Az Európai Unió 2014-ben kiadott rendeletében a hűtőközegek által okozott üvegházhatás csökkentését irányozta elő. Minden egyes hűtőközeg GWP (globális felmelegedési potenciál) értékét meghatározták, viszonyítási alapnak a szén-dioxidét tekintették, amelynek a GWP értéke 1.
Március 23-án a Kamleithner csepeli irodaépületében prominens közönség gyűlt össze a Helios új oktatótermének felavatása, illetve az Épületgépészeti Múzeum első kiállítóterének megtekintése végett.
Szeretném felhívni a figyelmet a gyakorló mérnököket terhelő díjak emelésére. A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal az egyéni auditorok regisztrációs díját 17 ezerről 50 ezerre, a cégeknél 200 ezerről 500 ezer forintra emelte. Ez sok mérnöktársunk munkából való kizárását jelenti, mert a nyilvántartási díjat sem tudják megfizetni.
A Carrier világszinten vezető szerepet tölt be a csúcstechnológiájú fűtéstechnika, a légkondicionálás és a hűtéstechnikai megoldások terén. A UTC Climate, Controls & Security vállalatcsoport tagja, a United Technologies Corporation egyik egysége.
Új beépíthető termosztát érhető el az AERMEC FCZ fan-coilok parapetes verzióihoz (AS-U-UA).
Az összeesküvés-elméleteknek azért sokszor van alapjuk: A Phoebus nevű nemzetközi izzólámpakartell a villanykörtegyártás szabályozása és a világpiac felosztása céljából jött létre 1902-1903-ban. Tagja volt az összes fontosabb európai és amerikai izzógyártó cég, sőt az ázsiai és afrikai gyarmatok gyártói is.
Legalábbis az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára szerint, és nem is nagyon tudjuk, akarjuk cáfolni szavait. Szerencsére az épületgépész felsőfokú képzésben nem ez a tendencia.
A HAJDU Hajdúsági Ipari Zrt. tisztelettel meghívja Önt 2017. április 5. és 9. között a HUNGEXPO Budapesti Vásárközpontban megrendezésre kerülő HUNGAROTHERM 9. Nemzetközi fűtés-, szellőzés-, klíma és szanitertechnikai szakkiállításra.
Már elindult a regisztráció a szakmai látogatók számára a kiállítás honlapján, az idei konferencia programmal együtt, mely folyamatosan frissül majd.
Szakmai kérdéseket teszünk fel. Önök szerint a tervezők és szerelők hány százaléka tud rá válaszolni helyesen? Íme a 11. érdekes kérdés.
Elkészült a Siemens CPS Épületgépészeti Szabályozástechnikai Termékek és Rendszerek üzletág új „Katalógus – Árlista 2017” című kiadványa. Az új Katalógus termékcsoportonként rendszerezve tartalmazza az épületgépészeti rendszerek automatizálásához elérhető Siemens termékeket, ezen belül az elmúlt időszakban megjelent számos termék újdonságot.
Az e-napló nem olyan régi találmány, hogy ne merülnének fel kérdések vekle kapcsolatban. Most egy olvasónk, egy kandallóépítő mester várja a kollégák segítségét, tanáccsal, ötlettel.
Az AERMEC méltán népszerű scroll kompresszorral szerelt léghűtéses NRB folyadékhűtő és NRBH hőszivattyú sorozata mostantól csőköteges elpárologtató hőcserélővel is elérhető. Természetesen a lemezes hőcserélővel szerelt változatok továbbra is elérhetők.
2017. március 24-én, pénteken újra jelentkezünk egynapos különleges akciónkkal. Ezen a pénteken egyes REHAU termékek listaárait 24%-kal csökkentjük. Az akció részletei a képre kattintva.
Tervező kolléga hívta fel a figyelmet egy olyan jelenségre, ami esetlegesen árthat az épületgépész tervező cégeknek, vállalkozásoknak. Várjuk olvasóink véleményét.
Ha már fatüzelést tervezünk, kivitelezünk, tájékoztassuk a megrendelőt, hogy miként kell a fát eltüzelni benne. Ez is olyan, mint a foci: mindenki azt hiszi, hogy ért hozzá. De nem így van.
A közmédia szerint 70%, és valóban, létezik ilyen szám. Csakhogy, és ez nincs kommunikálva, míg a PM2,5-nél reális ez a szám, addig a PM10-nél nem, és nem rakható az összes szennyezés a kályhák nyakába, mert a számok mögött a háztartási tüzelés mellett ott van a közületektől az avarégetésig sok minden.
Mely államok termelnek sok pénzt? És melyek fogyasztanak sok energiát? Szemléletes infografikánkon ez megtekinthető, és a tanulságok levonhatók.
Az emberiség hihetetlenül sok technológiai fejlődést élt már át a történelem során. Váltottunk lovakról kocsikra, színházról televízióra, levelekről telefonra és lemezekről streamelésre. Jelenleg is éppen újabb fejlődésen megy keresztül a szellőzéstechnika, és a bejegyzés címe ugyan nehéz kérdésnek tűnhet, a válasz sokkal logikusabb és értékesebb, mint amilyennek elsőre gondolnánk. Az elmúlt 5 évben egyre nagyobb számban jelentek meg az energiahatékonysági előírások a világban. Ezek, a belső levegő minőségre fektetett egyre nagyobb hangsúllyal együtt, egyre növelik az igényt új, a levegő minőségét optimalizáló és egyúttal az épületek energiafogyasztását csökkentő technológiák iránt. Itt lép be a képbe az ultrahang és a Dolgok internete (IoT).
Általában kétkedve, de mindig megpróbálunk beszámolni a különféle korszakalkotó találmányokról, melyek az épületgépész szakmát érinthetik. Most egy olyan fóliáról olvashatunk, amely egyrészt visszaveri a napból érkező sugarakat, másrészt összegyűjti az épület hőjét, átalakítja azt, és kisugározza, fölöslegessé téve a gépi hűtést.
Amit a zöld szervezetek természetesen hatalmas sikerként tálaltak, viszont egyéb aspektusaira nem tértek ki. Pedig bőven van negatív hozadéka is az esetnek, mint ahogy a hasonló német zöld napnak is voltak.
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium honlapján megjelent a Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégiáról szóló tervezet. A javaslat jelenleg a társadalmi egyeztetés szakaszában van. Néhány érdekes gondolatot kiemeltünk.
A 2017. I. félévi frissítésben aktualizálásra kerültek a GALLETTI által gyártott berendezések típusai és listaárai. A frissítés időszerű volt, hiszen az elmúlt egy-két évben az élvonalbeli olasz gyártónál számos új, emelt hatékonyságú berendezés jelent meg a termékpalettán.
Kiírták az Év Háza pályázat 2017 pályázatot, amely többszöri épületgépész felhívás ellenére is csak építész-dizájner megmérettetés maradt. Ha nincs, avagy nem szempont a komfort megteremtője, az épületgépészet és -villamosság, akkor pedig Év Házáról szó sem lehet, legfeljebb Látványosan Összerakott Falak és Tető-ről.
A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal gondozásában kiadvány jelent meg Magyarország geotermikus felmérése 2016 címmel. A hiánypótló kötet bemutatja hazánk geotermikus természeti adottságait, a geotermikus energiatermelésben rejlő lehetőségeket. Valóban érdekes, megyei bontású adatok is szerepelnek a kiadványban.
Egy a térségünkben végzett vizsgálat újra megerősített abbéli hitemben, hogy a termosztátokat és egyéb szabályozókat, KNX-eszközöket gyártó vállalatoknak Magyarországra speciális taktikát kellene kitalálniuk.
Az ingyenes program segítséget nyújt az épület hőveszteség-számításában és az értékek megjelenítésében a terveken, továbbá a változások egyszerű aktualizálásában. A program regisztráció után ingyenesen letölthető.
Pécsen, a Pollack Expo egyik előadása után élénk vita alakult ki arról, hogy a szabványtól való eltérést ki vagy mi igazolhatja, úgymond ratifikálhatja. Vagy féltucat variáció felmerült, várjuk olvasóink véleményét.
Az új SensAir komfort-légfüggönnyel Biddle ismét új mértéket állított fel a klímaelválasztás területén. Nincs még egy légfüggöny, amely ilyen magas komfortot ilyen takarékos energiafelhasználással egyesít – és ezt folyamatosan nyitott ajtók mellett. A SensAir-be bekerült a Biddle által az elmúlt 60 év alatt összegyűjtött összes tapasztalat. A kedvelt CA2 komfort-légfüggöny utódja minden ajtónyílás fölött nagyon jól mutat az energiahatékonyság, komfort, design és zajszint kérdéseiben.
Megújultak az AERMEC MVA-S típusú VRF rendszerének kültéri berendezései. A korábbi 22, 25 és 28 kW-os MVAS2240T, MVAS2500T, MVAS2800T egységeket az új MVAS2241T, MVAS2801T, MVAS3350T típusok váltják. Ahogy a típuskódokból is látszik a 25 kW-os teljesítménynagyság kikerült a palettából, megjelent helyette a 33,5 kW teljesítményű.
A PTE-Műszaki és Informatikai Karon 2016. november 30-án megrendezésre került Tudományos Diákköri Konferencián mutattam be a radiátorok hőleadásának növelése érdekében tett kísérletem mérési eredményeit. Konzulensem Baumann Mihály tanszékvezető, adjunktus. A TDK-dolgozat mérési eredményeit, lényegi összefoglalóját ismertetem a cikkben.
A kollégákat egyre több építész tervező és adott esetben építtető keresi meg azzal a kéréssel, hogy készítsék el nekik a az épületgépész rendszertervet, ami kötelező része az egyszerű bejelentéshez szükséges dokumentációnak, viszont az építész már nem csinálhatja meg, mint régen. Egy az épületgépészek számára is nagyon tanulság levelet kaptunk villamos kollégától.
A mai gépésztervezők folyamatosan olyan költséghatékony megoldásokat keresnek, amelyekkel megkönnyíthetik a beszabályozást és növelhetik a hatékonyságot.
megkönnyítik a választást!
2017-ben is kötelező egy szakmai napon részt venni a tervezői jogosultság meghosszabbításához. Cikkünkben megtalálhatók az Épületgépészeti Tagozat témái, illetve az Épületgépészeti Tagozat által elfogadott rokonszakmai képzések. Lehet választani!
Most először a klímakutatás történetében tudósok egy csoportjának sikerült matematikai egyenlettel leírnia, hogy mekkora hatással van az emberi tevékenység összessége a Föld éghajlatára. Az egyenlet szerint 170-szer gyorsabban változik a klíma emberi hatásra, mint a természet bármely más erejétől. Véleményünk: kicsit egyszerűnek tűnik…
A 3×3 RAUPIANO akció során három termék három hónapon keresztül különösen kedvező áron vásárolható meg nagykereskedő partnereinknél.
A kétévente megrendezésre kerülő HUNGAROTHERM kiállítás, az épületgépészeti szakma csúcsrendezvénye a CONSTRUMA otthonteremtési kiállítási csokor részeként április 5-9. között kerül megrendezésre.
Az Aermec fokozatosan átáll a pCO5 vezérlőpanellel rendelkező folyadékhűtők/hőszivattyúk esetében a C-Touch érintőkijelzős kezelőfelület használatára. A most leszállított NRB folyadékhűtők/hőszivattyúk már ezzel a kezelőfelülettel rendelkeznek.
A Magyar Mérnöki Kamara kéri az Önök véleményeit és tapasztalatait a lakóépületek építésének egyszerű bejelentéséről szóló 155/2016-os számú kormányrendelettel kapcsolatban.
Az E.ON és a Kantar EMNID közel 8000 embert kérdezett meg Németországban, Nagy-Britanniában, Olaszországban, a Cseh Köztársaságban, Romániában, Svédországban és Törökországban 2016 decemberében arról, hogy milyen hőfokot igényelnek komforttereikben.
Nagy hatékonyságú full inverter kompakt hőszivattyú
A Fővárosi Önkormányzat vezetésével és a különböző műszaki ellenőrökkel, tervezőkkel összefogtak, és meglopták Brüsszelt és a magyar költségvetést. A lopás metodikája szerinte sok esetben az volt, hogy a műszaki ellenőr vagy a tervező a főváros helyett a kivitelező érdekeit szolgálta, a megbízó pedig nagyvonalúan aláírta a felturbózott összegeket.
Egy a TVMI-kről szóló előadás alatt merült fel bennünk a gondolat, hogy vajon lehetne-e, és ha igen, hogyan kiterjeszteni a műszaki irányelvek használatát az épületgépészet minél több területére? Lenne-e értelme?
Egy a hővisszanyerős szellőztetéssel foglalkozó szakmai nap szünetében beszélgettem kedves régi ismerősömmel, tervező kolleginával. Szóba került legutóbbi munkája, én pedig megkérdeztem, hogy és oda akkor ugye bekerült hővisszanyerős szellőztetés? A hölgy felhördült, és mesélni kezdett.
Újító jellegű megoldások biztonságos és energiahatékony épületekhez
Kolléga hívta fel a figyelmet arra a kislányra, aki túlélve egy CO-mérgezést, immár két éve gyógyulgat, de még mindig segítségre van szüksége. Számomra története két fontos tanulsággal szolgál. Az egyik, hogy legyen bár vétkes a kéményseprő vagy az ablakgyártó, azért ha valaki megsérül vagy meghal a fűtésével (vizével, gázával) kapcsolatba hozhatóan, az az épületgépész szakma „eredendő bűne”, amiért csak maximális szakmai lelkiismerettel és gondossággal végzett munkával lehet vezekelni. A másik pedig, hogy sajnos még mindig nem működik a CO-mérgezések korrekt ellenőrzésének, vizsgálatának, dokumentálásának és kiértékelésének rendszere.
2017. február 24-én, pénteken, újra jelentkezünk egynapos különleges akciónkkal. Ezen a pénteken egyes REHAU termékek listaárait 24%-kal csökkentjük. További információk a képre kattintva.
Tovább bővítik az építési engedély nélkül építhető lakások körét Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter új törvényjavaslata szerint.
Több mint 100 milliárd forintos keretösszeggel folytatódik 2017-ben az Otthon Melege program, ráadásul az idei pályázati feltételek már sokkal csábítóbbak, és sokkal többek számára elérhetők. A családi ház, lakóház, lakóépület, szabadon álló ház, sorház, ikerház, hétvégi ház és üdülőház korszerűsítésére kiírt program kerete energiahatékonyság javításra vonatkozó tevékenységekre és megújuló energiafelhasználásra vonatkozó tevékenységekre használható fel. A támogatás a fűtéskorszerűsítéstől nyílászáró cserén