Területi tagozati vezetőinket bemutató riportsorozatunk visszhangra lelt, és egy újabb, nagyon érdekes elemzésben öltött formát. Cikkünkbő kiderül, hogy talán nem csak a szándék, de az emberanyag is hiányzik vidéken a kamarai munkához.
A mi fej-nehéz hazánkban Budapesten és Pest megyében, az ország területének 7,5%-án a lakosság 29%-a, a G-T besorolású épületgépész tervezők 53,6%-a él. A maradék 46,4% oszlik meg a 18 megyében. Az e-gépészben utoljára idézett, a tagság száma szempontjából átlagos Bács-Kiskun Megyében 25-en. Ebből 14-en kecskemétiek, hárman Kiskunhalason élnek, ketten-ketten Kiskunfélegyházán, illetve Baján, a többiek Kiskőrösön, Hódmezővásárhelyen, Hetényegyházán, illetve Jánoshalmán. Huszonöten nyolc településen. Hogy a Csongrád megyei Hódmezővásárhelyen élő és dolgozó kollegina hogy került a 25-ös listára éppúgy nem tudom, mint azt, miért tag az a kolléga, akinek a névjegyzék szerint építészmérnök a végzettsége. Kecskeméttől távolabb van Baja, mint Budapest. Bajától Kecskemét útban és időben háromszor olyan messze van, mint Tolna megye székhelye, Szekszárd. Jánoshalmi barátunk is hamarabb jutna a Csongrád megyei Szegedre, mint Kecskemétre. (Kecskeméthez Nagykőrös van közel, 16 km-re, de a nagykőrösieknek a 92 km-re levő Budapestre kell járni, mivel ők a BPMK tagjai, hogy csak egy példát említsek a sok közül.)
Ebből a kicsi, de szétszórt Bács-Kiskun megyei csapatból kellene összehozni egy minősítő bizottságot, ami a 47, mondjuk kalocsai, vagy soltvadkerti korlátozott jogkörű tervező ügyében felelősen döntene. Egyébként a Kecskeméttől 83 km-re levő, 17 500 lelkes Kalocsán két épületgépész tagtársunk él, egyiküknek van valamilyen kamarai (korlátozott tervezői) jogosultsága. A megyei központtól 45 km-re található 7600 fős Soltvadkerten egy épületgépész lakik, korlátozott tervezői, műszaki vezetői és műszaki ellenőri jogosultsággal. Nem tudom, velük évente hányszor tudnak találkozni a kecskemétiek. Igazság szerint azt sem érzem, hogy egy-egy munkánál mennyire a megye a versengés vagy az együttműködés kerete. Egyáltalán, milyen ma egy akármilyen mérnöknek a megyei kötődése.
Biztos vagyok benne, hogy Juhos László kollégánk mindent a legjobb tehetsége szerint intéz, de hogyan lehet az adott körülmények között bármi hasznosat csinálni? Tiszteletre méltó, hogy munkája eredménytelenségét látva, nem jelölteti újra magát, de nem vagyok benne biztos, hogy találnak-e nála sikeresebb utódot.
Nem egyedi ez a terülti probléma. Nógrád Megyében például a 8 teljes jogú tervező (Salgótarján, Balassagyarmat, Pásztó) minősítheti 20 korlátozott jogkörű tervező kollégáját, előreléphet-e a besorolásban. Gondolom, ők nyolcan dönthetnek, ha egyáltalán akarnak foglalkozni egy ilyen, mondjuk közösségi üggyel. A megyei épületgépész tagozat teljes aktív létszáma, jogosultak és jogosultság nélküliek együtt, mindössze 45 fő. Ebből hányan tudnak, akarnak egy időben egy helyen megjelenni? Öten, hatan? Eljön-e valaki ennyi embernek előadást tartani?
Alig jobb a helyzet Tolna megyében. Összesen aktív 65 tag, ebből G-T besorolású tervező 11, hat városból. Veszprém megyében a 82 tagból 14 a teljes jogú tervező, nyolc településről.
Az eddig megszólaltatott megyei vezetők a tagság passzivitására panaszkodtak, elfoglaltságukkal azért mentegetve őket. Én ezt kiegészíteném a területi eloszlással. Magyarországon 10 000 lakosra (kb. egy Pásztó méretű város) jut egy épületgépész tervező. Ez országos átlag, némely megyében ez 20-30 000 fő. A mondjuk Baja és Kecskemét közötti több mint 100 km-es távolság nem könnyíti meg a személyes találkozást, főleg ha aznap a 100 km-t nem teszi meg a szintén tízezres lakosságú Jánoshalmán lakó kolléga. Hogy sokan ott legyenek a találkozón, fontos, mindenkit érdeklő kérdésről legyen szó, hogy magukénak érezzék a megyei tagozatot. Ez viszont már a területi vezetők felelőssége.
Zöhls András
Szóljon hozzá
A hozzászóláshoz be kell jelentkezni.