Az alábbi kiragadott részlet a szerző egy 2006-os írásából származik, amelynek közléséhez hozzájárult. A téma, amely egybecseng az egyik MMK-elnökjelölt gondolataival: valóban szükség van ma, itt, Magyarországon jól képzett mérnökökre?
A fenyegetettség valós. A tragikus elöregedés, a fejlődő társadalmak miénktől eltérő törekvései komolyan jelzik hanyatló társadalmunkat (itt a többes szám alatt lényegében az EU-ra és Észak-Amerikára gondolok). De térjünk át a hazai viszonyokra, a világ fejlődés irányára közvetlenül úgysem tudunk hatni.
Sajnos nem érzem a magas szintű mérnöki szakértelem hiányát. A gazdaság ugyanis jelenleg nem jól képzett mérnököket, hanem betanítható műszaki képzettségű munkaerőt igényel, hiszen a betelepült cégek odahaza maguk is foglalkoztatási gondokkal küzdenek. A komoly műszaki feladatokat ott oldják meg, ide csak a feldolgozást hozzák.
Minderre hogyan reagálunk? Képzési túltermelést szervezünk – politikai okokból, ami szükségszerűen a minőség rovására megy. Jó szándékkal ábrándokat kergetünk a többszintes egyetemi oktatás területén. A tanulmányi átjárhatóságot hirdetjük, és nem vesszük észre, hogy ügyeskedő és a feladatokat megkerülő jellemű fiatalokat nevelünk. Mindeközben a hazai műszaki-tudományos fejlesztést költségtakarékosság címén elsorvasztjuk. A szabad verseny zászlaja alatt asszisztálunk a mérnöki munka díjszintjének elfogadhatatlan szintű csökkentéséhez (ebben egyébként sajnos éppen a nagyvállalatok az úttörők). Ezek után nem lehet csodálkozni azon, hogy aki nyelvet tud, és lehetősége van rá, külföldre vágyik.
Homola Viktor
Szóljon hozzá
A hozzászóláshoz be kell jelentkezni.
2 hozzászólás
A hozzászólás I. része
Homola Viktor kolléga rövid írása voltaképpen egy hozzászólás (volt) a 2006-ban a Magyar Energetikában megjelent, A mérnökök egymás közt című cikkemhez. Mind a cikk, mind a hozzászólás(ok) a Magyar Energetikai Társaság honlapjának vitafórum oldalán ma is olvashatók (www.met.mtesz.hu). A cikk így kezdődött:
A MÉRNÖKÖK EGYMÁS KÖZT
Dr. Dezső György
„A gondolatban rejlik tehát minden emberi méltóságunk.
Igyekezzünk tehát helyesen gondolkodni, ez minden erkölcs alapja.”
Pascal
Hiány fenyeget szakértelemből
Egy Deloitte felmérésből az derül ki, hogy 2008-tól Európában hiány fenyeget a szakértelemből, amelynek okai az elöregedésre, a romló oktatási színvonalra, továbbá a műszaki és természettudományok iránti elapadó érdeklődésre vezethetők vissza. Vegyük ezeket röviden sorra. Az ismert európai elöregedési probléma a mérnöktársadalomra is kivetül. 2008 körül nyugalomba vonul az ún. baby boom generáció, Európa lakosságának pedig 40 %-a, az aktívkori népesség 60 %-a 60,8 évnél idősebb lesz. Az időskorúak létszámnövekedése és a fiatalabb generációk létszámcsökkenése, vagyis a korosztályok belső struktúrájának kedvezőtlen alakulása ilyen mértékben utoljára a Római Birodalom hanyatlása idején volt jellemző Európára. A romló oktatási színvonal okaként egyaránt felelős, hogy maga az oktatás nem tart lépést a gazdaságban jelentkező komplexitással és a gyors technológiai változással, továbbá a képzésből kiáltóan hiányzik a valós életre nevelés (implicit tudás, extern tudás, tacit vagy hallgatólagos tudás stb.). De a keresleti oldalon is komoly problémák jelentkeznek. Mind Európában, mind az USA-ban visszaesett a hallgatói érdeklődés a műszaki és természettudományok iránt, miközben a világ más részein – elsősorban Kínában és Indiában – ellentétes tendenciák jelentkeznek. Például Kínában a hallgatók 42 %-a szerez természettudományi, vagy műszaki diplomát, az USA-ban ez az arány 5 %, Kínában és Indiában évente több mint 500 000 mérnök végez, míg az USA-ban 60 000 stb. Mindezen jelenségeknek megindult a leképeződése a gazdaságban is, egyre gyakrabban találkozni azzal, hogy termékek fejlesztését és gyártását világcégek Indiába és Kínába telepítik.
Idehaza is van, vagy volna jócskán tennivaló. Az okok gyakorlatilag a fent leírtakkal azonosak, de a közelmúltbeli történelmünkkel és hátrahagyott társadalmi következményeivel súlyosbítva. Néhány gondolatomat e témához kapcsolódóan a Kendőzetlen gondolatok a mérnökképzésről című cikkemben foglaltam össze (Magyar Energetika 2005/2., ill. a Mérnök Újság 2005/3. és /4.), ……(és így tovább, az érdeklődő az említett honlapon megtalálja a folytatást).
A hozzászólás II. része
Homola kollégával ellentétben, – most csak a rövid írására reflektálva, – alapvetően másban és másképpen látom a problémát. Véleményem címszavakban:
a) Mindenek előtt alaposan meg kellene vitatnunk mit értünk – HV szavait használva – „jól képzett” mérnökön. Valószínűleg ebben komoly, de megkerülhetetlen vita volna, nevezetesen hogy a XXI. század elején mit kell ez alatt érteni, és nem győzhetünk azon szégyenkezni, hogy Kamaránk ezt a vitát az elmúlt húsz évben még csak napirendre sem tűzte. Felesleges ezért a világot, a politikát, stb. hibáztatni, van azoknak elég valós hibája, bűne, ez is sajnos a magunk tehetetlensége, restsége, mulasztása. Abban se vagyok biztos, hogy a „jól képzett” mérnök fogalmát nosztalgiázó mérnököknek kell megfogalmazni, mint azt pl. a Mérnök Újságot olvasva tapasztalhatjuk, hanem elsősorban azoknak, akiknek a jelenlegi és jövőbeli egzisztenciájuk függ e kérdés valóban helyes és józan megválaszolásától, és akik nem engedhetik meg maguknak az illúziót és önbecsapást. A mérnökség feladata és munkája, mint minden e világon, alapjaiban megváltozott, és ezt a változást a képzésnek, továbbképzésnek, és persze a gondolkodásnak követnie kell(ene). Ezért (is) tragédia, hogy a Kamara napjainkban inkább hasonlít egy nyugdíjas klubra, semmint egy felelős, progresszív mérnöki szervezetre. Félő, hogy ez a helyzet a kamarai választások után sem változik, legfeljebb nem romlik, de miután a gödör alján vagyunk, rontani nehéz is lenne. Most 70 évesek választanak 69 éveseket, miközben azzal a józan alapelvvel indultunk e jelölési, választási aktusnak, hogy ebből elég, 65 év alatti praktizáló mérnököket a vezetésbe.
b) Kétségtelen, hogy hazai mérnökképzésünk színvonala a világ élvonalától tragikusan elmaradt, lemaradt, sajnos azonban ezért sem külföldön, vagy a politikában, hanem saját mérnöktársadalmunkban kellene az okokat keresnünk. Az MTA Filozófiai Kutatóintézetének vizsgálata szerint ez korábban is így volt, csak a jelenlegi versenyhelyzetben ez jobban kiütközik. (Lásd: DGy.: Kendőzetlen gondolatok a hazai mérnökképzésről című cikket, amelyik a Mérnök Újság honlapján is megtalálható. Felhorkanó hozzászóló csak műegyetemi vezetésből volt, egyetértően pedig a néhai Bársony János keresett meg.)
c) Kamaránk azonban nemcsak abban mulaszt, hogy nem foglalkozik a mérnökképzés már említett alapvető kérdésével, hanem a továbbképzés kérdésében is, márpedig ezzel sokat lehetne korrigálni a műszaki felsőoktatás meglévő súlyos hiányosságain. E helyett a szabadfoglalkozású mérnököket, akiknek többnyire egyik fontos erénye, és „goodwill”-jának része a gyártók és szállítóktól való függetlensége, tudatosan beterelik promóciós gyártmányismertetőkre. (Csak egy kósza példa ennek a lehetetlen helyzetnek az érzékeltetésére. A Kamara honlapján továbbképzést hirdető cégek között kettőt is találtam, amelyiknek peres ügyében a bíróság szakértőként hivatalból kirendelt. Érdekes lett volna független szakértőként teljesítenem, ha pl. a továbbképzési pontokat az egyik, vagy másik peres féltől kapnám. Elmarasztaló szakértői vélemény esetén könnyen megkaphatnám: „hiszen a szakértő úr hozzánk jár továbbképzésre”.) Aki ezt a jelenlegi rendszert kitalálta, elfogadta, bevezette, annak nem sok fogalma volt a szabadfoglalkozású mérnökök mindennapjairól, problémáiról, értékeiről.
Először tehát a saját házunk táján kellene világosan látni és rendet rakni.