Sorra jelennek meg a vissza nem térítendő energetikai pályázatok, a KKV-k és a magánszemélyek számára. Az elmúlt jó néhány évben ilyen jellegű támogatás, ráadásul ami Pest megyét és Budapestet is érinti, nem volt. Van lehetőség tehát korszerűsíteni, felújítani, csak élni kell a vele. Csokorba szedtük a legfontosabb pályázatokat, tudnivalókat.
Donald Trump koncepciója az energiáról több szempontból is fontos és tanulságos az egész világ, így hazánk számára is. Először is kihat a világ energiakereskedelmére, másrészt példát mutathat annak (hogy jót vagy rosszat, azon érdemes elgondolkodni).
A Magyar Mérnöki Kamara Épületgépészeti Tagozata, képviselve az épületgépész mérnöki szakma egységét, 2015-ben új díjakat alapított azon szükségszerűség felismeréséből, hogy Macskásy Árpád életműve és az életművével hitelesített felfogás, az embert szolgáló épületgépész mérnöki mesterség, tudomány és a szilárd erkölcsi tartást igénylő tevékenység nyerjen elismerést az ő tiszteletére, a Macskásy Árpád Díj odaítélésében.
A korábban bemutatott FCZ és FCZI fan-coilok 4 csöves változatai most már 2 soros kiegészítő hőcserélővel is rendelhetők. Ezáltal nagyobb fűtési teljesítmény biztosítható a helyiségben, illetve alacsonyabb gyártott vízhőmérséklettel ki lehet elégíteni a fűtési igényeket, a hagyományos 1 soros kiegészítő hőcserélős változatokhoz képest.
Január 27-én tartotta a Magyar Mérnöki Kamara húszéves fennállása alkalmából rendezett ünnepségét, melyen részt vett Áder János, Magyarország köztársasági elnöke.
A WC szagelszívását biztosító eszközök egy modern fürdőszoba tervezésének ma már nélkülözhetetlen kellékei. A Geberit különböző lehetőségeket kínál. Mindegyik hatékony és csendes, emellett növelik komfortérzetünket a fürdőszobában.
Rejtett potenciálok felkutatása és hasznosítása
Több stílus és funkcionalitás a fürdőszobában
Az üvegházhatás megértése alapvető feladat, amennyiben erről a kérdésről szeretnénk érvelni pro vagy kontra. Márpedig ma ez az egyik központi téma mind a közbeszédben, mind a szakemberek körében.
Mindig mondtuk, hogy az épületgépészetnek a szociológiát is művelnie kell, azaz figyelni szükséges a társadalom változásaira. Ki gondolta volna 5-10 éve például, hogy az utcán pisilés társadalmilag elfogadott aktussá válik? Márpedig efelé haladunk, bizonyítja ezt, hogy külön berendezést gyártanak ilyen célra.
2016 novemberétől a Synco 700-as szabályozócsalád elemei az alábbiak szerint rendelhetők:
Mi az a 6-járatú szabályozó golyóscsap és miért lett kifejlesztve?
A kormányzat szerint igen, és ezen okból a konvektorok más fűtési módra való lecserélését tervezik támogatni. De vajon mire cseréljen a lakó?
A Zehnder GmbH a svájci Zehnder Cégcsoport leányvállalata. Európában a különleges formatervezésű radiátorok gyártásában piacvezető szerepet tölt be. A Zehnder 1930-tól gyártja a már ikonikusnak számító Zehnder Charleston acél csőradiátorokat.
A 2016. december 3-ai rendkívüli MMK küldöttgyűlés döntött arról, hogy az MMK elnöksége kezdeményezze a kötelező továbbképzés felelős műszaki vezetőkre és építési műszaki ellenőrökre való kiterjesztését.
A Bányafelügyelet tájékoztatása szerint 2017. január 1-től hatályon kívül helyezték a 20 méter mélységet el nem érő geotermikus energia-kinyerés engedélymentességét.
Mármint javíttatni az épületgépészeti berendezést, és mikor van értelme újat beépíttetni? Érdekes, de amerikai adatokon alapuló infografikát talált kollégánk, és kíváncsiak lennénk olvasóink véleményére, hogy hazánkban hogy működhet ez.
A december 28-ai Magyar Közlönyben megjelent, „egyes kormányrendeleteknek az egyszerű bejelentés körének kiterjesztésével és az építésügy területén érvényesítendő további bürokráciacsökkentéssel összefüggő módosításáról” szóló 482/2016. (XII. 28.) Korm.-rendelet módosítja a november 18-án kihirdetett, „Az egyes kormányrendeleteknek a kötelező tervezői és kivitelezői felelősségbiztosítás bevezetésével összefüggő módosításáról” szóló 353/2016. (XI.18.) Korm. rendeletet.
A jelentős energiafogyasztású gazdálkodó szervezeteknek tavaly december 21-étől kötelező független energetikai szakreferens igénybevétele, őket a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatalnál (MEKH) kell bejelenteni.
Új légtechnikai osztóidom motoros zsalukkal, légcsatornázható fan-coilokhoz.
Szakmai kérdéseket teszünk fel. Önök szerint a tervezők és szerelők hány százaléka tud rá válaszolni helyesen? Íme a 10. érdekes kérdés.
Gödöllői Szent István Egyetem Gépészmérnöki Kar
Egy komplex felsőoktatási intézményben (oktatás-betegellátás) dolgozunk kb. 15 fő mérnöki munkakörben. Gépészmérnökök, építészmérnökök és villamosmérnökök veszünk részt az intézmény üzemeltetésében, beruházások lebonyolításában. Közalkalmazottak vagyunk, az ahhoz megállapított szégyenletesen kevés fizetéssel. Akik terveztek, kiviteleztek ilyen környezetben (hangsúlyozottan a betegellátásra gondolok), azok tudják, hogy ez elég felelősségteljes munkakör (túl azon, hogy a mérnöki tevékenység alapból igen felelősségteljes).
Még tavaly év végén, nem első és nem is utolsó szervezetként a Magyar Építőanyag és Építési Termék Szövetség (MÉASZ) mutatott be egy általa megalkotott energiahatékonysági támogatási koncepciót. Életképesnek tűnik, mint a többi hasonló is.
A kétévente megrendezésre kerülő HUNGAROTHERM kiállítás, az épületgépészeti szakma csúcsrendezvénye a CONSTRUMA otthonteremtési kiállítási csokor részeként április 5. és 9. között kerül megrendezésre.
Szakmai kérdéseket teszünk fel. Önök szerint a tervezők és szerelők hány százaléka tud rá válaszolni helyesen? Íme a 9. érdekes kérdés.
Sok negatív példát hoztunk már úgymond félszakmai cégek, ionkazánosok, fűtőfóliások, kavitációs kazánosok reklámjaiból. Ezeknél jellemző volt a csillagot az égről mentalitás. Most egy sokkal szakmaibb cég gondolataihoz fűzünk néhány megjegyzést.
Vannak problémák a szilárdtüzeléssel; egyrészt a közmédiában hisztériakeltés folyik, mondván, 2020-tól betiltják a fatüzelést, másrészt sokan valóban szeméttel, autógumival tüzelnek olcsó, összetákolt kályháikban. A hatóság most szigorúbb ellenőrzést, fellépést ígér.
A 218. sz. Magyar Közlöny 84263. oldalán megjelent a 482/2016. (XII. 28.) Korm. rendelet; Egyes kormányrendeleteknek az egyszerű bejelentés körének kiterjesztésével és az építésügy területén érvényesítendő további bürokráciacsökkentéssel összefüggő módosításáról.
Összetett munkamódszerek, jelentősen megváltozott munkakörnyezet, fokozott elvárások. A tervező egyre bonyolultabb környezetben kénytelen magas színvonalú munkát végezni.
Az Országgyűlés 2016. november 22-én elfogadta az egyes klímapolitikai és zöld gazdaság fejlesztési tárgyú törvények módosításáról szóló 2016. évi CXXXVIII. törvényt, amely többek között az energiahatékonyságról szóló 2015. évi LVII. törvényt (Ehat.) is jelentős mértékben módosította.
A Zehnder az 1990-es évek közepe óta foglalkozik lakásszellőztető rendszerek fejlesztésével. Köszönhetően a rengeteg innovációnak és a mindent átfogó termékválasztéknak, a cégcsoport a lakásszellőzési piac vezető vállalata. Magyarországon 2010 óta hozzáférhetők a termékek Zehnder Comfosystems, illetve Paul márkanéven is. Rövid cikkemben szeretnék összefoglalót adni arról, milyen eszközök állnak a gépésztervezők rendelkezésére a rendszerek gyors és megbízható tervezéséhez.
A kisméretű irodahelyiségek számos középületben megtalálhatók, így nem véletlen, hogy a CEN CR 1752-es ajánlás külön fejezetben határozza meg a rájuk vonatkozó tervezési irányértékeket. A légsebesség időbeli átlagértéke a huzatkomfort egyik lényeges jellemzője. A különböző helyiségekben kialakuló sebességeloszlást az elmúlt évtizedekben többen is elemezték. Kisméretű irodahelyiségben, érintőleges légvezetési rendszer alkalmazása mellett a helyiség hosszmetszete mentén a sebesség eloszlását azonban eddig nem vizsgálták. Cikkünkben egy kisméretű irodahelyiségben elvégzett sebességmérések eredményeként vizsgáljuk a modellszoba hossza mentén kialakuló időbeli átlagsebesség változását különböző befúvási térfogatáramok mellett négy releváns magasságban: boka, derék, ülő és álló ember fejmagasság. Az eredmények hozzájárulhatnak a sebesség pontosabb meghatározásához a várható huzatérzet tervezésekor.
Tisztelt Kamarai Tagok!
Tisztelt Kollégák!
Vezető hőlégfúvó-gyártóként a Robur 2008-ban az elsők között fejlesztette ki a kondenzációt hasznosító G sorozatú készülékét. A berendezés hatásfoka az átmeneti, +5 és -5 °C közötti külső hőmérsékleti időszakban különösen magas, az alsó fűtőértékre vetítve meghaladhatja a 105%-ot is.
Budapestre keres a cég épületgépész mérnököt.
A kétévente megrendezésre kerülő HUNGAROTHERM kiállítás, az épületgépészeti szakma csúcsrendezvénye a CONSTRUMA otthonteremtési kiállítási csokor részeként jövőre április 5-9. között kerül megrendezésre.
Szakmai kérdéseket teszünk fel. Önök szerint a tervezők és szerelők hány százaléka tud rá válaszolni helyesen? Íme a nyolcadik érdekes kérdés.
Műszaki vizsgálók jelentkezését várjuk Budapestre! Épületgépészek, építész technikusok előnyben.
Szakmai kérdéseket teszünk fel. Önök szerint a tervezők és szerelők hány százaléka tud rá válaszolni helyesen? Íme az ötödik érdekes kérdés.
Kun Gábor gondolatai a tervezés megváltozott körülményeiről, a BIM-ről, a más szakágakkal, a kivitelezővel, a beruházóval való kapcsolatról. Épületgépészek számára is hasznos olvasmány.
Miért lehet rossz, ha egy kézben van a tervezés és kivitelezés? Túl sok a szereplő, az alvállalkozó, és a sok bába között elvész a gyermek? Nincsenek kiépített folyamatok, megfelelő rendszer, és ezáltal egyre nehezebb (többek között) a tervezők helyzete, munkavégzése?
Az Épületgépészek Napi bálon kihirdették az idei év embereit a kategóriákban.
Szakmai kérdéseket teszünk fel. Önök szerint a tervezők és szerelők hány százaléka tud rá válaszolni helyesen? Íme a hetedik érdekes kérdés.
Az Aerotrade Kft. képviseli Magyarországon az olasz Carlieuklima céget, amely elsősorban gáztüzelésű sötétsugárzókat és sugárzó hőszalagokat, valamint vízfűtésű sugárzóenyőket gyárt. Ezzel az Aerotrade az ipari fűtőberendezések teljes palettáját kínálja: a Carlieuklima berendezések egészítik ki a Robur gáztüzelésű hőlégfúvók és a Flowair vízfűtésű termoventilátorok által már megalapozott termékválasztékot.
Írtunk mi már ion- és kavitációs kazánokról, gázmágnesről, és még néhány megkérdőjelezhető technológiáról. A vízzel kapcsolatban boncolgattuk a fordított ozmózisos víztisztítást, de amit most találtunk, az több, mint izgalmas: a víz belső energiájáról lesz szó.
A középületek a hazai épületállomány tekintélyes részét képezik, és az utóbbi években az ilyen jellegű új épületek aránya számottevően megnőtt. Az új épületek esetében ugyanakkor előtérbe került a nagyobb üvegfelületek alkalmazása. Ezeknél nehezen egyeztethető a belső terek két alapkövetelménye: a hőkomfort és az energia-megtakarítás, mivel ezek eredő paraméterei ellenkező irányba mutatnak. E problémák megoldására vonatkozó kutatások az 1970-es években kerültek előtérbe, és az utóbbi években ismét a fókuszba.
A statisztikák szerint a klíma- és hűtőberendezések forgalma globálisan évről-évre kb. tíz százalékkal bővül. Ezen belül is a VRF berendezések még nagyobb ütemet diktálnak.
A küszöbön álló lakossági pályázatok miatt a felújítások során használható, egyszerűen és gyorsan beépíthető szellőzési megoldásokat szeretnénk bemutatni. Tekintettel arra, hogy a pályázatok célja a lakás energetikai célú felújítása, ezért a hővisszanyerős megoldásokra koncentrálunk. A hővisszanyeréssel a filtrációs veszteség 80-90%-a elkerülhető (visszanyerhető). Ez akár 40% megtakarítást is jelenthet, természetesen feltételezve a lakók számára előírt frisslevegő-mennyiség biztosítását.
2016. december 2-án lezajlott a Kerekasztal első ülése, konferenciája, problémaismertetéssel, javaslatokkal. Az előadások itt letölthetők, az eredmények összegzése és a továbblépés iránya januárra várható.