Hírek

Energiahatékonysági pályázatok

Az Energia Klub tanulmányából szemezgetve kiemeltük a német és a brit támogatási formákat, melyek hatékonyságuk és normatív mivoltuk okán például szolgálhatnak a magyar rendszer kidolgozásában.

Fordulat az európai földgáz piacon

2008-ról 2009-re a világ olaj-felhasználása közel 2%-kal, földgázfogyasztása pedig 2,6%-kal csökkent. A válság talán egyetlen pozitív hatása a kőolaj és a földgáz árának csökkenése volt 2009-ben. Ennek okát a fogyasztáscsökkenés és a készletek gyors növekedése miatti túlkínálatban, illetve a nyersanyagtőzsdéken a pénztőke óvatosabb jelenlétében látják.

Koordináció, nem direkció

Interjú Olajos Péterrel, a Nemzetgazdasági Minisztérium energia- és klímapolitikai helyettes államtitkárával az energiatermelésről és –felhasználásról, megújulókról, távhőről, és hogy ezeket milyen vezérfonal, koncepció fűzi össze.

Szakmérnöki szakok indulnak

A Szent István Egyetem gödöllői Gépészmérnöki Kara felvételt hirdet a következő szakokra.

Régi építésű családi ház fűtéskorszerűsítése Walltherm rendszerrel

Lehetőség van a WALLTHERM fűtés-hűtés panelekkel már meglévő rendszer korszerűsítésére is, mivel nem kell nagy bontást, építést végrehajtani a megvalósítás során. Az itt ismertetett házban egy meglévő gázkazán-radiátor rendszer került kiváltásra, egy talajszondás hőszivattyú-mennyezetfűtés, hűtés rendszerrel.

Megújult Vivaco honlap

Örömmel értesítjük, hogy megújult honlapunk, ahol ezentúl, minden termékünkről találhat értékes információkat, letölthető prospektusokat, műszaki anyagokat, úgymint:

Megkérdezték a szakmát

A MÉGSZ kérdőíve arról, hogy mi is a baj a szakmával, nem hoz újdonságokat, hiszen aki itt, Magyarországon dolgozik, régóta tudja, miről van szó. Mégis érdekes látni egy ilyen jellegű összefoglalót, és értékes azért is, mert prezentálni lehet, bár értékét csökkenti nem reprezentatív volta.

Az Épületgépészeti Tagozat 2010. évi munkaterve

A 2010-2011. évben a Tagozat célja, hogy a sajnálatosan megrendült munkaellátottság közepette kitöltse az építmények létesítésének szabályozásában fellelhető hiányosságokat, ellentmondásokat, hogy ezzel a következő időszak számára kedvezőbb helyzetet teremtsen. Ahol rendeleti vagy egyéb szabályozási feltételek változtatása szükséges, ott ezt kezdeményezni kívánjuk, illetve átmeneti ajánlásokat kívánunk adni a résztvevők; a tervezők, lebonyolítók, kivitelezők, üzemeltetők és az oktatás számára. A műszaki munka teljesebb tartalma, jobb minősége a lehetőség és az alap arra, hogy a méltóbb díjszabás minden résztvevő számára követelhető és elérhető legyen.

Változások az E-GÉPÉSZ-nél

A nyári uborkaszezonban jutott időnk arra, hogy jelentős változásokat vezessünk be szaklapunknál, ezeket ismertetjük most. Hír még, hogy kiadónk 384.080 Ft-ot utalt át támogatásként az Épületgépészeti Tagozatnak, és ugyanekkora összegre minden félévben számíthat a tagozat. No és szeptember 1-jén elindul az E-VILLAMOS, aminek kialakításával és üzemeltetésével az E-GÉPÉSZ sikerét látva az Elektrotechnikai Tagozat bízott meg minket.

Ajánló

Az Energia Klub a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium megrendelésére készült, a Zöld Beruházási Rendszer Energiahatékonysági Alprogrammmal kapcsolatos háttértanulmánya számos olyan kérdést vet fel, ami az energiatanúsítással foglalkozó kollégáinkat fölöttébb érintheti. Tudom, hogy nincs mindenkinek ideje a 71 oldalnyi anyagot végigolvasni, de belelapozásra mindenkinek ajánlanám, már csak azért is, mert ezek egy része alighanem megjelenik az elkövetkező szabályozásban. Ebbe esetleg még némi beleszólási lehetőségünk is lehetne.

Buderus az árvízkárosultakért

A Buderus az árvízkárosultak megsegítésére 20.000 forint értékű utalványt bocsátott ki, amit a károsultak vásárlás esetén használhatnak fel, az utalványon feltüntetett készülékek vonatkozásában.

Tisztelt Hölgyeim/Uraim, volt – és nagyon reméljük, leendő – kiállítóink!

Örömmel értesítjük Önöket, hogy a Debreceni Egyetem Műszaki Kara 2010. október 14-15-én (csütörtök-péntek), ez évben is megrendezi, immár hagyományosan, a XVI. Épületgépészeti, Gépészeti és Építőipari Szakmai Napok-at.

Kínai lehetőség

A Kínai Nagykövetségről megkereste a KSZGYSZ-t Ren Hongbin vezető tanácsos. 2010. nov. 24-26. között Pekingben China International Green Industry Expo 2010 (CIGIE2010) kerül megrendezésre. A kiállítást a kínai kormány, 12 kínai minisztérium és a Kínai Tudományos Akadémia szervezi.

KOLO szerelőkeret fali WC-hez

Újdonság a Merkapt Kft. kínálatában: Smart Fresh rendszer – tisztaság és frissesség.

REHAU 5+1 épületgépészeti csőakció

Az akció időtartama alatt 5 méter RAUTITAN cső vásárlása esetén 1 méter RAUPIANO Plus 50 mm átmérőjű hangcsillapított lefolyócsövet adunk ajándékba.

Napkollektor-összehasonlítás

Azt gondolná az ember, hogy a napenergia hasznosítása céljából egyre szélesebb körben használt napkollektorok tárgyában már semmi újat nem lehet mondani. Az energiaracionalizálás témakörében a Direct-Line Kft.-ben folyó kutató-fejlesztő munkánk keretében több olyan összefüggés feltárására került sor, amelyeket jelen rövid hírben kísérelünk meg közreadni.

Építészet ma, kilátások

A Magyar Építész Kamara alelnökének előadása alapján íródott, vázlatos helyzetelemzés a klímaváltozásról, energetikáról, építészetről, épületgépészetről.

Hőszivattyús bemutatóterem

A 2009 szeptemberében megnyílt Hungária körúti EUROKÓNUSZ Kft. megújuló energiaforrások bemutatótermében beépítésre került 47 db WALLTHERM gipszkarton fűtő-hűtő panel. A bemutatóterem tervezése és kivitelezése azt a célt szolgálta, hogy a szerelők, kivitelezők, tervezők, és legfőbbképpen a lakosssági érdeklődők megtekinthessék az alacsony hőmérsékletű fűtési rendszerekben rejlő energiamegtakarítási lehetőségeket, és a valós életben történő felhasználás egyszerűségét és praktikusságát.

Döntés a tagozati pénzekről

A Tagozatok feladatalapú keretének felhasználásáról döntés született a múlt héten. Az úgymond próbakör sok tanulságot hordozott.

Szilárdtüzelésű kazánok puffereinek méretezése

A Buderus Tervezői Akadémia 2010-en elhangzott előadás szakmai anyaga.

Összetett fűtési rendszerek

A Buderus Tervezői Akadémia 2010-en elhangzott előadás szakmai anyaga.

Napelemes rendszerek

A Buderus Tervezői Akadémia 2010-en elhangzott előadás szakmai anyaga.

Hidraulikai interaktivitás

A hidraulikai interaktivitás a hidraulika egyik alaptétele, mellyel a tervezői munka során nap, mint nap találkozunk. Hidraulikai interaktivitás jelentkezik azon fogyasztói hálózatokban, amelyekben egyes fogyasztók párhuzamosan, mások velük együtt sorba vannak kötve. Így az egyik fogyasztói körben bekövetkező térfogatáram változás hatással van a többi fogyasztói körre. Az alábbiakban azt vizsgáljuk, hogy mi az oka a hidraulikai interaktivitásnak ill. mekkora annak mértéke.

Hidraulikai interaktivitás 2.

A hidraulikai interaktivitás a hidraulika egyik alaptétele, mellyel a tervezői munka során nap, mint nap találkozunk. Hidraulikai interaktivitás jelentkezik azon fogyasztói hálózatokban, amelyekben egyes fogyasztók párhuzamosan, mások velük együtt sorba vannak kötve. Így az egyik fogyasztói körben bekövetkező térfogatáram változás hatással van a többi fogyasztói körre. Az alábbiakban azt vizsgáljuk, hogy milyen módon tudjuk elkerülni a rendszerekben a hidraulikai interaktivitást.

Az energetika jövője

Életünkben meghatározó szerepe van az energiának. Nélküle nincs az otthonunkban világítás, nem járnak a buszok és a vonatok, nem működik a szállítási rendszer, nem közlekedhetnek a kamionok.

Földgázárak 2009

Jól felhasználható, táblázatos statisztika a 2009-es gázárak alakulásáról Európában, illetve Magyarországon.

Magyarországi földgáz- és elektromosenergia-árak, európai összehasonlításban

Május végén jelent meg ”Környezet és energia” címmel az EUROSTAT uniós statisztikai hivatal elemzése a 2009-es év energia helyzetéről. A kiadványban két energiahordozó, a földgáz és az elektromos energia árának aktuális állapotát és a változások irányát mutatja be, a háztartási és a termelő szektorban. Talán az itt olvasható adatok is erősítették a Kormányt, hogy ezeknek az energiahordozóknak az árát, legalább is a lakossági szektorban időlegesen, amíg a jelenlegi helyzetet áttekinti, befagyassza.

Nyugati bűnök, keleti bűnök

Érdekes hír jelent meg a sajtóban nemrég, arról, hogy majd másfél tucat csaptelep-gyártó megegyezett egymással áraik maximálásáról és minimálásáról, azaz kartelleztek, megsértve evvel az uniós törvényeket. Magyarországon ilyesfajta megegyezésnek esélye sem lenne…

Autonóm Ház, autonóm település, autonóm kistérség

A Magyar Építész Kamara alelnökének vázlatos cikke a passzívházról, autonóm házról, illetve arról, hogy a MÉK mely szempontokat tartja fontosnak a ma és a jövő építészetében. Gyakorlati példák, megvalósult épületek.

Az energiahatékonyság finanszírozása

Könnyen belátható, hogy amennyiben a korszerűsítési intézkedésekbe bevont ingatlanok számát az eddigi hasonló programokhoz képest nagyságrendileg növelni akarjuk, a mostani pályázati típusú rendszer nem tartható. Eddig a háztartások 1-2 ezreléke vett részt ilyen programokban évente. És lássuk be, az évi 1-2% korszerűsítése is elég komoly időtávban teszi lehetővé a lakóingatlanokban történő pazarlás megfogását.
Az épületgépészek számára különösen érdekes szemelvények az Energia Klub színvonalas elemzéséből.

A cseh program

A cseh energetikai korszerűsítési támogatási rendszer: a mérnöki szakértői munka nagyarányú támogatása, regisztrált kivitelezői és terméklista, a kereskedelmi bankok érdekeltsége, folyamatban lévő beruházásra is lehet támogatást kérni. Példaértékű.

Megvédték diplomájukat az első geotermikus szakmérnökök

A történet még 2008 márciusában kezdődött. Az országban elsőként a Miskolci Egyetem Műszaki- Földtudományi Kara hirdette meg a geotermikus szakmérnöki képzést. A Kar Gáz- és Olajmérnöki Intézete által irányított munkában 15 hallgató vett részt, és 2010. június 19-én 13-an vehették át jól megérdemelt oklevelüket.

Kazánmérnök Balatonfüredre

Két fő kazánmérnök, vagy hasonló végzettségű munkatársat keresünk pelletkazánok telepítése projektben való részvételre.

Európa világelső a réz újrahasznosításában

Európa az egyetlen térség a világon, ahol az újrahasznosított réz felhasználása 2008-ban emelkedett – a Nemzetközi Réz Vizsgálati Csoport (International Copper Study Group – ICSG) jelentése szerint.

Még egyszer a mérnöki etikáról

Tavaly egy alkalommal már jelentős vitát generált a téma. Most egy konkrét, bár név nélküli példát mutatunk be az internetről: mindenki eldöntheti, hogy amit olvas, az etikátlan, vagy csak a való világ tényeit tükrözi, álszentség nélkül.

A nulla literes ház víziója – épületek 2020-ban

Érdekes, vázlatos áttekintés a jövő lehetséges építészeti és épületgépészeti irányairól, energiatakarékosságról, -hatékonyságról.

Új szivattyúfelügyeleti egység a KSB-től

2010 májusában versenyképes áron dobta piacra a német KSB új szivattyúfelügyeleti egységét, a PumpMetert. A szivattyúra szerelt PumpMeter nyomásérzékelőkből, valamint egy kiértékelő- és kijelzőegységből áll. A készülék méri a szívóoldali nyomás, a végnyomás, a nyomáskülönbség, valamint az emelőmagasság értékeit.

Ikonikus Formula 1™-es versenyautó-gyűjtemény érkezett Budapestre

Több mint 50 év története, 8 versenyautó, eddig több mint 100 ezer látogató, több mint 700 millió forint összérték – a „Formula One™ – Versenyben a technológiával” kiállítás megnyitotta kapuit Budapesten. A Formula One™ 1950 és 2006 közötti történetét ikonikus versenyautókkal, relikviákkal és filmritkaságokkal bemutató különleges gyűjtemény először látható a közép-kelet-európai régióban, az LG jóvoltából. A kiállításon „A Formula 1™ Nemzetközi Partnere” és „A Formula 1™ Technológiai Partnere” címeket is birtokló vállalat a száguldó cirkusz világához tökéletesen illeszkedő csúcstechnológiás és letisztult formatervezésű termékeit is megnézhetjük.

Referenciahelyeket keresünk

Minden magyarországi településen az első, hálózatra kapcsolt napelemes rendszer árából rendkívüli árengedményt ad a Buderus.

Buderus napelemrendszerek: hozzon ki mindent a napenergiából!

A napelemek a napsugárzást elektromos energiává alakító eszközök. Sokszor tévesztik össze a napkollektorokkal, pedig attól jelentősen eltérő hasznosításúak. Bár mind a napelem, mind a napkollektor napenergiát alakít át, a napelemmel elektromos, míg a napkollektor hőenergia hasznosítás céljára szolgál.

A „Dr. Kocsis Károly-díj” átadása 2010

A 2010. évben harmadik alkalommal adták át a Dr. Kocsis károly Díjat. A díjat munkatársa, Dr. Barótfi István és a Szent István Egyetemen (2002) elsőként végzett EU energiagazdálkodási szakmérnök hallgatói alapították, hogy a megújuló energiaforrások hazai alkalmazásában jelentős tevékenységet folytató szakemberek kitüntetésével felhívják a figyelmet ennek fontosságára, az ebben a tevékenységben jeleskedő személyek megbecsülésére.

Ariapur szagelszívó rendszer – Állítsuk meg a kellemetlen szagokat!

Hatékony szellőztetés a fürdőszobában. A nagy teljesítményű ventilátor közvetlenül a szagok keletkezési helyéről, a WC-csészéből szívja el a kellemetlen szagokat, biztosítva a kellemes körülményeket még gyakori használat esetén is.

IMIhecos szoftver

Az IMIhes fűtési tervezőprogram továbbfejlesztett változata, az IMIhecos szoftver és a hozzá tartozó kezelési utasítás a cég honlapjáról letölthető.

Fal-, mennyezetfűtés, -hűtés nedves rendszerrel

Az Uponor mint a világ egyik meghatározó többrétegű és PEX csőrendszer-gyártója és -fejlesztője, ismét egy újdonsággal jelent meg a piacon. Komplett megoldást kínál a nedves rendszerű fal-, mennyezetfűtési, -hűtési igények kielégítésére.

CEP® Passzívház Expo I.

A CEP® Passzívház Expo Magyarország nagyszabású nemzetközi kiállítása az energiahatékony építésről és épületfelújításról, amely 2009. október 07-08. között kerül megrendezésre.

CEP Passzívház EXPO

Az épületgépészeknek az előregisztrációs kedvezmény meghosszabítva július 2-ig!

Épületgépész Unió a tervezőkért

Az ÉU, sok tagjának hála, nagy csomagkedvezményt tud elérni szinte mindenfajta termékből, szolgáltatásból. Cikkünkben konkrét példák, előnyök olvashatók a terv-nyomtatástól a tankoláson át a mobiltelefonig.

Belvárosi négycsillagos szálloda VRF rendszere

Mindamellett, hogy a VRF (direkt elpárolgású, változó hűtőközeg tömegáramú) klímarendszerek és levegő-levegő hőszivattyúk több évtizedes múlttal rendelkeznek, még mindig nehéz dolguk van a hagyományosnak számító fan-coil + folyadékhűtő + gázkazán kialakítású rendszerekkel szemben, ami a beléjük vetett bizalmat illeti. Ezek egyrészt a hagyományos kialakítású rendszer hosszabb múltjában, valamint a tervezői és kivitelezői „megszokás”-ban gyökereznek.

Magyarország energiahatékonysági cselekvési terve

Cikk arról, hogy az új kormány miként képzeli az energiahatékonyságot, a megújulók jövőjét és az energiapolitikai prioritásokat.

Klímaváltozás és építészet

Helyzetértékelés és jövőkép Feiler Józseftől, előtérben az épületek kibocsátásával és ennek csökkentésével.