Az Energetikai Szakkollégium szervezésében valósult meg az a nyilvános átogatás, mely során az egyetemistákból, oktatókból, illetve egyéb iparból érkező mérnökökből álló 48 fős csoport megtekintette az ország egyik legnevezetesebb épületének, a Parlamentnek az épületgépészetét, illetve az azt ellátó fűtőházat.
A szerelvény viselkedése a nyitási tartományban jelentős hatással van a kis fűtési vagy hűtési teljesítmény szabályozhatóságára (legalacsonyabb részterhelési tartomány).
A világ népességének 2050-ig 9 milliárdra jósolt emelkedése, és a globális élelmiszerellátás növekedése (+60%) már most felveti az hűtési folyamathoz kapcsolódó összes erőforrás túlfogyasztásának kérdését.
A megrövidített cégek vezetőinek többsége látja, de nem ismeri fel időben a jeleket, hogy valami nincs rendben egy partner körül, pedig könnyen megspórolhatnák maguknak a veszteséget.
Az Országos Közegészségügyi Intézetben (elindult egy komplex népegészségügyi projekt (EFOP-1.8.0-VEKOP-17-000001-2017), amelynek egyik témája az ivóvíz általi ólombevitel vizsgálata.
Meghívó az Országos Magyar Épületgépész Napok megnyitási, a „Múzeumi Sarok" avatási és a Bosch Szaktanterem átadási rendezvényére.
Ezúton is szeretnénk felhívni a figyelmet az Épületgépész Bál kiemelt támogatói által szervezett szakmai programokon való részvétel lehetőségére.
Aktív fűtési-hűtési rendszerű, beépített hőszivattyús lakásszellőztető gépek és entalpiás nedvesség-tartalomkezelés a Merkapt Zrt. kínálatában
A Siemens BP HVAC Épületautomatizálási üzletága elkötelezett támogatója a szakirányú oktatási intézményeknek, melynek keretében már számos oktatási programot tartottak, illetve különféle oktatási célokat szolgáló demoeszközöket adtak a hazai oktatási intézményeknek.
Egy hűtési vagy fűtési rendszernél a szabályozásnak nagy stabilitással kell rendelkeznie a komfort biztosítása érdekében. Ezt tudja a Belimo karakterizáló tárcsa garantálni, mivel a karakterizáló tárcsa biztosítja a golyó geometriájának optimális arányát a furatátmérőhöz képest.
Az épület energiaigényét az összesített energetikai jellemző méretezett értékéhez viszonyítva legalább 25%-os mennyiségben olyan megújuló energiaforrásból kell biztosítani, amely az épületben keletkezik, az ingatlanról származik vagy a közelben előállított – fogalmaz a TNM rendelet. De mit is jelent ez a gyakorlatban? Mennyivel drágul meg majd az építkezés? Lesznek kibúvók, kiskapuk?
Immár harmadik alkalommal kerül megrendezésre a Modern Gyárak Éjszakája, ahol a hazai okosgyárak és nemzetközileg is versenyképes ipari üzemek engednek bepillantást mindennapi működésükbe.
A mikro-, kis- és középvállalkozások 2019. november 11-én, hétfőtől adhatják be a támogatási kérelmeiket épületenergetikai fejlesztéseik támogatására. A vállalkozások minimum 3, maximum 100 millió forint vissza nem térítendő fejlesztési forrást nyerhetnek el, a teljes keretösszeg 20,4 milliárd forint.
Miért éri meg épített zuhanyzót kialakítani a megszokott zuhanykabinokkal szemben? Sokan nem mernek belevágni, csupán a bevált és hagyományos módszereket helyezik előtérbe.
A fővárosi irodapiacon jelentős felárat kérnek az energiatakarékos irodákért – derült ki az Otthontérkép Csoport és a Knauf Insulation friss felméréséből*. A kutatásból az is kirajzolódik, hogy az energiahatékony – más néven „zöld” – irodakínálat 39%-a jellemzően a budai kerületekben található.
A Helios ventilátorok magyarországi vezérképviselete meghív minden érdeklődőt a soron következő szakmai előadására, amelyre 2019. november 22-én kerül sor.
A tömören záró szabályozó golyóscsap helyettesíti a szabályozószelep és elzárócsap kombinációját, nulla terhelésnél a fogyasztónak nincs teendője, nincs energiaveszteség terheletlen állapotban, így csökkennek az üzemeltetési költségek is.
Most minden REMEHA Tzerra ACE kazán mellé ajándékba jár a 80/125-ös Tricox tetőátvezetés!
Október 11-én országszerte 42 villamos energiát termelő erőmű és távhőt előállító fűtőmű, illetve tematikus látogatóközpont nyitotta meg kapuit a nagyközönség előtt. Az Erőművek Éjszakáján közel négyezer látogató vett részt.
A Miniszterelnökség Építészeti és Építésügyi Helyettes Államtitkárságának a lakóépületek egyszerű bejelentéséről szóló 155/2016 (VI.13.) Korm. rendeletének módosításával kapcsolatos háttéranyaga.
Az épületgépész szakemberek mindennapi munkája mellett szükséges a tudományos kutatások, világ trendjeinek követése, ismerete is. Ezek eredményei hatással vannak és lesznek jövőbeni mindennapi feladataikra tervezési, kivitelezési munkájuk során. Örömünkre szolgál, hogy a Műegyetemi Épületgépész Napra két neves külföldi vendégelőadó is elfogadta meghívásunkat – tájékoztat a szervezőbizottság.
Műszaki információkra van szüksége a szivattyúk kiválasztása, cseréje során, vagy gyors segítséget szeretne egy fűtési rendszer beszabályozásához? A Grundfos applikációi segíthetnek napi munkájában. Az alkalmazások használatával Ön gyorsabban és egyszerűbben végezheti el az adott feladatot.
A legtöbb, légkondicionálóval rendelkező magyar háztartásban oldalfali klíma található, a vásárlásnál pedig az energiahatékonyság mellett kiemelten fontosnak tartják a vásárlók a szűrők meglétét, a halk működést, valamint a megfelelő teljesítményt – derül ki a Daikin friss klímahasználati trendekre irányuló kutatásából. A magyarok többsége csak hűtésre használja klímaberendezését, hiába van benne fűtőfunkció is.
A Hűtő- és Klímatechnikai Vállalkozások Szövetsége 2019. november 20-22. között rendezi meg Balatonfüreden az Anna Grand Hotel helyszínen a 35. Hűtő- és Klímatechnikai Szervizkonferenciát. A jubileumi szakmai rendezvény egyben F-gáz kreditpontos továbbképzésnek is minősül.
Az immár 10. alkalommal megrendezésre kerülő konferencia célja, a szakma és a befektetők találkozásának, sikeresebb együttműködésének, új napelemes projektek elősegítésének, a beruházók döntésének megkönnyítése és a potenciális kivitelezőkkel való kapcsolatok építése.
Az Országos Magyar Épületgépész Napok eseménysorozat 2019. november 25-30. között kerül megrendezésre, változatos programokat kínálva országszerte.
Ez a 2019. november 29-én megrendezésre kerülő Műegyetemi Épületgépész Nap mottója.
A hűtőberendezések felhasználói oldaláról folyamatos igény mutatkozik a hűtőberendezések teljesítményének szabályozására, ugyanis a kikapcsolási hőmérséklet környékén lényegesen kevesebb a hűtőteljesítmény-igény, mint normál kondíciók mellett. Erre többféle megoldás is létezik – ezeket vesszük sorra.
Huszonkét milliárd forintos beruházással, uniós támogatással geotermikus fűtési rendszert alakítanak ki több szegedi városrészben.
A Magyar Közlöny 2019. október 22-i számában megjelent az egyszerű bejelentés intézményének felülvizsgálatával összefüggésben egyes kormányrendeletek módosításáról szóló 244/2019. (X. 22.) Korm. rendelet.
2019. október 24. napi hatállyal módosult A lakóépület építésének egyszerű bejelentéséről szóló 155/2016. (VI. 13.) Korm. rendelet.
Nagyrészt a helytelen lakossági tüzelés felel a légszennyezettségért – jelentette ki az Agrárminisztérium környezetügyért felelős államtitkára.
Laza szakmai klubest munkaidő után szakmai és stand up előadásokkal, sörrel, szendviccsel Székesfehérváron, Debrecenben, Nyíregyházán, Szegeden, Budapesten és Pécsen. Kattintson és nézze meg a részleteket!
Az elmúlt évben 9883 millió köbméter volt a hazai földgázfelhasználás, 413 millió köbméterrel kevesebb, mint 2017-ben – derül ki az MEKH statisztikai kiadványából, amely a magyar földgázrendszer 2018. évi adatait összegzi.
A fűtőberendezések karbantartására figyelmeztet az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) a hivatalos fűtési szezon kezdetén. A gázkazánok esetében a tartós üzem előtt elengedhetetlen az égőtér és a hőcserélő tisztítása.
BIM-köz-PONT néven indult új weboldal, ahol a BIM módszertan elméleti hátteréről, széleskörű felhasználási lehetőségeiről, gyakorlati megoldásokról, valamint a legfrissebb hazai és nemzetközi hírekről tájékozódhatnak az építőipari szakemberek és az érdeklődők.
Életünk közel 90%-t épített, zárt terekben töltjük. Amint nehézkesnek, elhasználtnak érezzük a belső levegőt, ablaknyitással szellőztetünk, hiszen megtanultuk, hogy friss levegő kell a figyelem fenntartásához, a kiegyensúlyozott fizikai és szellemi munkavégzéshez. Ráadásul egészségünket is óvjuk is szellőzetlen helységekben gyakran megjelenő penésztől, portól.
Koppenhágában készült el a mesterséges sípálya, amelyet a világ legzöldebb szemétégetője tetején alakítottak ki. A CopenHill Koppenhága egyik ipari dokkja mellett épült hőerőmű, amely évente 440 000 tonna hulladékot képes tiszta energiává alakítani.
A korábban lefolytatott széleskörű szakmai egyeztetést követően megtörtént a gázipari MBSZ miniszteri rendelettervezetének brüsszeli bejelentése, melyet az Európai Bizottság 2019/426/HU számon befogadott.
Energiahatékony Daikin rendszer került beépítésre a Promenade Gardens irodaházba, amely nemcsak a megfelelő hőkomfort elérésében játszik fontos szerepet, de a környezettudatos tervezés követelményeinek is megfelel, és a közel nulla energetikai szint elérését is támogatja.
Újra megrendezésre kerül Budapesten, a Lurdy Konferenciaközpontban a megújuló energia témakörével foglalkozó, kiállítással is egybekötött szakmai nap a Magyar Épületgépészek Szövetsége szervezésében.
Megjelent a „Megújuló energia használatát, energiahatékonyság növelését célzó épületenergetikai fejlesztések támogatása” című (GINOP-4.1.4-19 kódszámú) felhívás.
Egyszerű adapterek segítségével a Belimo által biztosított speciális csatlakozások biztosítják, hogy a hajtóművek különböző gyártók meglévő pillangószelepeire nehézség nélkül felszerelhetők.
Immáron két éve mutatta be a Siemens az okostermosztátok piacán azóta is egyedülálló és máig nagy népszerűségnek örvendő Construma díjas RDS110 készülékét. A felhasználói igények minél sokoldalúbb kiszolgálása érdekében az idei év őszétől a termékportfólió bővül vezeték nélküli változattal, ami az RDS110.R cikkszámot kapta.
Ki ne szembesülne nap mint nap azzal, hogy tevékenységét hány és hány jogszabály szabályozza? Hiába próbálunk jogkövetően tevékenykedni, előfordul, hogy egy ránk is vonatkozó előírással szinte csak „véletlenül” találkozunk. Leginkább azon követelmények esetében jellemző ez, melyeket csak bizonyos esetekben kell(ene) alkalmaznunk. Részben ide tartoznak a tűzvédelmi jogszabályok egyes követelményei is.
Új kiadvány jelent meg, amely a Belimo motoros pillangószelepek 8 előnyét foglalja össze, ezúttal a szabályozási feladatokban kínált előnyökről ejtünk szót.
Az építésgazdaság nem azonosítható csupán a kivitelezői kapacitásokkal: tervező mérnök nélkül ugyanis nincs építésgazdaság – hívta fel a figyelmet a Rádió Orient stúdióbeszélgetésén Nagy Gyula, a Magyar Mérnöki Kamara elnöke, aki Kun Gáborral és Szántó Lászlóval, a kamara Elektrotechnikai és Épületvillamossági, illetve Tartószerkezeti tagozatának elnökeivel tekintette át az építésgazdasági stratégia legfontosabb területeit.
Idén 1600 esetben állapítottak meg életveszélyt a kémények ellenőrzése során a kéményseprők a fővárosban.
Átadták Csanádpalotán azt a kompresszorállomást, mely lehetővé teszi, hogy Romániából 1,75 milliárd köbméternyi gázt lehessen szállítani Magyarországra a ROHU gázvezetéken keresztül.
A Weishaupt Hőtechnikai Kft. immáron negyedik alkalommal rendezi meg 2019. október 11-én, pénteken 9 és 15 óra között a biatorbágyi telephelyén az Épületgépész Diákok Nyílt Napja rendezvényét, melyre szeretettel várnak mindenkit egy baráti látogatásra!