Épületgépészet: szakma vagy tudomány?

A Barótfi István (SZIE) és Garbai László (BME) által szervezett és gardírozott eseményen kiváló helyzetértékeléseket hallhattunk, melyek főbb elemeit most pontokba szedve ismertetem:

– Kevés az épületgépészetben a tudományos fokozattal rendelkező oktató, és azok is idősek.

– A 60-as és a 30-as, 40-es korosztály között szakadás van, eltűnt egy generáció.

– Alacsony mértékű az oktatók dotálása.

– A fokozatkényszer nagy, viszont nagyon nehezen teljesíthető, óriásiak a követelmények. Ezzel párhuzamosan a fokozatszerzés majdnem csak más tudományterületeken lehetséges, és ez összefüggésben van az épületgépészként fokozattal rendelkező oktatók kis számával. Más tudományterület viszont nem értékeli az épületgépész ismereteket.

– A tanszékek léte, jövője a tudományos teljesítményüktől függ, az pedig, hogy milyen a szakmai oktatás színvonala, megfelelősége, alig játszik szerepet az értékelésben.

– Az épületgépész tanszékek sorvadnak, létszámuk, az oktatótanári gárdájuk egyre csökken, így kénytelenek más diszciplinákkal kényszerházasságot kötni.

Barótfi tanár úr kiemelte még az épületgépészet tudományos önazonosításának fontosságát, tartalmi bázisának szélesítését, hogy az épületgépészet mérnöki tudomány, és ne csak szakképzés lehessen.

Mi lehet a kiút, mármint a gyakorlatban? Mert a megfelelő színvonalú épületgépész felsőfokú képzéshez elengedhetetlennek látszik a tudományos háttér, a megnövekedett, akadémiai fokozatokat szerzett oktatói tábor létrehozása. De hogy lehet ezt elérni?

Engedtessék meg nekem, hogy magukat a kereteket feszegessem néhány gondolat erejéig, előrebocsátva, hogy sokak számára eretnek „bölcsész” gondolatokkal fogok előrukkolni. De talán érdemes néha egy más nézőpontnak is teret adni, figyelmet szentelni, ha pedig nagy butaságról van szó, gyorsan elfelejteni.

Első gondolatom az, hogy nagyon igaza van Barótfi tanár úrnak: ideje meghatározni, mi is az az épületgépészet, mint tudomány. Ezt nem én fogom megtenni, de annyit megállapíthatok, hogy mi nem. Nem alaptudomány abban az értelemben, mint a fizika, kémia, biológia, történelem stb. Az épületgépészet több tudományág egy célból való szintézisének eredménye. Nagyon fontosnak tartom, hogy itt ne csak műszaki tudományokról beszéljünk! Alapvetőek, igen, tágíthatók a műszaki-tudományos határok az elektromosság, az épületszerkezetek felé, de akkor is csak az adott halmazon belül maradunk. Mert van egy terület, amit az épületgépész tudomány annak megalkotása óta elhanyagolt, mondhatnám, elfelejtett: ez pedig az ember.

Barótfi tanár úr egy halmazokból álló ábrát vetített ki, amelynek egyik köre az emberé volt, de bizony csak műszaki oldalról, azaz a komfortelmélet szempontjából. Pedig az épületgépészet nem lehet meg az ember, mint társadalomalkotó lény nélkül.

Mire gondolok? Arra, hogy az épületgépészetnek helyet kell adnia a társadalomtudományoknak, hogy tudománnyá válhasson. Sorolom:

– Szociológia. A legfontosabb! Milyen folyamatok zajlanak a társadalomban? Miért az ár a legfontosabb manapság Magyarországon? Mekkorák az egyes társadalmi rétegek, mi jellemzi őket, mik az igényeik, milyen a fizetőképességük? Stb. stb.

– Néprajz. Hol milyen szokások alakultak ki, amelyek befolyásolhatják az épületgépészeti rendszerek milyenségét? Elég, ha arra gondolunk, hogy Európában a sugárzó és konvekciós fűtések az uralkodók, Amerikában a légfűtés, de megkérdezhetjük, hogy Angliában miért nem egykarosak a csaptelepek? Ezeknek okai vannak, és megértésük segíthet jobb épületgépésszé válni.

– Történelem. A történészek régóta felhasználják tőlük távol álló tudományágak eredményeit, például a biológiáét (összehasonlító embertan), a kémiáét (C14 kormeghatározás), avagy a növénytanét (rétegek meghatározása pollenek alapján), hogy csak néhány példát ragadjak ki. De oktatnak-e az épületgépészeknek teszem azt technikatörténetet? A múlt megértése kulcs a jelen és a jövő feltérképezéséhez.

– Filozófia. Annak is gondolok az etikai részére. A budapesti épületgépészeknek vissza nem térő lehetőségük van e téren, hiszen a BME Filozófia Tanszékének vezetője, Margitay Tihamér professzor eredeti végzettsége szerint épületgépész, és például az építészeknek oktat is. De biztosan szívesen nyújtana segítséget az épületgépészet tudományos önmeghatározásában is.

– Közgazdaságtan. Talán nem is érdemes részletezni.

A fenti kiragadott példák csak néhány elemét jelenthetik a lehetőségeknek. Barótfi tanár úr meghatározása szerint egy tudós, egy fokozatot szerzett oktató „Képes releváns és időszerű műszaki/gazdasági/társadalmi problémák felismerésére”. Jelen pillanatban a diplomás épületgépészek csak műszaki téren vannak képezve, ezért mintegy csak kiszolgálói, nem pedig alakítói az eseményeknek. A társadalomtudományoknak nem a tanterv törzsét kellene, hogy alkossák, de ki kellene egészítsék a műszaki képzést. Egy átlag tervezőnek elég az, hogy műszakilag megfelelő a tudása, de nem árt, ha egyéb folyamatokat is átlát. Az oktatói gárdának viszont a műszaki mellett társadalmi koncepciót is képesnek kell lennie adni. Jelen pillanatban a szövetségek próbálják az épületgépészet érdekeit társadalmi szintre emelni, de már az alapokkal baj van (önmeghatározás, tudományos háttér). E feladat az egyetemekre kellene, hogy háruljon.

És nem utolsó sorban az egyéb szakok oktatóinak bevonása, befogadása az épületgépészet területére annak önálló tanszéki bázisát is biztosíthatná. Talán ez irányban is mérlegelni kellene a kapcsolatokat.