Életciklusuk során épületgépészeti rendszereink nagy mennyiségű szén-dioxidot és egyéb üvegházhatású gázokat bocsátanak ki. A környezeti életciklus-elemzésekben leginkább a globális felmelegedés potenciált alkalmazzák. Az épületgépészeti rendszer esetében a környezetterhelés jellemzően az energiafelhasználásból származik, azonban jelen kutatásunkban annak jártunk utána, hogy lakóépületek épületgépészeti rendszerei esetében milyen beépített kibocsátással lehet számolni húsz családi ház koncepció esetén.
Az uniós ütemterv július elsejére 65 százalékos arányt ír elő a magyarországi tárolók töltöttségére, ezt azonban már májusra sikerült túlteljesíteni. A jelenleg több mint 5 milliárd köbméternyi készlet a teljes kapacitás 78 százalékát teszi ki. A fogyasztásarányos töltöttséget vizsgálva még jobb a helyzet: az 50 százalékos hazai mutató a harmadik legmagasabb Európában, több mint kétszeresen múlja felül az uniós átlagot.
A nyertes pályázóknak a Daikin a készüléket és a telepítést is biztosítja, a támogatás mértéke pedig a pályázati kalkulátorban elért energiamegtakarítás mértékétől függ. Minél nagyobb az energiamegtakarítás, annál magasabb a támogatás, amely akár 100% is lehet. A Daikin pályázati programjának teljes keretösszege 150 millió forint.
Az Energiaügyi Minisztérium javaslatait elfogadva három magyarországi energetikai programot támogat az Európai Bizottság közelmúltban meghozott döntése szerint az uniós Modernizációs Alap, amelyből már ki is fizettek közel 30 milliárd forint forrást a fejlesztésekre.
Ismerje meg Ön is a sokoldalú Supernova fan-coil készülékeket és tegye komfortossá ingatlanát. Hűtés, fűtés, levegő szűrés, párátlanítás mindezt egy készülékkel?
Az energiamegtakarítást célzó sikeres támogatási kérelem elkészítéséhez és megvalósításhoz hozzáértő szakmai közreműködés szükséges. Az építőipari szakemberek igénybevételének fontosságára hívja fel a figyelmet az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége.
Az utóbbi időben – mail boxom alapján is állíthatom – erősödni látszik egy sajátos termékpromóciós gyakorlat! Tervezők százai kapnak azonos tartalmú leveleket szakmai partnerektől, néhány szakmai partnertől! Ezekben konkrétan meghatározott mértékű jutalék ígéretével adnak súlyt az általuk forgalmazott, gyártott termékeknek!
Egyre növekszik az igény manapság a klímasemleges alternatív megoldások iránt is, ami azt jelenti, hogy a modern klímarendszerekben egyre gyakrabban használnak gyúlékony hűközegeket. A szakembereknek ezért fontos, hogy az műszereik megbízhatóak legyenek tűzveszélyes hűtőközegekkel is. Ezért a Testo kiemelt figyelmet fordított arra, hogy a testo 565i intelligens vákuumszivattyút biztonságosan lehessen használni A3 és A2L gyúlékony hűtőközegekkel is.
Megjelent az otthonfelújítási program végleges szövege, amely révén 108 milliárd forintos keretösszegből legfeljebb 20 000 darab, 1990 előtt épült ház felújításához jut támogatás.
Az MVM Csoport a tavalyi év végén indított új földgázkutatási és -termelési beruházást a Hajdú-Bihar vármegyei város térségében. A tervezett ütemezésnek megfelelően a nyár elején, 2024. június 17-én üzembe helyezték az első kutat.
A rendelésállományt és a cégek várakozásait figyelembe véve az építőipar továbbra is a termelés csökkenésére készül – közölte az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) az MTI-vel. A szervezet szerint minden alágazatban a fizetőképes kereslet csökkenése tapasztalható.
Az épületgépészeti iparágban folyamatosan növekvő kihívásokkal szembesülnek a szakemberek, melyek megkövetelik az innovatív és hatékony megoldásokat. Az új testo 565i vákuumszivattyú ilyen forradalmi megoldást nyújt, mely teljesen automatizálja a hűtőrendszerek és hőszivattyúk vákuumolását. Az új innovatív termék 2024 április elejétől érhető el a Testo portfoliójában.
Az ULOW-E egy rendkívül hatékony ventilátoros radiátor, amely kiválóan működik alacsony hőmérsékletű, akár hőszivattyús rendszerek elemeként is, újépítésű épületekben vagy akár felújítások során is hasznos lehet.
A Superbrands egy nemzetközi, világszinten is elismert márkaértékelési program, több mint 90 országban nyújt benchmarkot a nagyközönség számára és minden iparágból keresi a legjobb márkákat két kategóriában: fogyasztói és üzleti. A Lindab 2024-ben ismét elnyerte a Business Superbrands minősítést!
Tudományos kutatások sora igazolta, hogy egészségesebb focizni, mint a focit csak nézni. Ennek szellemében újra összecsapnak a zöld gyepen az épületgépészek!
Manapság, ha meglévő épület felújításáról, korszerűsítéséről van szó, akkor legtöbbször a nyílászárók cseréje és a homlokzati hőszigetelés, esetleg a régi fűtőberendezés korszerűbbre való cseréje valósul meg. Kevés szó esik a szellőzésről és annak fontosságáról.
Az MVM-csoport egyezséget kötött az azerbajdzsáni állami tulajdonú Southern Gas Corridor CJSC-vel (SGC) az Azerbajdzsán területén lévő Shah Deniz tengeri földgáz- és kondenzátummező „termelés-megosztási megállapodás” 5 százalékos részesedésének megszerzéséről.
Egy vízminőséget vizsgáló projektben az ivóvízbiztonságot veszélyeztető hatásokat tártak fel a vízkivételtől a fogyasztóig, vagyis a dunai vízbázistól egészen a csapig. A hosszú időn át, rendszeresen végzett mérések és kockázatszámítások egyértelműen igazolták, hogy a budapesti csapvíz megfelel a minőségi követelményeknek.
A bejelentett módosítás értelmében 2026. december 31-ig 5 százalékos áfa mellett értékesíthetők a többlakásos lakóingatlanban kialakított lakások, illetve az egylakásos lakóingatlanok. De mi a helyzet azokkal az ingatlanokkal, amelyek 2026 végén már rendelkeznek engedéllyel, azonban az építkezés még nem fejeződött be?
2024. március 12-én az Európai Parlament megszavazta az épületek energetikai teljesítőképességéről szóló felülvizsgált irányelvet (EPBD), amely lényeges lépést jelent az épületekkel kapcsolatos éghajlatvédelmi intézkedések felgyorsításához.
A Baudry Froid számol a szabályozási változásokkal, és minden új berendezésben átáll az R-455A-ra.
2024. június 3-án átadásra került Magyarország első zöldhidrogén üzeme a Bükkábrányi Energiaparkban. A 32 hektáros területen elhelyezkedő létesítmény a Mátrai Erőmű egykori külszíni lignitbányájának rekultivációjával új életre kelt.
Az energiaátmenet az emberiség egyik legnehezebb és legfontosabb feladata, és egyetlen döntéshozó sem engedheti meg magának, hogy ne gondolkozzon stratégiai szinten a témáról. Ugyanakkor fontos az is, hogy túllássanak a kérdésben gyakran hallható közhelyeken, ne gondolják, hogy léteznek könnyű megoldások, de azt sem, hogy reménytelen a helyzet.
Az egyik legrangosabb nemzetközi ingatlanfejlesztői díj, a FIABCI World Prix d’Excellence átadó szingapúri gáláján aranyéremmel jutalmazták a Ferencz Marcel által tervezett Néprajzi Múzeumot, ezzel a szintén a Liget Budapest Projektben felépült Magyar Zene Háza mellett hazánk legtöbb nemzetközi díjjal rendelkező épületévé vált.
A Lindab oktatási és fejlesztési vezető munkatársa, Vigh Gellért ismét rangos szakmai elismerést kapott. A tavalyi, épületgépész szakma által neki ítélt az Év Épületgépész Mérnöke díj után, ezúttal az építőipari berkekben is elismerték szakmai munkáját.
Az MGtE elkészítette és a megadott határidőn belül megküldte véleményét az Energiaügyi Minisztérium által április 18-án társadalmi egyeztetésre bocsátott Nemzeti Földhő Stratégiáról (NFS).
Ne legyenek illúzióink, attól, hogy valami új még nem biztos, hogy problémamentes. A legjobb elrendezésű otthon is rejthet komfortot érintő problémákat. Érdemes tisztába lenni azzal a ténnyel, hogy a mai energetikai szabványoknak egy épület csak úgy tud megfelelni, ha a megfelelő komfortot biztosító hőmérsékletet alacsony energiafogyasztás mellett képes biztosítani.
2024 első negyedévében is folytatódott a magyar e-kereskedelem lendületvesztése a COVID évek hipernövekedése után: forgalmi alapon már csak 6,1%-os bővülést produkált a szektor. Az adatok szerint ezt a visszafogott növekedést nem a magyar webáruházak generálták – forgalmuk inkább csökkent –, hanem inkább az olcsó kínálattal és reklám-szőnyegbombázással operáló kínai kereskedők. Mivel továbbra is kevés a külföldre értékesítő hazai kereskedő, az export kiaknázatlan lehetőséget és megoldást is jelenthet a magyar cégeknek.
Érdekel a hűtés-fűtés üzletág? A Pre-Sales Engineering/ Projekt előkészítő mérnök melletti munka folyamán, betekintést nyerhetsz a tervezés világába és profi szakemberek segítik a fejlődésedet.
Megjelent a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal földgáz-piaci elemzése, amely a 2024. márciusi adatokkal bezárólag ismerteti az európai kereslet és kínálat alakulását, a hazai és nemzetközi földgázpiaci árak változásait, a külkereskedelmi forgalom irányait, valamint a magyarországi tárolással kapcsolatos eseményeket.
A Lindab már korábban elkötelezte magát amellett, hogy közel nulla CO₂-kibocsátású acélt vásárol az H2 Green Steel-től. A két vállalat azóta a korábbi megállapodást egy 7 éves szállítási szerződéssé alakította, amelynek szállításai 2026-ban kezdődnek. A szerződés által lefedett teljes mennyiség 159 000 tonna ’nullkibocsátású’ acél.
A Danfoss hőcserélőipari és HVAC alkalmazások területére keres értékesítési mérnököt, aki a Danfoss képviseletét látja el.
Az az RRF 6.2.1-es, 100%-os támogatási intenzitású napelemes pályázat kifizetései és elszámolásai olyan mértékben húzódnak már, hogy az nemcsak a kivitelező napelemes cégeket sodorja bajba, hanem a pályázó családokat is. A közérdekű adatigénylésre adott minisztériumi válaszból kiderült, hogy a komplex, tehát nyílászárót és hőszivattyút is tartalmazó 9278 db pályázatból ez idáig 7 db (!!!) záróelszámolása történt meg.
Ismerje meg Ön is a FOCUS innovatív épületgépészeti megoldásait. Komplex rendszerkínálat: rögzítéstechnika, flexibilis bekötőcsövek, sárgaréz idomok, iszapleválasztók, ötrétegű cső- és szénacél présrendszerek a Merkapt Zrt. kínálatában.
Az állami építési beruházások rendjéről szóló 2023. évi LXIX. törvény alapján újra megjelenik a tervellenőrzési tevékenység.
Növekedett a három hónap alatt elindított kivitelezések értéke 2024 első negyedévében, az Aktivitás-Kezdés az elmúlt 6 negyedévben nem alakult ilyen magasan. A megkezdett építkezések összértéke 807 milliárd forint volt – derül ki az EBI Építésaktivitási Jelentésből.
Az egy évvel korábbihoz viszonyítva 6,3, az előző hónaphoz képest 2,8%-kal csökkent az építőipari termelés volumene. Viszont 2024 márciusában, az előző év azonos hónapjához képest, a megkötött új szerződések volumene 19,4%-kal nőtt. Ezen belül az épületek építésére kötött szerződéseké 50,2%-kal volt magasabb az egy évvel korábbinál – áll a KSH május 15-i friss jelentésében.
A magyarok klímavásárlási- és használati szokásait mérte fel egy reprezentatív kutatás, amelyből kiderül, hogy mivel hűtik magukat a magyarok a legnagyobb nyári hőségben, hogy milyen tényezők a legfontosabbak új készülék beszerzésekor és hogy mit gondolnak a klímák fűtési funkciójáról.
Hosszú folyamat végére kerülhet pont, miután az Európai Parlament 2024. április 10-én elfogadta az építési termékekről szóló rendelet (Construction Product Regulation, CPR) módosított szövegét, így egy lépéssel közelebb kerültünk ahhoz, hogy megjelenhessen az építései termékek forgalomba hozataláról szóló új rendelet, amely komoly hatással bír a harmonizált szabványokra.
A Grundfos MULTILIFT kompakt átemelő berendezések az épületek csatornaszint alatt keletkező szennyvizének és szennyezett vizének átemelésére szolgálnak – családi házaktól egészen a bevásárlóközpontokig. A legtöbb kivitel előre szerelt egységként kerül forgalomba, ami gyors és költséghatékony telepítést és üzembehelyezést tesz lehetővé.
A spanyol Greenfrío, szakértő az élelemiszeriparban, az R-455A berendezések széles választékát kínálja. Íme két példa: az egyik a csomagolt hústermékekhez, a másik a gyümölcsökhöz.
Egyre nagyobb igény mutatkozik hővisszanyerős szellőzés kialakítása iránt nagy épületekben is. A családi házak mellett, ma már szállodák, irodaházak esetében is egyre gyakrabban jelenik meg a hővisszanyerős szellőzési rendszer kiépítése iránti igény.
Kevesebb, mint egy hónapon belül indul az otthonfelújítási program, amelynek felhívástervezetét most véglegesíti a kormány a társadalmi egyeztetésen beérkezett több száz vélemény alapján. A 108 milliárd forintos keretösszegű otthonfelújítási program célja a családi házak felújítása, energetikai korszerűsítése, a családok rezsiterheinek csökkentése és a gazdasági növekedés ösztönzése.
200 éve Szombathelyen született Hollán Ernő, a Magyar Mérnök- és Építész Egylet megalapítója. A Vas Vármegyei Mérnöki Kamara kezdeményezi a szülővárosában Hollán első köztéri szobrának felállítását.
Még számos meglévő épületben üzemel hagyományos nyílt égésterű tüzelőberendezés, amely működése életveszélyessé is válhat nyílászáró csere, vagy homlokzati hőszigetelés után. Az égésilevegő ellátás itt már esetlegessé válik a megfelelően méretezett légbevezetők nélkül. Ezért ezek az eszközök még hosszú évekig az életünk részét fogják képezni.
A Siemens a kommunikációképes szobatermosztátjainak folyamatos fejlesztése eredményeképpen a közelmúltban Magyarországon is bemutatta az RDF4… nevű új generációs szobatermosztát-családját.
Megérkeztek a Fisher klíma portfólió legújabb tagjai, a Fisher Black oldalfali split klímák. Új termékek legalább annyira hatékonyan hűtenek és fűtenek, mint amilyen hatékonyan nyűgöznek le külsejükkel. Az esztétikus, tükrös előlappal rendelkező fekete készülékek a Fisher klímáknál már megszokott gazdag felszereltséggel és kiemelkedő műszaki tulajdonságokkal rendelkeznek.
Az ÉU új biztosítása kifejezetten épületgépész szakemberek részére kínál kiemelt flottakedvezménnyel utazásaikhoz balesetbiztosítást, legyen az szakmai jellegű utazás vagy szabadidős nyaralás.
A városoknak jelentős szerepük van a klímavédelemben, hiszen egyre több ember lakik városokban, ami növeli a városok széndioxid-kibocsátását. Így mára az üvegházhatású gázok háromnegyede városi eredetű, melyet főként az elavult épületek és korszerűtlen fűtési rendszerek okoznak.
A Magyar Gázipari Vállalkozók Egyesülete javaslatokat fogalmazott meg az otthonfelújítási program tervezetéhez.