Az MMK új Oktatási Bizottságának terveiről beszélgettünk Baumann Mihállyal, aki amellett, hogy az Épületgépészeti Tagozat elnökségének tagja, a Pécsi Tudományegyetem Pollack Mihály Műszaki Kar Épületgépészeti Tanszékének adjunktusa.
Az egyébként szintén a Pollackon oktató Mecsi József bizottsági elnök egyik első alapvetése az volt, hogy a rendszerváltás utáni létszámbumm a hallgatói létszámot megtöbbszörözte, viszont az építőipari mérnökhallgatók száma nem változott.
Lényegében az épületgépész diákok száma sem, de az egyéb szakokon tanulók számának robbanása is csalóka, mert szerintem leginkább a felnőttképzésben résztvevők száma ugrott meg. Ugyanígy a humánmenedzsereké, a jogászoké, közgazdászoké, az olyan nem műszaki értelmiségieké, akikre valójában ilyen számban nincs szükség, a töredékük kielégítené az igényeket. Ezekre a szakmákra nincs piaci igény, de könnyen elvégezhetők, így diplomás lesz a gyerek.
Színvonalában a reál, műszaki karokon is megindult a hígulás, az informatikusok, környezetmérnökök mindenhol ott vannak, egyfajta töltelékanyagot képezve, amolyan modern kori műszaki népművelőként.
Visszatérve a Mecsi József által említett évi 100 000 elsőévesre: Magyarországon ennél kevesebb gyermek születik évente! Megdöbbentő adat, és azt mutatja, hogy bőven elég lenne a fele a felsőoktatásban. Ki megy ma szakmunkásnak, ha elmehet egyetemre? A legrosszabb emberanyag, aki máshova már nem kell. Aki pedig mégis szeretne szakmát tanulni, azt elriasztja az, hogy 2 évig még csak a műhely közelébe se mehet, mert az gyerekmunkának minősül, a 16 éves kor betöltéséig. A gyerek ezalatt elveszíti a kedvét, érdeklődését, hiszen csak elméletet, no és általános tantárgyakat tanul. A szakmunkásképzés cudar helyzetben van.
Visszakanyarodva a felsőoktatási létszámhelyzethez: idén abszolút mértékben némi létszámcsökkenés volt tapasztalható, és ami örömteli, a műszaki karokon nőtt a hallgatók száma. Pécsen 140 reménybeli gépészt vettünk fel, akik közül remélhetően sokan épületgépészként végeznek.
Az oktatói létszám követi a hallgatói növekedését?
Egyáltalán nem, sőt, ellenkező tendenciát mutat. Néhány példa. 1982-ben a fűtés témakörének oktatására 4 főállású tanár dolgozott Pécsett, plusz külsősök, így, többes számban. Ma egy ember van előadni, gyakorlatot tartani. Más. Szintén ’82-ben – legyen ez egy önkényes alappont – laborban 8-9 ember dolgozott – ma egy. Persze ahhoz képest, hogy másutt labor is alig van, nálunk még jó a helyzet.
Ami tény: óriási mértékű a tanári karban bekövetkezett létszámcsökkenés.
Apropó, labor, mi a helyzet a taneszközök frontján?
Egy nagy pozitívumról számolhatok be: a REHAU segítségével egy új labort avattunk idén ősszel, amiben működő talajszondás hőszivattyú, talajkollektor, napkollektor, illetve felület-fűtés-hűtések láthatók és „tapasztalhatók”. Céges segítség nélkül sokkal nehezebb lenne, jó példa erre, és összecseng a Mecsi József által propagált gyakorlatközpontúsággal az órák kiszervezése cégekhez, ami nagyon jó fogadtatásra talált. Az ausztriai Pinkafeldben ez a rendszer kíválóan működik, ott 3-4 állandó oktató van, a többi órát cégek tartják. Erre van szüksége, igénye a magyar piacnak, míg a kutatómérnök-képzés sajnos életszerűtlen.
A szak- és tankönyvkiadás helyzete régóta válságos idehaza. Érezhető ez az egyetemeken?
Talán nem véletlen a tankönyvkiadás válsága. A mai felgyorsult technikai fejlődést egyszerűen nem lehet követni nyomtatott formában, hiszen mire kijön egy tankönyv, jószerivel el is avult. A jövő – és a jelen – útja az, hogy minden oktató írja le és folyamatosan aktualizálja a szakma azon szeletét, amivel behatóbban foglalkozik. Ezek lehetnek előadásjegyzetek vagy rövidebb-hosszabb művek, a terjesztésük pedig belső utas. Nagyon fontos itt az egyetemek-főiskolák, illetve az oktatók együttműködése, -dolgozása.
Mennyit rontott vagy javított a felsőoktatás helyzetén a bolognai rendszer bevezetése?
Nálunk nem vált be. Az egyik fő feltételezett opciójával, ami biztosítja az átjárhatóságot, csak kb. 5%-ban élnek, ez szinte semmi. Viszont a főiskolai szintű Bsc-képzésben ugyan 6-ról 7-re emelték a szemeszterek számát, de az általános és gépészeti alapok oktatását növelték a szakma, az épületgépészet kárára. Sántít az egymásra épülés: az Msc-nek egy elit-, egy kutatóképzésnek kellene lennie, nem „átlagmérnök-kibocsátó”-nak – ez utóbbi feladatát sem látja el egyébként.
Svájcban úgy oldották meg ezt a kérdést, hogy a Bsc-képzést a bolognai rendszer bevezetésekor változatlanul hagyták, az Msc-t pedig egyfajta továbbképzésként a határ- és kapcsolódó területeknek szentelték. Debrecenben működik hasonló kezdeményezés létesítménymérnök címszóval.
Említette a gépészeti alapok túlzott favorizálását.
Valamikor régen az épületgépészet a gépészetből nőtte ki magát, és azóta is oda sorolják. Pedig az élet, a gyakorlat és az elvek is rég túlnőtték ezt az alapot. Ma a szakmánkat sokkal inkább az építészet, a háztechnika oldaláról kellene megközelíteni, és nem a gépészeti ismereteket sulykolni.
Szóljon hozzá
A hozzászóláshoz be kell jelentkezni.
2 hozzászólás
Gyakorlati képzés nélkül a mérnökök képzése csak egy tömegtermék létrehozása. Sajnos sokszor felmerült bennem a kérdés egy-egy divatos szakma, egy felkapott szakirány kapcsán – valyon milyen valós műszaki problámát tud megoldani, orvosoni, esetleg megtervezni, honnan lesz megfelelő gyakorlata a probléma kezeléséhez, megoldásához?
Nagyon egyet kell értenem Baumann Úr által leírtakkal, noha már nem mostanában koptattam az iskolapadot.
Egyetemi éveim alatt abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy tudatosan épületgépész tervezőmérnöknek készültem, ezért energiáim nagy részét azokra a tárgyakra fordítottam, amelyekről tudtam, hogy szükségem lesz rá, és minimál szintre treníroztam ott, ahol tudtam, soha nem lesz rá szükségem.
Kivételezett helyzetem annak köszönhettem, hogy tervező irodai munka mellett levelező tagozaton végeztem el az egyetemet.
5 félévet „tanultam” gépelemeket és soha nem volt szükségem arra, hogy fogaskereket méretezzek, vagy csapágybeépítés tűrésszámításait végezzem el.
Építészeti ismereteket mindössze fél évig tanultunk, pedig 2 év is kevés lett volna…
Tanultunk gözturbinák c. tárgyat, igaz az egész országban kb 3-4 ember dolgozott ilyen területen.
Sorolhatnám tovább, de úgy látom a helyzet mit sem változott. Az oktatási „tervet” nem a tényleges piaci szükséglet, hanem a rendelkezésre álló tanerő képességei diktálják, és ez így nagyon nincs rendben. Nem kívánok senkit megsérteni, de az iskolapadból frissen kikerülő diákok tudása és a versenyszféra által támasztott igények közt egyre nagyobb szakadék tátong.
Gyakorlatot szerezni pedig csak ott tud a diák, vagy végzett diplomás, ahol erre mind a megfelelő szakmai közeg, mind a betanulási időszak alatti megélhetés egyidejűleg biztosított. Ilyen munkahely pedig kevés van.
Milyen lehetőségei vannak egy pályakezdőnek?
Először is döntenie kell, hogy pénzt akar elsősorban keresni, vagy továbbképeznie magát.
Sajnos e kettő a legritkább esetben esik egybe. Ezzel lehet vitatkozni, de ha objektívek tudunk maradni, akkor sajnos erre bólintanunk kell.
Nem lehet vitatkozni azzal a ténnyel, hogy a legfelkészültebb diplomás emberállományt a tervezési munka igényelné, és a mérnökújság korábbi statisztikáiból jól látható, hogy a legmagasabb jövedelmektől messze elmaradnak a tervezői jövedelmek.
Ma a tervezők túlnyomó része néhány fős kis irodákban vagy egyéni vállalkozóként próbál boldogulni.
Hogyan tudná finanszírozni egy pályakezdő betanítását, betanulási ideje alatt emberhez méltó munkabér nyújtását, ha maga is alig boldogul az egyre kíméletlenebb versenyben?
A helyzet kísértetiesen hasonló a szakmunkás ellátottság rohamos csökkenéséhez, nincs tervező utánpótlás sem, mert hiányoznak azok a feltételek, amelyek egy diplomás mérnök tervezővé válásához szükségesek. Ez nem csak magyar probléma, csak mi ezt hatványozottan érezzük a bőrünkön.
Egy diplomás mérnök akkor válik tervezőmérnökké, ha már a napkollektorról nem csak az alacsony hőmérsékletű fűtés ugrik be Neki, hanem a nyári többlet hőmennyiség elhelyezésének szükségessége is, vagy a panel hőszigetelésről nem csak a kisebb teljesítményű radiátor és szabályozhatóság jut eszébe, hanem a lakóterek megfelelő komfort szellőzésének biztosítása is… sorolhatnám.
Nem kívántam senkit megbántani, de egyre több elrontott tervezéssel találkozom, egyre kevesebb valóban széles látókörű felkészült tervezővel, vagy csak öregszem? Kérem cáfoljanak meg!
Nagy Gábor