsabban avul el a mérnöki tudás, mint más szűkebb szakmai területre korlátozódó mérnöki szakmákban. Ha ennek a többlet ráfordításnak nincs piaci értéke – márpedig talán soha nem volt ennyire mélyponton – akkor a ténylegesen tervezőnek nevezhető mérnökök néhány éven belül el fognak tűnni a magyar piacról.
(Majd jönnek helyettük külföldi mérnökök nagyságrenddel magasabb
fizetési feltételekkel).
Az egyetem 5 év alatt „elő tud állítani” egy frissen végzett mérnököt, a piac azonban 10-15 év alatt is csak akkor tudna belőle tervezőt előállítani, ha az alkotó munkájában ezt a többlet tanulási folyamatot és komplexitást is megfizeti.
A tervezői díjak mértéke végzetesen elszakadt annak értékétől, és ez a beruházási piac egyetlen szereplőjének sem jó.
Pályázatkészítő cégek pl. egyre nehezebben találnak beruházási projektekhez ütőképes és jogosult tervezőket (persze a terv nélkül költségvetés készítés nem mérnöki munka, a szélhámosság elnevezés jobban illik az ilyen tevékenységre).
Amikor a Magyar Mérnöki Kamara a tervezői díjakra kötelező érvényű minimális díjszabást akart bevezetni, akkor a Gazdasági Versenyhivatal a kamara teljes évi költségvetésének bírságként történő elvonásával fenyegette meg, indoklása szerint a tervezési piaci verseny korlátozása miatt.
Egy friss diplomásból tervező képzése, hosszú tanítási folyamat,
amelynek nem jelentéktelen költségei vannak, megkockáztatom, magasabbak, mint az egyetemi képzés költségei, hiszen a kezdő diplomásnak a megélhetéshez szükséges bért is kell fizetni, és erre nincs sem többlet forrás, sem semmilyen hitel. A mai túlélésért küzdő tervezői vállalkozások érthetően képtelenek ezt a többszörös hátrányt okozó áldozatot felvállalni.
Fentiek miatt ma Magyarországon egy tervező vállalkozás csak akkor tudna az utánpótlással is foglalkozni, ha ennek a képzési folyamatnak a többletköltségeit a piac a tervezési díjakban elismerné. Mivel ezt sem a piac nem ismeri el, se az adott vállakozás költségeit nem téríti meg senki, a jelenlegi helyzet az, hogy nincs ma Magyarországon tervezői utánpótlás!
Hogy legyen, ahhoz viszont anyagi forrás teremtésére lenne szükség. Honnan?
NG
Gratulálok Nagy Gábornak ehhez a szűkszavú, de egyben minden lényegest tartalmazó (zseniális) állapotrogzítéshez. Minden szavával egyetértek!
FJ
Utólagos engedelmeddel népszerűsíteném is. FJ
Kedves József megtisztelő és egyben elkeserítő az egyetértésed. Ez utóbbit meg kell magyaráznom;
elkeserít, hogy nem csak innen az elszegényedett Borsodból látszik így a jelenlegi helyzet, mert akkor már országos a baj.
Én nyilván csak saját tapasztalataimat tudtam leírni.
Hosszú pályafutásom alatt sokszor próbálkoztam a tervező vállalkozásomat friss diplomásokkal bővíteni, néhány év kivitelezői, vagy tervezői tapasztalatot szerzett kollégákkal, leendő tervezőkkel. Mindig a fent vázolt problémák valamelyikébe ütköztem; és ugyanabban a végeredményben ért véget mindegyik kisérlet. Vagy a kolléga nem bírta a kiképzést, vagy az elvárt jövedelmet nem tudta megtermelni és így megszerezni, de a szűkös anyagiak miatt más, de soha nem tervező vállalkozáshoz távoztak.
Visszajárnak a mai napig, beszámolnak életútjukról és a legszebb időkként emlegetik az itt töltött éveket, de mindig hozzáteszik; az itt végzett munkát nagyon sajnálják, ha nem sokkal kisebb jövedelmet tudtak volna elérni mint másutt, akkor maradtak volna.
Visszatérve még egy gondolat erejéig az előző kommentemhez:
Ha jól képzett és gyakorlott tervezőkből egyre nagyobb hiány van ma Magyarországon, ugyanakkor az utánpótlás nevelését még mindig kizárólag piaci alapon képzelik el a döntéshozók, akkor itt nagyon sötét jövőt látok az alkotó mérnökök szempontjából, és ezzel az ország egész műszaki- gazdasági jövőjét illetően.
Vajon nem a Magyar Mérnöki Kamarának kellene a legintenzívebben húznia a vészharangot, és naponta bombáznia javaslatokkal az ország döntéshozóit?
Külföldön a magyar mérnököknek kiemelkedően jó a hírük, tárt karokkal várják őket, azt hiszem a környezetéből mindenki tudna sok példát felsorolni.
Miért nem akarja ezt a tudást az országunk mindenkori vezetése inkább szülőhazánk hasznára fordítani?
Úgy látom azért, mert nincs aki ezt megmondja. Nincs aki a tervező mérnökök véleményét végre az ország nagy nyilvánossága elé tárja?
„A Magyar Mérnöki Kamara a tervező és szakértő mérnökök kamarája…” Ezzel a mondattal alakult meg a MK anno. Szépen hangzik, de soha nem volt igaz.
Az országos és a megyei elnökségben erős kisebbségben vannak a gyakorló, főállású tervezők…Ezzel elmondtam mindent.
FJ