Egy olvasónk küldte be a saját ingatlanjának fűtési, üzemeltetési tapasztalatait, amelyet vitaindító szándékkal teszünk közé.
Egy konkrét, saját példát szeretnék leírni: elektromos fűtőfilmes mennyezetfűtés a szobákban, illetve elektromos padlófűtés a fürdőkben, előszobában, étkezőben. Ezt a rendszert építettük ki 2016-ban a házunk teljeskörű felújításánál. Hozzátéve, hogy 3 rétegű üvegezésű nyílászárókkal, 15 cm hőszigeteléssel, a 140 m2 ház (plusz 59 m2 garázs: +5-10 °C fokkal) teljes méretezési fűtési igénye 7-8 kW.
Mindezek mellett működik két 100 literes villanybojler (a két fürdőhöz) és a szokásos elektromos berendezések: sütő, főzőlap, hűtő stb. A teljes rendszer (most csak a fűtési, bojlerek nélkül), helyiségenkénti szabályzással kb. bruttó 1,1 millió forint volt. Emellett van egy kis fatüzelésű kandalló a nappali-étkezőben, amit használunk (460 000 Ft). (Nekünk a hulladékfa adottság, így az nem kerül pénzbe, nyilván itt van tüzelőanyag költség, kb. 1 m3.)
A mellé telepített 22 db napelem 2,5 millió forint. Összesen 3,6 millió a teljes rendszer telepítéssel, mindennel. A 2017-18-as idényben a december elején telepített napelemes rendszer óta 6040 kWh fogyasztás volt (228 010 Ft), a napelem a mai napig visszatermelt 2073 kWh-t (június 18.-ig). Ez a 2018. decemberi leolvasásig nyilván változik, de a fűtési rendszer 23-24 fokot tartva a nappaliban-étkezőben (kb. 50 m2), a hálókban 21-22 fokkal, nagyon jól szabályozható módon ennyi energiával működött.
Karbantartási igény a fűtésre 0 Ft. Klímára eddig nem volt szükségünk, bár a helye ki van építve egy split klímának a nappaliban. Átalánydíjban fizetünk havonta 17 000 Ft-ot, ami ugye a teljes fűtés és villanyszámla. Mielőtt elköltöztünk volna ide, egy 77 m2-es házfélben laktunk, ahol gázfűtés volt, a szigetelés és az ablakok a 20 éve épült házaknak megfelelő volt, 2 rétegű műanyag ablakok, 38-as porotherm, de szigetelés nélkül. Itt a villany- és gázszámla együttes átalánydíja 13 000 Ft gáz + 5-6000 Ft villany volt. És a kazán szintén 20 éves, éves karbantartás, plusz időszakos javítások itt-ott.
Mindösszesen azt gondolom, hogy a hőszivattyúhoz képest (beruházás és karbantartás oldalon), a gázhoz képest (beruházás, komfort és karbantartás oldalon) is nézve a dolgot nekünk maximálisan bevált ez a megoldás. Nem beszélve arról, hogy a kandallótól eltekintve semmilyen károsanyag-kibocsátásunk nincs, ami plusz jó érzés a dologban. Ezek együttesen egy estleges kicsivel magasabb üzemeltetés mellett is szerintem választható alternatívává teszik ezt a megoldást. Az egy, amit ez a rendszer nem tud, az az energetikai besorolása, amit viszont a fenti költségek mellett nem igazán találok igazságosnak.
Kinics Péter
Véleményét itt, vagy a hasonló témában született korábbi cikkünk alatt is megírhatja.
e-gépész
Szóljon hozzá
A hozzászóláshoz be kell jelentkezni.
7 hozzászólás
Mint épületgépésznek nem tetszik, mert az ilyen projektek miatt a fűtéstechnika egy idő után villamosmérnöki feladat lesz, de a cikkben leírt rendszer rendszer mind elméetben mind gyakorlatban működőképes, a pénzügyi dolgok meg magukért beszélnek.
Nem kétlem, hogy a komfortérzet akár még jobb is lehet egy elektromos fűtésél, mint bármilyen más megoldásnál.
DE: 1. Az elektromos fűtőfóliát akkor sem telepítenék a házamba, ha ingyen adnák. Tartok ugyanis az elektroszmogtól, és jobban tenné más is, ha ezt tenné (pláne, ha gyerekei is vannak), talán érdemes lenne elolvasni a témában Kardos Feri írását, itt található, az alábbi linken: https://www.vgfszaklap.hu/lapszamok/2016/november/4168-tenyek-es-tevhitek-a-padlofutesrol
2. Ha valamilyen véletlen folytán kiderülne, hogy az elektroszmog mégsem rákkeltő, vagy van már olyan fűtőfólia, ami zéró elektroszmog kibocsájtással rendelkezik, akkor sem szeretnék olyan eszközt, aminek a működtetéséhez használt energia fajlagosan a legdrágább. Egyetlen W-tal sem csökkenti ugyanis az ingtlan hőveszteségét semmilyen ”precízen szabályozható” – nak, vagy ”kiemelten energiatakarékos”-na mondott eszköz. A fazék attól nem lesz kisebb űrtartalmú, hogy vizet, bort, vagy egy huszonötéves whisky-t töltünk bele.
3. Az energetikai besorolásra: a magyar energiarendszer olyan, hogy ahhoz, hogy a végén 1 kWh-nyi eletromos energiát ki tudjunk venni, az elején 2,5 kWh-nyi primerenergiát bele kell rakni. Ez van, egy tanúsítónak ezzel kell számolnia, ha a számított hőveszteségi értékek után meg kell határozni a fajlagos primerenergia-felhasználás értékét (ami alapján az energetikai osztályba sorolás történik). Viszont ha napelemes rendszer is telepítve van, akkor nyereségforrás elvételére lehetőség van, így lehet sokkal jobb kategória is a besorolás során. A civil személy valamit félreérthetett, vagy nem említett meg a tanúsítójának, esetleg a tanúsító kolléga vétett hibát a számításoknál (bár a tanúsítványt még nem láttuk).
Tisztelt Kiss Tibor !
A kW/ó mértékegység megadás hibás !
Idézet, a hozzászólásból:
”Egy kb. 3,5 kW/ó hő teljesítményű fali készülék…”
a kW/ó (kW/óra = kW/h)” – mértékegység megadás Hibás! -> mivel ez ezt eredményezné > 1 kW/ó = 0,27777 J/s2 (Joule/secundum a négyzeten)
—————————————————————–
A nevesített split készülék teljesítménye: 3,5 kW
azaz 3500 W azaz 3500 J/s.
—————————————————————–
A teljesítmény mértékegysége az ”SI” szerint a ”W” ami J/s.
A ”kW” az 1000 W azaz 1000 J/s.
—————————————————————–
a ´kilowattóra´ ´kilo-Watt-óra´ helyesen:
kWh (kW×h = kW×óra) – Helyes -> mivel a W = J/s és ezt szorozzuk h-val azaz 1 órával azaz 3600 secundum-al.
Így kapjuk azt, hogy:
a secundum a nevezőből kiesik és marad ´pusztán´ a J – Joule és így igaz, hogy 1000 J/s × 3600 s = 3.600.000 J azaz 3,6 MJ
—————————————————————-
A ´kilowattóra´ mint mértékegység jelentése:
Az egy órán át 1.000 W – termelt vagy fogyasztott – energiának felel meg és 3,6 millió Joule energiával egyenlő.
Tehát egy órán keresztül, másodpercenként 1.000 Joule energia áramlása, és az ´összegszerűen´ egyenlő 3.600.000 Joule – energiamennyiséggel, akár fogyasztjuk akár termeljük, azt a másodpercenkénti 1000 Joule-t energiamennyiséget ez alatta az egy óra alatt (egy órán keresztül folyamatosan) .
—————————————————————-
Megjegyzés:
A tárgyalás részben kifejtettek okszerűek és jók, és az ennek kapcsán feltett kérdések is.
Ehhez gratulálok.
(csak a kW/ó mértékegység hibás – értelmetlen,
ha már egyszer műszaki oldal > legyünk pontosak)
Üdvözlettel és Tisztelettel:
Fogta Gábor
épületgépész mérnök, gázszerelő
Mérnök Kamarai Névjegyzék szám: G-05-0670
Gázszerelői Igazolvány szám: G/004018/2010
E-mail: fogta.gabor@gmail.com
Mobiltelefon: +36/70/213-9890
Cím: 8230 Balatonfüred, Csárda u. 13.

Zoárd 2018. júl. 5.
Kedves Zoárd !
”Hogy érthető legyen, ha valaki egy évben megtermelt 6.000 kWh villamos energiát, de ebből 2.000 kWh használt fel ingatlanon belül, 4.000 kWh-t pedig a hálózatba táplált és ugyan annyit onnan vételezett, akkor fizet 38 Ft/kWh x 4.000 = 152.000 Ft-t és kap jóváírást 17 Ft/kWh x 4.000 = 68.000 FT. Azaz ez azt jelenti, hogy neki nem 38 Ft-ba kerül a villamosenergia hanem 14 Ft/kWh-ba, megtakarítás 24 Ft és nem 38, mint a magyar el-számolási rendszerben.”
A számpélda helyesen: Azaz ez azt jelenti, hogy neki nem 38 Ft-ba kerül a villamosenergia hanem 21 Ft/kWh-ba, megtakarítás 17 Ft/kWh (38-17=21 a megtakarítás a jóváírt mennyiség fajlagos jóváírási ára 17 Ft/kWh)