Nem csak a tervek hibásak!

A beruházás komplex előkészítésének, vagy csupán a műszaki tervezésnek állami irányítás alá vétele vélhetően jobbá tenné néhány beruházás megvalósítását. Kellő határozottsággal, mondhatnánk erővel létre lehet hozni új struktúrát, de kérdéses lesz ennek működőképessége, tartalma és főként a munka minősége. E rendszer lelkiségét, vagy éppen lelketlenségét szenvedtük éveken keresztül. Az államosítás gondolata a piac e területén mára idegen, és csak rosszul értelmezhető. Ezt akarjuk?

Nem hisszük, hogy az átalakítás egyidejűleg, mintegy eredményként jó hatással lenne a teljes építési beruházási folyamatok (előkészítés, pályáztatás, tervezés, lebonyolítás, kivitelezés, műszaki ellenőrzés, üzemeltetés) minőségére is. Lehet, hogy az átalakítás tervezői erre nem is gondoltak, nem ezt tűzték ki célul. Semmit sem tennénk a legfontosabb kiváltó okokkal, ezek továbbra is változatlanul fennmaradnának. Az egész folyamatot megvizsgálva megbizonyosodhatunk arról, hogy a tervezőknek ténylegesen felróható hibák csak kisebb részét képezik a hiányosságok gyűjteménynek.

Seperjünk először a saját házunk előtt! A legnagyobb hibánk, hogy a verseny kényszerítő (ár, határidő) erejének hatása megjelenik a körültekintő rendszertervezés, a kidolgozottság színvonalában, a szakági egyeztetések gyakran még el is maradnak. Nem menti a tervezőt, hogy a beruházás előkészítetlensége, a programtervezés elmaradása, majd a késedelmes döntések nem adnak lehetőséget alternatívák kidolgozására, a körültekintő rendszertevezésre, az energetikai, megtérülési mérlegelésre, az üzemeltetési szempontok figyelembe vételére. A kialkudott alacsony tervezési díjak biztosan nem fedezik a részletek kidolgozásához, a nélkülözhetetlen szakági egyeztetésekhez szükséges munkát. A harcot többnyire nem a feltételek javításáért, hanem egymás ellen vívtuk, ugyan a fennmaradásért, ami mára a beruházási folyamat működése szempontjából ez láthatóan nem oldott meg semmit, sőt rontott. A tervezés olyan helyzetbe került, hogy a tervdokumentációk tartalmára az általa nagy nehezen újonnan megfogalmazott követelményeket saját magával szemben sem tudja érvényesíteni, bár ez többnyire a megrendelőnek sem az igénye. A legalacsonyabb elérhető ár már nem csupán vezérelv, hanem végzetes követelmény, „fétis”. Amikor végre a megvalósítás szakaszában vagyunk, a résztvevők felső szintű vezetőinek ideje túlnyomó részt nem műszaki irányítással, hanem jogi, pénzügyi vitákra fordítódik. Ez a mértéktelen energia pazarlás! Sajnos a tervezési szerződések tartalma sem elég körültekintő ahhoz, hogy védelmet nyújtson a másik fél visszaélésével szemben, ha ez egyáltalán befolyásolná.

A létesítmény minőségét és költségét döntő módon az előkészítés, illetve a megvalósítás szervezettsége és a műszaki ellenőrzés szakmaisága határozza meg. A kifogásolt árnövekedés, a határidő csúszás előidézője szinte soha nem a tervező, hanem az előkészítetlenség. Ebből adódnak azok a pótmunkák, melyek egyáltalán teljessé, használhatóvá teszik a létesítményt. A pótmunkák másik része a megrendelő kivitelezés alatt közölt módosításai, többlet igényei. Az ezek által előidézett többlet feladatok a lebonyolítást is megterhelik, a tényleges műszaki ellenőrzésre a szükségesnél kevesebb figyelmet szentelnek. A műszaki ellenőrzésben a tervezőket költségmegtakarítás okán ritkán veszik igénybe. A tényleges ellenőrzés pedig szinte rutin, megszokás alapján történik. A minőségi követelmények ugyan nem kötelező érvénnyel, de a szakirodalomban részletesen kidolgozottak, sajnos alig alkalmazzák.

A tervellenőrzés fontosságát külön ki kell emelni. Nem kedvelt költségelem, azonban az adódó többletköltségek töredéke. Ezt a feladatot célszerű a későbbi műszaki ellenőrre bízni, aki független mérnök, lehet egy független tervező, vagy szakértő a megfelelő jogosultsággal, és feladata valóban az elvárt, tervezett, és főként előírt műszaki színvonal, minőség megvalósíttatása. A lebonyolítással járó jogi, pénzügyi, szervezési feladatok szintén önálló, független munkakört jelentsenek, mely a leghatékonyabban a beruházó hatáskörében működhet.

A fentiek alapján tehát nem a műszaki tervezési munkát kell központosítani, állami kezelésbe venni, hanem akár szakterületenként a beruházás tervezését és a megvalósítás ellenőrzését miniszteri biztosok, tanácsosok által. Az ő feladatuk legyen a folyamat megtervezése, az előkészítő tanulmányok, tervek elkészíttetése, a pályáztatás egyértelműen, a lebonyolítás, és a műszaki ellenőrzés megbízása, ellenőrzése. Kézenfekvőnek inkább látszik az alkalmas beruházó-lebonyolító irodák államosítása.

Az említett hibák kiküszöbölésével, a szervezettség javításával várható el a megvalósítás tervezhetősége, követelhető meg az eredményfelelős kivitelezés.

Olyan rendszert kell végre találnunk, mely a teljes építési terület, szakma működésén javít, függetlenül a pénzforrástól, a létesítmény nagyságától. A felelősség legyen pontosan meghatározott, elkülönített és számon kérhető, és számonkért.

A folyamat a szakszerű üzemeltetéssel zárul. Itt az előkészítési hibák nagyságrendjével azonos hiányosságok vannak. Alig rendelkezünk a létesítmények működését átlátni és fenntartani képes szakemberekkel. Ilyen célirányos képzés csak elenyésző számban van. A gyártók karbantartói képesek egy-egy termék, rendszer fenntartására, de hiányzik a komplex, energetikai, építész, gépész, gazdasági és humán ismeretekkel, gyakorlattal rendelkező felsőszintű vezető. MWh-ban is mérhető az emiatt bekövetkező veszteség. Az oktatás szintén reformra szorul.

Minden más tényező, ami a fentieken túlmutat mentális és etikai feltétel. Fel kell értékeljük az ezzel foglalkozók szerepét, de a saját ilyen irányú kötelezettségeinket is.

Virág Zoltán épületgépész vezető tervező
Rébay Lajos épületgépész felelős műszaki vezető