A Magyar Mérnöki Kamaránál teljes körű épületgépész tervezői jogosultsággal, vezetőtervezői címmel rendelkező, kiemelkedő tervezői gyakorlatot igazolni tudó épületgépész-mérnök számára:
A Weishaupt WTC GB család (GB=gáz, álló) legkisebb tagjának teljesítménytartománya 18,2…90 kW, majd következik a 120-as, a 170-es, a 210-es, a 250-es típus, végül a jelenleg legnagyobb, melynek teljesítménye 57,7 kW-tól 290 kW-ig terjed – a szabványos hatásfok (fűtőértékre számolva, minden nagyságnál) 109,3 és 110,3% közötti. Ezek az értékek egyértelműen a prémiumkategóriát jelentik!
Számos szakmai vitát generált a 61/2020. (XII. 30.) ITM rendelet, amely amely az épületek szellőző berendezéseivel kapcsolatos módosított műszaki tartalmi követelményeket határozta meg. A rendelettel kapcsolatban az MMK állásfoglalást adott ki és javaslatokat fogalmazott meg az illetékesek felé. Március 11-én megjelent a Magyar Közlönyben a „válasz”.
Az MSZT megjelentette a teljes építésgazdasági szektor szabványos BIM-gerincű modernizációját megalapozó MSZ EN ISO 19650 szabványsorozat két kulcsfontosságú szabványának magyar nyelvű változatát.
A levegő-víz hőszivattyúk dinamikus elterjedésével mára sokunknak vannak üzemeltetési tapasztalataink. Bizonyára sokan hallottunk szomszédok közötti konfliktusról, melyet egy-egy levegős hőszivattyú kültéri egységének zajterhelése generált. Az IDM Energiesysteme Gmbh rendhagyó megoldások alkalmazásával elérte, hogy ma a leghalkabb kültéri egységet a kínálatában találja.
Az ammónia (R717) nem csak a természetes hűtőközegek között kiemelkedő. Kitűnő hűtéstechnikai tulajdonságai mellett kedvező áron beszerezhető, olcsóbban üzemeltethető az ilyen rendszer, valamint a természetre, ózonrétegre gyakorolt negatív hatása is gyakorlatilag elhanyagolható. Használata azonban körültekintést, óvatosságot igényel, mivel gyúlékony, és az élő szervezetre nagy koncentrációban veszélyes anyag. Nagyteljesítményű ipari berendezéseknél reális veszélyforrást jelent az ammónia szivárgása, ami egy zárt gépészeti helyiségben könnyen életveszélyes helyzettel fenyegethet. A cikkben bemutatásra kerül az ammónia, mint hűtőközeg, valamint az MSZ EN 378 szabvány alapján a biztonsági elszívó hálózat méretezésének menete.
A kamarai törvény, valamint a hatályos kamarai alapszabály értelmében a Magyar Mérnöki Kamara 2021 folyamán tisztújító küldöttgyűlést tart. A jelöltállítás megtörtént, a jelölések összesítésre kerültek, az egyes tisztségekre érvényes jelölést szerzők listája az alábbiakban olvasható.
2021. március 22-26. között a szaniter-, fűtés- és klímatechnikai szakemberek a digitális térben találkoznak: az online ISH szakvásár keretében. Az épületgépészeti iparág látogatói és érdeklődői számára izgalmas előadásokkal és számos termékújdonsággal készülnek a kiállítók és a szervezők.
Egy épületgépész szakmagyakorló – tervező – kolléga kért állásfoglalást „G” tervezési jogosultsággal kapcsolatban egy speciális igényű installációs tervezési munkára vonatkozóan.
A Magyar Mérnöki Kamara ingyenes energetikai tanácsadással segíti az építkezőket, lakásfelújítókat, valamint a vállalkozásokat. A járványhelyzet miatt csak online elérhető a szolgáltatás.
Minden kamarai tagot tisztelettel meghívunk a március 8-án, 14 órakor, online tartandó díjátadó ünnepségre.
Megérkezett és már raktárról is elérhető a Fisher legújabb termékcsaládja, a Fisher UV-Protect légtisztítócsalád. A 6x légtisztítórendszer lerombolja a kórokozók DNS szerkezetét és kiszűri az allergéneket!
Megérkezett és már raktárról is elérhető a Fisher legújabb termékcsaládja, a Fisher UV-Protect légtisztítócsalád. A 6x légtisztítórendszer lerombolja a kórokozók DNS szerkezetét és kiszűri az allergéneket!
A Zehnder műszeres adatgyűjtést végzett egy 2017-ben épült svájci épület különböző lakásaiban. Egyes lakások ablakkal, más lakások hővisszanyerős szellőzéssel vannak szellőztetve. A mérésekből egy tanulmány készült, a webináriumon ennek legfontosabb elemeit Tóth István ismerteti a Zehnder Magyarország képviseletében.
Tökéletes szabályozás és hatékonyság minden épületben és alkalmazásban.
A Siemens Zrt örömmel értesít minden érintettet, hogy hosszú előkészítő munka után a napokban elkészült a Siemens új épületgépészeti szabályozástechnikai példatára.
Több mint 62 768 000 köbméter földgázt fogyasztott az ország az idei tél eddigi leghidegebb napján február 12-én. Ez közel 20 millió köbméterrel több, mint az előző évek ugyanezen napjának átlagos fogyasztása.
2018-ban Magyarországon is nagy sikerrel került bemutatásra a Siemens RDS110 típusú okostermosztátja, mely kifejezetten fűtési rendszerekhez lett kifejlesztve, de számos funkciójában túlmutatott a megszokott okostermosztát jellemzőkön. A hőmérséklet szabályozáson felül páratartalom mérését és szabályozását, valamint levegőminőség mérését is megvalósította egyetlen eszközben, mellyel kivételes felhasználói komfortot tudott (és tud ma is) biztosítani és kivételes tudásának köszönhetően el is nyerte a 2018-as Construma építőipari kiállítás nagydíját.
A Kormány február 25-i tájékoztatása szerint a járványhelyzet miatt bevezetett korlátozások (köztük a rendezvénytartási tilalom) március 15-ig meghosszabbításra kerültek, így a CONSTRUMA Otthonteremtési kiállítási csokor eredetileg meghirdetett áprilisi időpontban történő megrendezhetősége ezáltal bizonytalanná vált.
Ismert, hogy a gáz kondenzációs technika elvéből fakadóan takarékos. A Weishaupt berendezések ezt a legmagasabb szinten nyújtják.
Olyan közösségek jelentkezését várja a GreenDependent Intézet és a Daikin Hungary Kft, akik szeretnék a közösség tagjainak életmódjához köthető karbonlábnyomot kiszámolni és megismerni. A projekt célja, hogy karbonlábnyomuk és annak összetevőinek megismerésével segítsék a közösségek tagjait abban, hogy tudatosan és fókuszáltan csökkenthessék környezeti hatásukat és klímaváltozáshoz történő hozzájárulásukat – ezzel példát mutatva szélesebb közösségük és a társadalom számára.
Tizenegy hónapja emelkedik a réz ára, amelyben az is benne van, hogy rézhiány alakulhat ki, abban az esetben, ha a globális gazdaság újból teljes fokozatra kapcsol.
A BIM munkamódszert egyre széleskörűbben használjuk mind Európában, mind Hazánkban. Ehhez a témához kötve különböző tanulmányok, rendezvények kerültek és kerülnek megrendezésre.
Az OMÉN és az Épületgépész Bál szervezőbizottságának az elmúlt év novemberében, azzal a helyzettel kellett szembenéznie, hogy a koronavírus-járvány miatt kialakult vészhelyzetre tekintettel az Épületgépész Bált / díjátadó rendezvényt – amelyen átadtuk volna az épületgépész szakma díjait – el kellett halasztani.
Még mindig vannak kérdései a 7/2006 TNM rendelet módosítása kapcsán? Beszéljük meg! Alkalmazható szellőzési megoldások a rendeletváltozás tükrében – meghívó webinariumra.
A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) megkezdte a hazai földgázrendszer 2021. évi tízéves fejlesztési tervének előkészítésével kapcsolatos egyeztetéseket. Az idei fejlesztési tervnek május 31-ig kell elkészülnie.
A VGF&HKL szaklap kiadója a Resideo támogatásával webináriumot tart 2021. március 9-én, kedden 13 órától az evohome intelligens zónaszabályozó-rendszer működéséről, tulajdonságairól, telepítéséről és karbantartásáról.
A Quercy Réfrigération, a gyümölcsfa-ágazat ipari hűtés specialistája, környezettudatos megoldást kínál 25%-os energiamegtakarítás mellett.
A legtöbben belső felújításra és szigetelésre költenék az otthon-felújítási programban elérhető akár 3 millió forint vissza nem térítendő állami támogatást – derül ki a GKI és a Masterplast közös februári lakáspiaci felméréséből.
Dr. Kajtár László a BME ÉPGET Tanszékének korábbi vezetője 2021. február 16-án megvédte „nagydoktori” disszertácóját. Ezentúl tehát Professzor dr. Kajtár Lászlóként tisztelhetjük.
Modern világunk intelligens és zöld épületei, intelligens és minden igényt kielégítő szivattyú megoldásokat igényelnek. A Grundfos az épületgépészeti alkalmazások minden területére kínál szivattyúkat.
Február 5-éig állíthattak jelölteket a területi kamarák és a szakmai tagozatok a következő kamarai ciklus tisztségviselőire.
A korábban Heimeier B termosztátfejként ismert termék, nem csak formájában, de megnevezésében is változott, mostantól Halo-B a neve.
Minden Tzerra Ace gázkazán vásárlása esetén Sentinel X100 inhibitor jár ajándékba, amely védelmet nyújt a fűtési rendszereknek a vízkő- és a korrózióképződés ellen.
2020-ban a világjárvány miatt jelentős zuhanás volt tapasztalható az építőiparban is, az évet pedig az utolsó negyedév sem tudta megmenteni. Az előző év alacsony értékűnek számító negyedik negyedévéhez hasonló mértékű, 442 milliárd forintos összegben kezdődtek meg kivitelezési munkák – derül ki az EBI Építésaktivitási Jelentésből.
A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal távhőtermelői működési engedélyt adott a Geotherm Fire Kft. részére. Az engedély birtokában Mátészalkán is elérhető lesz a környezetbarát, geotermális energiát hasznosító távfűtés.
Hosszantartó, súlyos betegség után Takács Gyula itt hagyott bennünket! Elment Takács Gyuszi, elhajózott az öreg tengerész! Élt 78 évet.
A Danfoss aktív részese a HVAC rendszerek átalakulásának. Minden arról szól, hogy az épületeket intelligensebbekké tegyük, hogy energiatakarékosabbak, kényelmesebbek, és alkalmasabbak legyenek az emberek számára, akik idejük kb. 90%-át azokban töltik. Egy beszabályozott fűtési/hűtési rendszer elengedhetetlen az energiahatékony épülethez.
A CONSTRUMA Otthonteremtési csokor kiváló lehetőség arra, hogy az ágazati növekedést segítő intézkedések pozitív hatásait az építőipar, épületgépészet, lakberendezés, belsőépítészet területén működő vállalkozások a lehető leghatékonyabban kiaknázzák. Az idei évben a CONSTRUMA, HUNGAROTHERM és OTTHONDesign alkotják az otthonteremtési kiállítási csokrot a HUNGEXPO Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központban.
A Testo új klímatechnikai termékkínálatával egyszerűbb a munkánk, mint valaha. A legújabb testo 550s és testo 557s összesíti a digitális szervizcsaptelepek univerzalitását az analóg műszerek egyszerű átláthatóságával, hála az új kijelzési megoldásnak.
A Nemzeti Klímavédelmi Hatóság a KEHOP-1.1.0-15-2016-00004 azonosítószámú pályázat keretén belül uniós támogatást nyert, mely lehetőséget biztosított a Klímagáz kisokos, valamint a Környezettudatosság és a jogszabályok betartásának fontossága a fluortartalmú üvegházhatású gázokkal kapcsolatos tevékenységek vonatkozásában elnevezésű kiadványok publikálására. A Hatóság gondoskodott a kiadványok frissítéséről, hatályosításáról.
A Daikin partnereket keres újonnan induló programjához, amelyben a hűtőközegek újrahasznosítását és körforgásban tartását végzik. Várják azon kereskedelmi egységek jelentkezését, akik a hűtőközeges rendszerük modernizálását, energiahatékonyabbá tételét tervezik, és nem mellesleg fontos számukra is a fenntarthatóság, a „zöld gondolkodás”.
A gázüzemelésű infravörös fűtési rendszerek kiemelkedően kényelmes és otthonos érzetet keltenek, komfortos fűtési megoldást jelentenek a nyitott terek esetében. A gáz infravörös fűtési rendszerek az előállított meleget – hasonlóan a napsugárzáshoz – infravörös sugárzás formájában adják át. A sugárzás a testet, vagy más felületet elérve alakul át érzékelhető meleggé.
A hazai épületgépészet öt szereplője együttműködési megállapodást kötött, és megalapította a Magyar Épületgépészeti Egyeztető Fórumot. A több mint négyezer mérnököt és épületgépészt összefogó együttműködés célja, hogy egységesen és hatékonyan képviselje az egyre növekvő fontosságú épületgépészeti szakma érdekeit, segítse a kiegyensúlyozott szakmai kapcsolatok kialakítását, támogassa a szakmai utánpótlásképzést, valamint erősítse a szakma külső kapcsolatrendszerét.
A pályázat célja, hogy az MMK tagozatai és tagjai szakmai munkájukhoz olyan új ismereteket és módszertani segítségeket kapjanak, amelyek elősegítik a legkorszerűbb technológiák megismerését, előmozdítják alkalmazásukat, és egyben a továbbképzéseken is hasznosítható, valamint a gyakorlati alkalmazást is segítő dokumentumok készüljenek.
A Magyar Mérnöki Kamara a járványügyi korlátozások miatt online, egyben interaktív oktatási rendszert alakított ki, és ezzel indította el a legújabb Beruházáslebonyolítói Mesteriskolát. A képzés célja, hogy a már több éves gyakorlattal rendelkező mérnökök az ágazat széles körben elismert vezető szakembereitől szerzett tudással sikeresebben tudják irányítani a beruházásokat.
Az optimizmus és a pesszimizmus kettőssége határozza meg az építési piac várakozásait az elkövetkező évekre – derül ki a független piaci elemzés, az Építési Piaci Prognózis most megjelent, a 2021-2024 évekre előrejelzéseket kínáló kiadványban.
Új energetikai platformot kapott a GAS 320/620 ACE – a Remeha vezető ipari kazánja!
A 7/2006. TNM rendelet 2021. januári módosítása számos értelmezési nehézséget okozott a szakmán belül. A témában írt korábbi bejegyzésünk kapcsán is számos vélemény született, az alábbiakban ezekre reagálunk.
Az 1,9…32 kW teljesítménytartományban 3 új, kiemelkedő tudású készülékkel áll a felhasználók rendelkezésére a Weishaupt.