Újranyitják a 2017. szeptemberében határozatlan időre felfüggesztett, új gázkonvektorok felszerelésére irányuló, költséghatékony beruházások támogatására vonatkozó ZFR-KONVEKTOR/2017 kódszámú pályázatot.
Manapság egyre több lakóépület homlokzata újul meg, hőszigetelést, új vakolatot kap. Miközben a falazat vastagsága 10–30 centiméterrel növekszik, aközben a régi parapetes konvektorok égéstermék elvezetői a helyükön maradnak, nem hosszabbítják meg őket. Ezért gyakran találkozunk a vakolatba süllyesztett szélfogó rácsokkal, melyek sem esztétikailag, sem tüzeléstechnikailag nem állják meg a helyüket. Sőt, tűzveszélyesek is lehetnek.
Idén januártól már csak a korszerű gázégővel és vezérléssel ellátott konvektorok szerelhetők fel hivatalosan. Az eltelt több mint fél év arra sarkall bennünket, hogy összegezzük a tapasztalatokat, és a tudnivalókat.
A gázkonvektorok cseréjéhez 2017. szeptember 21-én 8 órától a rendelkezésre álló 1,5 milliárd forint összegű forrás kimerüléséig, elektronikus úton, a pályázati portálon keresztül igényelhetnek támogatást az ügyfélkapus regisztrációval rendelkező magánszemélyek.
Az országos csereprogram keretében minden lakossági gázfogyasztó lehetőséget kap arra, hogy régi, akár működésképtelen gázkészülékét a meghatározott átvételi pontokon leadja és ezekért egy meghatározott összeget kapjon.
Az Otthon melege program keretében szeptember 21-től lehet pályázni gázkonvektorok cseréjére. A támogatás maximális mértéke az elszámolható bruttó költségek 80 százaléka, egy konvektor esetén 120 ezer forint, a teljes beruházásra maximum 500 ezer forint adható.
Az ionkazánok, gázmágnesek és nagy belső energiájú vizek világában minden új technológiával, ami „megváltást” ígér, foglalkozunk. Legutóbb egy olyan megoldásra bukkantunk, amely régi konvektorok hőmérséklet-szabályozására ad alternatívát, ígérete szerint. Várjuk olvasóink véleményét!
A kormányzat szerint igen, és ezen okból a konvektorok más fűtési módra való lecserélését tervezik támogatni. De vajon mire cseréljen a lakó?