Hírek

Globálisan is megkerülhetetlenné vált a holland gáztőzsde

Az Oxford Institute for Energy Studies egy 2025 júniusában kiadott jelentésében azt vizsgálta, hogy 2024-ben milyen volt az egyes európai gázkereskedelmi központok teljesítménye. Az elemzés célja, hogy átfogó képet nyújtson a rendkívüli volatilitást mutató 2020–2022 közötti időszak utáni helyreállásról, valamint választ adjon arra a kérdésre, hogy a TTF holland gáztőzsdének milyen hatása van a globális gázárakra.

Sikeresnek bizonyultak a Jedlik-program távhőtámogatásai

A távhőszolgáltatóknak szóló kiíráshoz hasonlóan a második benyújtási szakasz után a a távhőtermelők megújuló alapú fejlesztéseit ösztönző kiírást is fel kellett függeszteni a Jedlik Ányos Energetikai Programban. A két felhívás együttesen 96 milliárd forintos keretösszegére 96 támogatási igény érkezett be közel 136 milliárd forint értékben.

Karbonsemleges hőszivattyút mutattak be

A Daikin Europe hivatalosan is megnyitotta új Kutatási és Fejlesztési Központját (EDC) Gentben, Belgiumban, ahol bemutatta a világ első karbonsemleges, természetes hűtőközeggel működő hőszivattyúját.

Takarítson meg időt a tervezés és a dokumentáció gyűjtése során a Danfoss Heat Selector segítségével

A Danfoss Heat Selector a kategóriájában a legjobb online kiválasztási eszköz, amely optimalizálja a tervezési folyamatot a fűtési alkalmazások szakértői számára.

Négyszintes villaépület energetikai és légtechnikai felújítása

Felújításoknál kiemelten fontos, hogy a helyszíni adottsághoz és igényekhez a leginkább igazodó rendszert tudjuk kialakítani. A jelen projektnél egy négyszintes villaépület komplett felújítása és belső átépítése történt.

Hamarosan kezdődik az OMÉN

Közeledik november, az épületgépészek hónapja. Az Országos Magyar Épületgépész Napok szervezőbizottsága idén is arra hív minden szakmagyakorlót, oktatót, hallgatót és érdeklődőt, hogy legyen részese ennek a különleges rendezvénysorozatnak.

Kik legyenek az év emberei?

Az Év Emberei cím egy olyan szakmai elismerés, mellyel elsősorban az aktuális évben kiemelkedően végzett munkát ismeri el a szakma. A címet a szakterület széleskörű tagoltságának megfelelően, az épületgépészet különböző területeihez nevesítve, különböző kategóriákban kerülnek odaítélésre.

Magyar építészek a Panasonic nemzetközi díjazottjai között

A Panasonic Heating & Cooling Solutions bejelentette az idei PRO Awards díjazottjait, egyúttal egy évtizednyi innovációt és kiválóságot ünnepelve. A kétévente megrendezett elismerés idén jubileumát ünnepli: immár ötödik alkalommal díjazza azokat a kiemelkedő európai HVAC+R (fűtés-, légtechnika-, légkondicionálós- és kereskedelmi hűtés) projekteket, amelyek Panasonic technológiákat alkalmaznak, és példát mutatnak a fenntarthatóság és az előremutató tervezés terén.

FLOORTHERM CLASSIC padlófűtési lemez

A Merkapt Zrt. kínálata ismét bővült: megérkezett a FLOORTHERM CLASSIC, a népszerű FLOORTHERM padlófűtési termékcsalád legújabb tagja. A hagyományos nedves rendszerű padlófűtésekhez fejlesztett lemez hőszigetelés nélküli és 10, 20, valamint 30 mm-es szigeteléssel ellátott változatban érhető el.

Meglátogattuk a K 2025 műanyag- és gumiipari szakvásárt

„A műanyagok ereje! Zöld – Okos – Felelős” – ennek a szlogennek a jegyében zajlott a világ legjelentősebb műanyag- és gumiipari szakvására, a K 2025 a németországi Düsseldorfban 2025. október 8-15. között. És hogy ne csak a szlogent nézzük, maradjunk a számoknál, amelyek soha nem hazudnak: 18 óriási kiállítócsarnok, 3275 kiállító a világ 66 országából és 175 ezer látogató. Pusztán ezek a számok is sejtethetik, mint érzett a látogató, amikor belépett a vásárváros kapuján. Elképesztő és lenyűgöző volt az egész.

A hűtőközeg-szivárgások felderítése kulcsfontosságú tényező a HVACR-ipar szén-dioxid-mentesítésének elősegítésében

Ma a világszerte forgalmazott hűtőközegek több mint 50%-át a termodinamikai berendezések szivárgásából eredő veszteségek kompenzálására használják.

Javaslatok a TÉKA szellőztetéssel kapcsolatos részeinek módosítására

A Magyar Épületgépészeti Egyeztető Fórum október végén kezdeményezi az Építési és Közlekedési Minisztériumnál a 280/2024. (IX. 30.) Korm. rendelet a településrendezési és építési követelmények alapszabályzatáról (röviden TÉKA) szellőztetéssel kapcsolatos részeinek módosítását.

Az egy évvel korábbinál 15,2, az előző hónaphoz képest 11,4%-kal kisebb volt az építőipari termelés volumene

2025 augusztusában az építőipari termelés volumene a nyers adatok szerint 15,2, a munkanaptényezővel kiigazított adatok alapján 13,6%-kal alacsonyabb volt, mint egy évvel korábban. Az építményfőcsoportok közül az épületek építésének termelése 2,3, az egyéb építményeké 34,8%-kal esett vissza. A szezonálisan és munkanaphatással kiigazított indexek alapján az építőipar termelése 11,4%-kal elmaradt a 2025. júliusitól.

Jelentős könnyítések az energetikai otthonfelújítási programban

Az eddigi 6 millió helyett 10 millió forintra nő a családi házak energetikai korszerűsítéséhez igényelhető vissza nem térítendő támogatás és kamatmentes hitel maximális összege. A pályázók mindössze 5 százaléknyi, tehát alig több mint félmillió forint önerő birtokában belevághatnak a rezsiterheik csökkenését eredményező beruházásokba. Bővül a támogatható tevékenységek köre is az energia-megtakarítást eredményező fejlesztéseket ösztönző programban.

Búcsú a földgáztól?

A gyermekes családokat célzó CSOK Plusz, illetve a bizonyos településeken igénybe vehető áfavisszatérítés és falusi CSOK mellett immár az Otthon Start program keretében kínált, 3 százalékos, államilag támogatott lakáshitellel is számolhatnak azok, akik új családi ház építését fontolgatják.

Megoldások gépi szellőzésre a Zehndertől

A Zehnder elsősorban az innovatív hővisszanyerős szellőztető megoldásairól ismert, ilyen pl. a polimer membrános entalpia hőcserélő (2013) vagy a lapos kialakítású műanyag légcsatorna (2007). A cég kínálatban 50 m³/h decentralizált gépektől a 8000 m³/h légszállítású gépekig terjed.

Ki telepíthet szivárgásészlelőt propános hőszivattyúkhoz?

Többek között a címben feltett kérdésről is szó lesz a Magyar Hőszivattyú Szövetség előadás-sorozatának nyitó eseményén, amely október 28-án kerül megtartásra online formában. A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött.

Műanyagok és modern gépészet

Október 8–15. között Düsseldorfban rendezik meg a világ vezető műanyag- és gumiipari szakvásárát, a K 2025-öt. A „Zöld – Intelligens – Felelősségteljes” mottóval meghirdetett esemény nemcsak az anyagipar csúcstalálkozója, hanem egyre inkább kulcsfontosságú inspirációs forrás az épületgépészek számára is.

Így dolgozik a gázszivárgás-ellenőrző autó

Az MVM gázszivárgás-ellenőrző autója nem egy átlagos jármű: speciális műszerei segítségével folyamatosan vizsgálja és „szimatolja” a földgázhálózatot, hogy már a legkisebb szivárgásra utaló jelet is azonnal észlelje.

Prémium klíma standard árszinten a Fujitsutól

A Fujitsu négy kategóriában gyárt oldalfali split klíma berendezéseket. Ezek az ECO, a STANDARD, a DESIGN és a High Spec&DESIGN. A standard és a top kategóriát képviselő High Spec széria között jelentős piaci rés volt idáig, erre az igényre tervezte és alkotta meg a fejlesztési részleg a KJ sorozatot. Figyelembe véve az igényes felhasználók legújabb elvárásait jónéhány prémium funkcióval és jellemzővel rendelkezik. Az egyik legfontosabb mutató az energiahatékonyság, ami A+++, tehát a legjobb kategória.

Az idei lakástüzek 12 százaléka a kéményben keletkezett

Október elsejéig összesen 4739 lakóépület gyulladt ki, 128 ingatlannal több, mint a tavalyi év hasonló időszakában. A lakástüzekben 77 ember vesztette életét, az áldozatok száma 19-cel haladja meg az egy évvel ezelőttit. A lakóházakban keletkezett tüzek során 473-an sérültek meg, míg 2024 első kilenc hónapjában 420-an.

Jön az Erőművek Éjszakájára és a Távhőszolgáltatás Napja

A MEKH idén október 17-én rendezi meg az Erőművek Éjszakáját, melynek keretében az érdeklődők országszerte több mint 80 helyszínen pillanthatnak be a mindennapjaink kényelmét és az ország működését biztosító energia- és közműszolgáltatók világába. A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött.

Digitális kényelem és teljes kontroll

Kényelem és hatékonyság egyetlen intelligens vezérlőben: a Grundfos GENIECON egy rugalmas, intuitív és digitálisan csatlakoztatott vezérlő, amely segít optimalizálni szivattyúrendszereit a hatékony teljesítmény érdekében.

Felhívás az épületgépész szakmagyakorló kollégákhoz

Az Épületgépészeti Tagozat IX. Tervezői konferenciája 2025. szept. 26-án sikeresen lezajlott. A következő nagy feladat az OMÉN 2025 megszervezése és lebonyolítása lesz! Jó néhány éve a november hónap az épületgépészetről szól a Magyar Mérnöki Kamara Épületgépészeti Tagozatában is, a Szervező Bizottság hónapok óta dolgozik!

Innováció a hűtésben R-455A-val: a Tecnifrío elősegíti a fenntarthatóságot Sevillában

A Solstice® L40X, hatékony és tartós megoldás a készételek minőségének és tartósításának garantálására. Esettanulmányunkban megismerkedhetünk a Herba Ricemills-szel az Ebro Foods csoport tagjával, amely a mai fogyasztók igényeinek kielégítésére az elsősorban Spanyolországban forgalmazott sajátmárkás készételek egyik vezető gyártója.

Bánhidi László Díj alapítására került sor

A MMK Épületgépészeti Tagozata 2024. szeptember 24-i elnökségi ülésén határozott arról, hogy az akkor egy éve elhunyt Prof. Dr. Bánhidi László emlékére szakmai díj alapítását kezdeményezi. Egy éves előkészítő munka után 2025. szeptember 11-én a BME ÉPGET Tanszékén tartott ÉGT elnökségi ülésen került sor az Alapító Okirat ünnepélyes aláírására.

A magyarok harmada nem tudja, milyen ivóvízvezeték van az otthonában

A magyarok többsége csapvizet iszik, de a megkérdezettek harmada nem tudja, milyen vezetéken keresztül érkezik a poharába a legfontosabb természetes folyadék – derült ki egy kutatásából. Pedig nem mindegy, hogy azbesztcementből, gyengébb minőségű PVC-ből készült, vagy esetleg hő- és vegyszerálló, többrétegű cső fut a falakban.

320 millió eurós beruházással erősíti európai hőszivattyú gyártását és kutatás-fejlesztését a Panasonic

A Panasonic jelentős mérföldkőhöz érkezett az európai hőszivattyú-gyártás és -elosztás terén: ünnepélyesen megnyitotta teljeskörűen felújított és kibővített pilseni grandiózus Csehországban. A több százmillió eurós beruházásnak köszönhetően az új gyártó komplexum 2030-tól évente akár 1,4 millió beltéri és kültéri hőszivattyú egység előállítására lesz képes, amelyekkel egész Európa piacát ellátják.

Az intelligens vízmegoldások segíthetnek megvédeni a magyar városokat az egyre gyakoribb villámárvizektől

Miközben a klímaváltozás hatására egyre nagyobb aggodalmat jelent a vízkészletek csökkenése és a szárazságok gyakoribbá válása, a hirtelen, intenzív esőzések veszélye is nő. Spanyolországban több helyütt is katasztrófát okozott a gyorsan lezúduló csapadék az elmúlt időszakban.

Használja ki a Danfoss termosztatikus készletek különleges szezonális ajánlatát!

Vásároljon 10 kiválasztott radiátortermosztát-készletet, és kap egyet ajándékba.*

IV. Merkapt Épületgépész Oktoberfest

A Merkapt Zrt. szerelő és kivitelező partnereinek figyelmébe ajánlja az idei, immár negyedik alkalommal megrendezett Épületgépész Oktoberfestet, amely a Hoptoberfest nyitónapján várja az érdeklődőket. A rendezvény célja, hogy a szakmai tartalom és a fesztiválhangulat egyedülálló élményt nyújtson: a nap egyszerre szól az épületgépészeti újdonságok megismeréséről és a hamisítatlan bajor hangulat átéléséről.

Elérhetők-e az EU-s zöldítési célok?

A Nemzetközi Megújulóenergia-ügynökség (IRENA) a közelmúltban kiadott egy jelentést, amely szektorokra bontva foglalja össze az Európai Unió energiaátállási kilátásait. A dokumentum emellett arra is kitér, hogy milyen társadalmi és gazdasági következményei lehetnek a közösség dekarbonizációs törekvéseinek.

Közeleg a fűtési szezon, érdemes próbafűtést végezni  

A közelgő fűtési szezon előtt, még a hidegebb időjárás beállta előtt érdemes otthon próbafűtést végezni. Ennek során időben kiderülhetnek az esetleges meghibásodások, és el lehet végeztetni a szükséges javításokat – figyelmeztet az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.

Már nyertesei is vannak a lakossági távhőprogramnak

Megszülettek az első támogatói döntések azon a pályázaton, amely társasházak, lakásszövetkezetek részére biztosít vissza nem térítendő forrást korszerű, távleolvasható mérési rendszerek telepítéséhez.

Utólagos hőszigetelés és a gázkészülékek fali-átvezetése

Mostanában gyakori az épületek utólagos hőszigetelése. Utólagos hőszigetelés esetén a meglévő külsőfali gázkonvektorok fali-átvezető szerelvényeit általában hosszabbra kell cserélni, vagy ún. fali-átvezető hosszabbítót kell vásárolnunk mert a szigeteléssel megvastagított falat a meglévő teleszkópos rendszerű fali-átvezetők, az esetek döntő többségében nem képesek átfogni.

Helytakarékos tartályok a Columbus Klímaértékesítő Kft. kínálatából

A modern fűtési rendszerek egyre nagyobb szerepet játszanak az energiahatékonyság és a fenntarthatóság terén. Ezzel párhuzamosan egyre fontosabbá válik az optimális helykihasználás is, különösen lakossági és kisebb ipari felhasználás esetén. Ebben a cikkben bemutatjuk a Cordivari innovatív, helytakarékos puffer és HMV tartályait, amelyek nemcsak energiatakarékosak, de könnyen beilleszthetők szűkebb gépészeti helyiségekbe is.

Őszi Lindab oktatások és a szakma új rendezvénye

Cikkünkben szeretnénk felhívni a figyelmét a Lindab őszi légtechnikai oktatásaira, továbbá a szakma új rendezvényére, a Green Engineering Forum 2025-re.

A görög vízügyi rendszer problémái

A klímaváltozás Európa más mediterrán országaihoz hasonlóan Görögországot is jelentős feladatok elé állítja. Becslések szerint 2050-re az országban átlagosan 2 Celsius-fokkal lehet melegebb a mostaninál, a csapadék mennyisége pedig akár 10-30%-kal is lecsökkenhet. Emiatt a következő 20 évben a görög területek közel 30%-a elsivatagosodhat. Ez különösen azért lehet nagy probléma, mert az országban az ivóvíz 40%-a a talaj vízzáró rétegeiből származik.

Új korszak a szivattyútechnológiában

Bemutatjuk az új Grundfos TPE3-at – a piac legintelligensebb és leghatékonyabb inline szivattyúját, amely akár 22 kW teljesítményt is kínál. Az energiahatékonyság növelésére, az üzemeltetés egyszerűsítésére és a fenntarthatósági célok támogatására tervezett TPE3 új mércét állít fel a kereskedelmi épületek és a távfűtési rendszerek inline szivattyúmegoldásai között.

Találkozóra hívják a pollackosok nagy családját

Jubileumi Díszoklevél Átadó Ünnepségre és alumnitalálkozóra várja a Pécsi Tudományegyetem Műszaki és Informatikai Kara (PTE MIK) a pollackosok nagy családjába tartozó egykori hallgatóit. Az immár második alkalommal, 2025. szeptember 27-én a karon tartandó díszoklevél-átadón méltó módon köszöntik az 50 éve az intézményben diplomát szerzett hallgatóikat.

Újra Elektromos Fűtés Konferencia

Mivel fűtsünk? Mivel készítsük a meleg vizet? Hogyan használjuk a hőszivattyúnkat, ha van napelemünk? Megéri villannyal fűteni? Ezek a kérdések mindenki számára rendkívül fontosak, megválaszolásuk komoly körültekintést, előzetes információgyűjtést igényel. Ebben segíthet az Elektromos Fűtés konferencia, amely neves előadók segítségével a különböző elektromos fűtési megoldásokat, azok lehetséges előnyeit és hátrányait veszi sorra.

Elhunyt Fázmán József

Életének 64 évében elhunyt Fázmán József okleveles gépészmérnök kollégánk.

Tisztított szennyvizet az iparba

Ahhoz, hogy Magyarország vízben gazdag ország maradhasson, nem elég a természetes adottságokra hagyatkozni – korszerű, intelligens technológiákra is szükség van. A szennyvíz újrahasznosítása nem a jövő ígérete, hanem a jelen egyik legkézenfekvőbb válasza a fokozódó vízhasználatra. Ennek egyik kulcsa lehet a digitális iker technológia, amelynek alkalmazását már több országban sikerrel vezették be.

III. Nagy Kazán- és Hőszivattyúválasztó

A Merkapt Zrt. 2025 szeptember 26-27. között ismét megrendezi a Nagy Kazán- és Hőszivattyúválasztót, amely a korszerű fűtési rendszerek iránt érdeklődő szakemberek és végfelhasználók számára biztosít gyakorlati információkat, gyártói tanácsadást és kedvező beszerzési lehetőségeket. A rendezvény célja, hogy a szezon kezdetén átfogó szakmai tájékoztatást nyújtson a kazán- és hőszivattyú berendezésekről.

A jövő épületgépeszeti megoldásai

Október 9-én kerül megrendezésre az épületgépész-tervezőknek szóló Green Engineering Forum 2025 konferencia, amely a jövő épületgépészeti megoldásait hivatott bemutatni. Az esemény célja, hogy teret biztosítson az iparág vezető szereplőinek és szakembereinek a tudásmegosztásra, együttműködésre és kapcsolatépítésre.

Tervezői Pályázat az Országos Magyar Épületgépész Napok alkalmából

Az Országos Magyar Épületgépész Napok Koordinációs Bizottsága nyilvános tervpályázatot hirdet épületgépész tervezők részére az „Országos Magyar Épületgépész Napok 2025” alkalmából.

A Kronenbourg Obernai, Franciaország legnagyobb sörfőzdéje Friogel® Neo-ra állítja át üzemét

Cikkünkben bemutatjuk a Matal és a Climalife szervizcsapat által végzett, több mint 500 tonna monoetilén-glikol (MEG) cseréjére irányuló nagyszabású projektet.

900 társasház pályázott a lakossági távhőprogramban

A benyújtási lehetőség felfüggesztéséig az eredeti keretösszeg másfélszeresére, 7,6 milliárd forintra nyújtottak be igényeket. A 100 százalékos, vissza nem térítendő támogatással saját forrás igénybevétele nélkül telepíthetők korszerű mérési rendszerek.

Bemutatjuk az AB-QM 4.0 CO6 Flexo-t: a precíziós vezérlés új korszaka

Örömmel jelenti be a Danfoss, hogy híres AB-QM termékcsaládját az új AB-QM 4.0 CO6 Flexo szettel bővítették.

A hővisszanyerős szellőzésről átfogóan

A Zehnder 2025. szeptember 16-át oktatást tart a hővisszanyerős szellőzés tárgyban, ahol bemutatásra kerül a Zehnder kínálata, a tervezési, méretezési kérdések és a különleges, helytakarékos megoldások felújítás esetére.