Miért kapunk X cég rendezvényén 0,5 pontot, miközben Y-éknál 2-t? Ki, mi minősíti, és legfőbbképpen hogyan az adott továbbképzést? Olvasóinkat – érthető módon – nagyon érdekli a téma, erről szól írásunk.
Először ejtsünk szót az MMK honlapján hozzáférhető adatokról.
A kreditpontos rendezvényt szervezni szándékozó cégnek először el kell olvasnia az adott tájékoztatót (http://www.mmk.hu/hir/article/70/adatlap-prog.html), majd kitöltenie az ugyanitt található akkreditációs adatlapot. Ehhez csatolandó egy tematika, valamint az ezzel összevonható órabeosztás. Ezeket a dokumentumokat a cég az akkreditációs díj befizetéséről (25 000 Ft) szóló igazolással együtt elküldi az MMK illetékesének (pl. akkreditacio@mmk.hu), és ezzel meg is tette a magáét.
Az MMK-nál az ügyintéző továbbítja az anyagot az illetékes Szakterületi Munkabizottságnak (19 ilyen van), amely tagjainak kapacitása, munkatempója szerint 3-4 héttől kb. 2 hónapig bezárólag elbírálja azt. Az épületgépészet területén szerencsére általában a rövidebb terminus érvényesül, de azért érdemes minél hamarabb beadni az anyagot, mert előfordulhat betegség, nyaralás, egyéb elfoglaltság, ami nyújt az ügyintézésen.
A képzés, szeminárium persze megtartható akkor is, ha még nem született döntés a kreditpontokról, csak egyrészt veszít a vonzerejéből, másrészt úgy tisztességes, ha a delikvens előre tudja, mit és mennyit kap.
Az elbírálás után az MMK kiküld a cégnek egy kreditpont-igazolásmintát, aminek alapján kiadható az igazolás. A cég arról, hogy a helyszínen vagy később postai úton bonyolítja ezt, már maga dönt.
Az Épületgépészeti Akkreditációs Munkabizottság tagjai Denk András, Rébay Lajos és Dr. Kajtár László.
És végül a pontérték megállapításáról. Az MMK-nak nincs nyilvánosan meghatározott paraméterlistája, hogy ezért meg ezért ennyi meg ennyi pont jár; a munkabizottsági tagok erről tapasztalatuk és értékítéletük szerint döntenek. A befolyásoló tényezők:
– A képzés időtartama (természetesen minél hosszabb, annál több információt lehet átadni).
– Az előadások minősége (erősen szubjektív, de megítélhető paraméter).
– Az előadók személye (ide is érvényes az előbbi megjegyzés).
– Végül a szeminárium oktató jellege. Itt arra kell gondolni, hogy a résztvevőknek elég-e a jelenléti ívet aláírniuk, a többi időt pedig a kávézóban tölthetik, vagy van-e valamilyen számonkérés, például teszt.
szerkesztő
Szóljon hozzá
A hozzászóláshoz be kell jelentkezni.
3 hozzászólás
Tisztelt Kollégák! Ebben a témakörben továbbgondolásra, vitára javasolom az alábbiakat. A független mérnöknek, – miként az orvosnak, ügyvédnek, stb., – mindenek előtt megbízójának szempontjait kell szem előtt tartania. A vitathatatlanul szükséges továbbképzés helyettesítése gyakran pontszerző gyártmányismertetőkkel, vajon nem éppen ezt a függetlenséget ássa alá? Nem hasonlít ez a módszer pl. a gyógyszergyárak módszerére, amellyel az orvos gyógyító, vagy gyógyszerfelíró tevékenységét befolyásolják, nem mindig kívánatos módon? Nem kellene erre jobban vigyáznunk?
Dr. Dezső György szavai gondolatébresztőek – engedtessék meg nekem, hogy eredeti szakmám képviselőjeként, történészként szóljak hozzá a kérdéshez.
A mérnökök a szabadon választott kreditpontok majd 100%-át céges továbbképzéseken szerzik meg, igaz. Viszont: 1. Manapság már nem mennek el olyan rendezvényre, ahol CSAK termékismertetés folyik, egyrészt a hiányzó valós tartalom miatt, másrészt mert ezeken kevés pontot lehet kapni. 2. A tervező felnőtt ember, aki értelmezi a kapott információkat. itt jön be a történelem; legjobb tanáraim mindig a forráskritika fontosságára hívták fel a figyelmünket, arra, hogy a történelmet különböző módokon lehet értelmezni, előadni, látni (pl. holocaust ma aktuális kérdése).
Szerintem egy mérnök, egy gondolkodó ember tudja értékelni azt, amit hall, és el tudja választani a lényegi információt az esetleges „termékhű” túlzásoktól. A mai kreditpont-rendszer ilyen értelemben felnőttnek tekinti a tervezőt, rá bízza a döntést, és ez a döntés egyre egyszerűbb, mert a növekvő számú képzés versenyt teremtett, amit csak minőséggel lehet megnyerni.
A céges képzések persze hagyhatnak „lyukakat”, ezek betömése lehet a kötelező képzési rész feladata.
A kérdés tehát szerintem tehát az, hogy mennyire aktív gondolkodó avagy passzív befogadó a mérnökség ma. Előbbi esetben a rendszer alapjaiban jó.
Azt gondolom, hogy a tiszteletre méltó Veresegyházi Béla által leírt problémakör azért bonyolultabb, sem mint hogy azt csak az egyéni bölcsességgel helyére lehetne tenni. Annál is inkább, mert ez egy felülről, bizonyosan nem tervező, vagy szakértő mérnökök által végiggondolt és kiépített, lassan „iparággá” fejlődő, és a független mérnökre rákényszerített módszerről van szó. A jelenlegi, a Kamara számára kétségtelenül kényelmes megoldás számtalan gyenge pontja mellett most csak egy extrém példát említek, ami viszont a probléma lényegére rávilágít. A vonatkozó képzési listán több olyan céget is találtam, amelynek peres ügyében kirendelt szakértő voltam. Ha egy szakértő kreditpontjait az egyik peres féltől kapta, kapja, akkor vajon ez kimeríti az összeférhetetlenség fogalmát, vagy sem? És így tovább…Látható tehát, hogy a jelenlegi módszer kikezdi a tervező és szakértő mérnök egyik alapvető értékét jelentő hitelét és függetlenségét. Az említett példám mellett persze ez a jelenlegi, véleményem szerint feje tetején álló megoldás elemi versenyjogi kérdéseket is felvet, és csak idő kérdése, hogy a Versenyhivatal mikor figyel fel rá. Bizonyos vagyok benne, hogy később erre a jelenlegi megoldásra kisebb-nagyobb szégyenkezéssel fogunk visszatekinteni. Ezért gondolom, hogy semmiképpen nem kellene itt megrekedni. A mérnöki ismeretek korszerűségét elsősorban a hihetetlenül gyorsan változó világ megváltozott gondolkodására és szemléletére kellene építeni, míg a gyártmány, (jog)szabály, stb. ismereteket a sokkal hatékonyabb elektronikus technikákra, mint pl. ez a kitűnő és dicséretes online szaklap, kell(ene) bízni. Ekkor jöhet az egyéni bölcsesség, mindenki annak néz utána, ami az ő munkájához valóban szükséges, nem pedig ahhoz, amit neki kreditpontgyűjtési kényszerhelyzetében feltálalnak.