2009-ben azt mondogattuk: tán nem is baj, hogy jött a válság, legalább a gyengék, az egynyári cégek kihullanak, és a minőségi, kvalifikált vállalkozások prosperálhatnak. Mára kiderült, hogy épp ellenkező a tendencia, erre hoz markáns példát írásunk.
Pár hete hívott fel egy régi partnerünk a rossz hírrel, miszerint minden hirdetését, médiamegjelenését le kell állítania – nagyon sajnálja, de ez van. 10 éve vagyunk kapcsolatban, hát megbeszéltük a dolgot, és ami elhangzott, az nem volt örömteli.
A kolléga cége egy top-kategóriás klíma-, szellőzés- és hőszivattyú-technikai gyártót képvisel Magyarországon, jó hosszú ideje, jelentős sikerekkel, referenciákkal. Évről-évre jelentős pénzeket adott ki marketingre, tájékoztatásra (újsághirdetések, cikkek, katalógusok, műszaki segédletek, előadások, kiállítások stb.). Kiválóan működő szervizhálózatot épített ki, garanciális hátteret teremtett. És persze nem utolsó sorban nagyon jó, minden igényt, teljesítményt lefedő termékpalettája volt.
A válság számára most tetőzött, mégpedig azzal, hogy a projekteket egymás után vitték el előle:
– nem olcsóbb árakkal,
– nem jobb minőséggel,
– nem hosszabb garanciaidővel,
– nem több műszaki segítséggel,
hanem a kiírástól teljesen eltérő paraméterű gépekkel!
Senki számára nem ismeretlen az, amikor a kivitelező, kézhez kapva a terveket, őrületes olcsósításba kezd (tisztelet a kivételnek). A beruházó érdek ezt a törekvést eddig sem igen korlátozta, mára viszont oda jutottunk, még közbeszerzések esetén is, hogy mindegy, mi van a tervben, csak valami hasonlót kapjunk feleannyiért!
Amíg azonos paraméterű készülékek, rendszerek versenyeztek egymással, tisztességes(ebb) volt a „játék”. Ma már ha ló van a tervben, lehet szamárral is nyerni.
A szóban forgó kolléga legutóbb azzal szembesült, hogy hőszivattyújával esélye sem volt a rivális, egyébként szintén jó márkát hirdető, de a projektre egy no-name, a kiírást nyomokban sem teljesítő gépe ellen.
Vajon vádolható-e a másik szakcég, aki egy gagyival nyert, vagy csak azt tette, amit a ma világa diktált? Mindenestre kollégánk nem tudott mást leszűrni a sok hasonló sztoriból, mint hogy fokozatosan leépíti azt, ami miatt eddig szakcégnek nevezték vállalkozását: először a marketinget, aztán a képzést, majd a szervizt, végül pedig a szakembergárdáját. Vagy csőd.
Sajnos, a történet nem egyedi, és ha általánosabbá válik, mindent magával ránt a folyamat: tervezőt, kivitelezőt, szaklapot – szakmát.
Szóljon hozzá
A hozzászóláshoz be kell jelentkezni.
Egy hozzászólás
A „Miért nincsenek a tervezők…” témához csatolt egyik hozzászólásomban a konkrét eset kapcsán bizonyítottam be, hogy mennyire csak látszat ez a fajta olcsóság.
Másfelől az olcsóbb műszaki megoldás is lehet akár jobb is, ha az adott feladatot hozzáértő emberek végzik el.
Maradva kedvenc példáimnál: vajon a szívműtétjét is a legolcsóbb sebésszel végeztetné el a tisztelt megrendelő?
Nem inkább a referenciák alapján lenne célszerűbb választani, és csak a második kérdés az ár?
A közbeszerzések kapcsán:
Még a rendszerváltás előtt, akkori cégem nemzetközi beruházási tendereken indult.
Egy konkrét energetikai beruházás minősítési szempontjai egyszerűsítve akkor így néztek ki:
Referenciák 30 %
Ajánlati ár 25%
Saját tőke/hitel mutató 15 %
Cégalapítás időpontja 5 %
Garanciális feltételek 15%
Saját szervízhálózat 10%
Minden minősítési kategórián belül 0-100% közötti pontrendszer került rögzítésre, amely eredményt végül a kategóriák számával elosztva pontos sorrend alakult ki a pályázók között.
Ja hogy akkor még számított a minőség, nem lehetett trükközni a frissen alakult projekt cégek javára, meg nem rúghattak labdába az adóssághegyeket hátrahagyó kaméleonvállalkozások…
Hát a bajok valahol itt kezdődtek…
Egy polgármester panaszolta egy beruházás kapcsán;
„…csak a legolcsóbbat mertük kihozni győztesnek, mert különben rögtön ránkverik, hogy megvesztegethetők vagyunk…”
és így most jobb?