A keretösszeg megemelésével 9,1 milliárd forint vissza nem térítendő támogatás jut a távolról leolvasható fűtési költségmegosztók felszerelésére. A pályázat első körében az 5 milliárd forintos eredeti forrásmennyiséget teljes egészében lekötötték 612 távhővel ellátott társasház vagy lakásszövetkezet fejlesztéseire. A keretemeléssel még több helyszínen valósulhatnak meg önerő nélkül az energiatakarékos fűtéshez szükséges beruházások.
Újabb szegedi városrészben, a Rókus II. hőkörzetben fejeződött be a geotermikus fűtési rendszer kialakítása, ezzel teljessé vált az a 2018-ban elindult fejlesztési projekt, amely révén 40 százalékra emelkedett a megújuló energia felhasználásának részaránya a település távhőrendszerében.
A MEKH idén október 17-én rendezi meg az Erőművek Éjszakáját, melynek keretében az érdeklődők országszerte több mint 80 helyszínen pillanthatnak be a mindennapjaink kényelmét és az ország működését biztosító energia- és közműszolgáltatók világába. A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött.
A távhőtermelők 2025. július 21-étől, majd további négy szakaszban igényelhetnek támogatást a távfűtési rendszerek megújuló alapú korszerűsítéséhez. A kiírás előmozdítja a földgáz kiváltását ipari hőszivattyúkkal, földhővel vagy biomasszával.
Egy hat éve működő geotermikus rendszer nyújtotta lehetőségen túl a Svájci Alap támogatása kellett ahhoz, hogy egy több évtizedes ötlet, a földhő felhasználása a budapesti távhőszolgáltatásban megvalósulhasson. A cél, hogy 2027-re olyan hasznosító rendszer jöjjön létre, amivel évente mintegy 32 TJ geotermikus energiát tudnak betáplálni a főváros távhőszolgáltatásába
Az ötmilliárd forintos keretösszegű kiírás a távhőfelhasználás mérhetővé és szabályozhatóvá tételében segíti a társasházakat és lakásszövetkezeteket. A 100 százalékos támogatás jóvoltából összesen akár 200 ezer háztartás fizethet majd a tényleges fogyasztása alapján, kevesebbet a távfűtésért.
A Jedlik Ányos Energetikai Programban elsőként a távhőtermelők és -szolgáltatók igényelhetnek támogatást a szektor zöldítéséhez, működési hatékonyságának javításához; a szerdán közzétett végleges felhívások alapján 2025. június 18-tól nyújthatnak be pályázatot az összesen 96 milliárd forintos keretösszegű forrásra – hívta fel a figyelmet Czepek Gábor, az Energiaügyi Minisztérium (EM) parlamenti államtitkára legfrissebb Facebook-bejegyzésében.
Ötmilliárd forintos keretösszegű pályázat segítheti a társasházakat és lakásszövetkezeteket a távhőfelhasználás mérhetővé és szabályozhatóvá tételében. A 100 százalékos vissza nem térítendő támogatás jóvoltából összesen akár 200 ezer háztartásban valósulhatnak meg költségcsökkenést eredményező beruházások.
Az elmúlt 35 év legnagyobb távhőfejlesztési programja indul el a Jedlik Ányos Energetikai Program keretein belül, amelyben a távhőtermelés megújuló alapokra helyezését és a távhőszolgáltatás hatékonyságának javítását egyaránt támogatják.
2023-ban 14,4%-kal csökkent a hazai távhőfelhasználás, amihez az enyhébb időjárás és az energiatudatos hőfelhasználás is hozzájárult – derül ki a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) valamint a Magyar Távhőszolgáltatók Szakmai Szövetségének (MaTáSzSz) közös statisztikai kiadványából.
A MEKH idén ötödik alkalommal szervezi meg az Erőművek Éjszakáját. 2024. október 25-én ismét különleges helyszínek és egyedülálló programok várják a látogatókat hazánk legnagyobb és legnépszerűbb energiaipari eseményén.
Megjelent a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) és a Magyar Távhőszolgáltatók Szakmai Szövetségének (MaTáSzSz) közös kiadványa, amely a magyar távhőszektor 2021. évi működési adatait összegzi. Az idén nyolcadik alkalommal összeállított kiadvány többek között bemutatja a hazai távhő működési modelljét és a legfontosabb országos távhőadatokat.
A Budapesti Közművek keretében önálló szakmai tevékenységet folytató FŐTÁV Távhőszolgáltatási Divízió – részben uniós forrású beruházás keretében – távhővezetéket épít az V. kerületi Honvéd utcában, így a jövőben még több belvárosi lakoshoz és intézményhez jut el a környezetbarát, korszerű távhőszolgáltatás.
A kontinentális Európa legnagyobb geotermikus távfűtőrendszereként emlegeti cikkében a Szegeden épülő távfűtőrendszert az Euronews nemzetközi hírcsatorna, amely 160 országban több mint 400 millió háztartás számára nyújt globális, többnyelvű híreket.
Hőközpontok felújítását, új vezetékszakaszok építését és régiek felújítását, valamint kazánok cseréjét és hőközpontok távfelügyeleti rendszerbe való bekötését tervezi tervezi a Budapesti Közművek (BKM) Zrt. A beruházás fedezetét az Európai Unió 3,854 milliárd forint összegű, 50 százalékban vissza nem térítendő forrása adja. A BKM a tervezett beruházásokról közleményben számolt be, az alábbiakban ezt ismertetjük.
Megjelent a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) és a Magyar Távhőszolgáltatók Szakmai Szövetségének (MaTáSzSz) közös kiadványa, amely a magyar távhőszektor 2020. évi működési adatait összegzi. Az idén hetedik alkalommal összeállított kiadvány többek között bemutatja a hazai távhő működési modelljét és a legfontosabb országos távhőadatokat.
Az energiahordozókat vizsgálva megállapítható, hogy 2019-ben nőtt a távhőtermelők által felhasznált biomassza és a geotermikus energia aránya, ugyanakkor jelentős mértékben csökkent a szén mennyisége.
Az energiahordozókat vizsgálva megállapítható, hogy 2019-ben nőtt a távhőtermelők által felhasznált biomassza és a geotermikus energia aránya, ugyanakkor jelentős mértékben csökkent a szén mennyisége.
Az elismerést a Magyar Távhőszolgáltatók Szakmai Szövetsége Elnöksége nevében Váci Gergely Viktor, a MATÁSZSZ operatív vezetője adta át Erdei Istvánnak, a Grundfos Épületgépész üzletág Értékesítési igazgatójának.
Az elismerést a Magyar Távhőszolgáltatók Szakmai Szövetsége Elnöksége nevében Váci Gergely Viktor, a MATÁSZSZ operatív vezetője adta át Erdei Istvánnak, a Grundfos Épületgépész üzletág Értékesítési igazgatójának.
A főváros területén kiaknázható és hasznosítható geotermikus energia a közeljövőben igen jelentős szerepet vállalhat Budapest távhőellátásában.
A főváros területén kiaknázható és hasznosítható geotermikus energia a közeljövőben igen jelentős szerepet vállalhat Budapest távhőellátásában.
A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) és a Magyar Távhőszolgáltatók Szakmai Szövetségének (MaTáSzSz) közös kiadványából az is kiderül, hogy az előző évhez képest csökkent a földgáz és a szén távhő célra történő felhasználása.
A karácsonyi ünnepek után kidobott mintegy 40-45 tonna fenyőfát égetnek el idén a pécsi erőműben.
Október 11-én országszerte 42 villamos energiát termelő erőmű és távhőt előállító fűtőmű, illetve tematikus látogatóközpont nyitotta meg kapuit a nagyközönség előtt. Az Erőművek Éjszakáján közel négyezer látogató vett részt.
Huszonkét milliárd forintos beruházással, uniós támogatással geotermikus fűtési rendszert alakítanak ki több szegedi városrészben.
Július közepéig már több mint 60 százaléka felkerült az Erzsébet hídra annak a stratégiai távhővezetéknek, ami lehetővé teszi egyebek mellett több tízezer belvárosi lakás csatlakozását a szolgáltatáshoz.
Új lendületet vehet a távhő terjedése kedvező kibocsátási paraméterei, a digitalizáció és a szektorban zajló egyéb technológiai fejlesztések hatására, így az uniós irányelvek által is támogatott fűtési mód a jövő energiaellátásában is jelentős szerephez juthat a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) szerint.
Távfűtéses épületekben lévő lakások fűtésének szabályozására, illetve korszerűsítésére jelent meg hétfőn kiírás az Otthon melege program keretében, a 2 milliárd forintos támogatási keretre lakásszövetkezetek és társasházak nyújthatnak be pályázatot szeptember 24. és 2020. március 31. között.
További 17 éven keresztül a Veolia Energia Magyarország Zrt. termeli meg a Debrecen távhőszolgáltatásához szükséges hőenergiát, miután a társaság és a hajdú-bihari megyeszékhelyen a távhőszolgáltatói feladatokat ellátó Debreceni Hőszolgáltató Zrt. 2035 végéig meghosszabbította a távhőszolgáltatáshoz szükséges hőenergia előállításáról szóló korábbi megállapodást.
Magyarországon csaknem száz településen, több mint hatszázötvenezer háztartásban érhető el a távhőszolgáltatás. A hazai távhőszektor legfontosabb adatairól évente jelenik meg összefoglaló kiadvány.
A beruházással 74 új, korszerű hőközpont jön létre a baranyai megyeszékhelyen, ami gazdaságosabb üzemeltetést tesz lehetővé, illetve biztosítja új ügyfelek csatlakozását a tisztán megújuló energiaforrásokból létrejövő távhőhöz.
A távhő a magyar családok, közintézmények és egyes gazdasági szereplők biztonságos és környezetkímélő, fűtés- és melegvízellátását meghatározó energiaforrása.
Távhővezeték-szakaszok korszerűsítése, új vezetékszakaszok kialakítása, új fogyasztók távhővezeték-hálózatba kapcsolása, valamint a hőkörzetek összekapcsolása a célja a FŐTÁV fejlesztési projektjének, amelyet 3,44 milliárd forintos, 50 százalékos mértékű európai uniós támogatással valósítanak meg.
Az Erzsébet hídon vezetik át a távfűtést Budáról Pestre, egy kivételes eljárással pedig alagút is épül a Kossuth Lajos utca alatt.
Az Erzsébet hídon átmenő távhővezeték kiépítésével megkezdte a Főtáv Zrt. a budapesti belváros bekapcsolását a távfűtésbe. A beruházás költsége csaknem 5 milliárd forint.
Harmadik alkalommal jelent meg a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) és a Magyar Távhőszolgáltatók Szakmai Szövetségének (MATÁSZSZ) együttműködésében összeállított, a hazai távhőszektorról átfogó képet nyújtó közös kiadvány.
A múlt év végén jelent meg a hazai távhőszektorról átfogó képet nyújtó közös kiadvány, amelyet a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) és a Magyar Távhőszolgáltatók Szakmai Szövetségének (MATÁSZSZ) együttműködésében került összeállításra.