Hírek

Épületgépészeti felhívás a vörösiszap-tragédia károsultjainak megsegítésére

Egy példaértékű épületgépész kezdeményezésről szeretnénk beszámolni, ami talán az nálunk, szaklapunk olvasóinak körében is követőkre talál.

VIII. ENERGOexpo Nemzetközi Energetikai Szakkiállítás és Konferencia

Az idén 8. alkalommal rendezte meg a V-Trade Kiállítások Kft. az ETE Hajdú-Bihar Megyei csoportja és a MTESZ együttműködésével az ENERGOexpo Nemzetközi Energetikai Szakkiállítást és Konferenciát 2010. szeptember 21-23. között a Debreceni Kölcsey Konferencia Központ területén. A 3 napos rendezvényen 27 cég közel 686 m2-en mutatkozott be az energetika iránt érdeklődő látogatóknak, a konferencia előadásait pedig mintegy 660 fő hallgatta meg.

A Grundfos 10 éve gyárt Magyarországon

A Grundfos Magyarország Gyártó Kft. 2000-ben kezdte meg a termelést Magyarországon, amikor a korábban Dániában folyó motorgyártást áthelyezte Tatabányára. Egy 1999-ben végzett megvalósíthatósági tanulmány alapján Magyarország bizonyult Dánia legjobb alternatívájának. A tatabányai hatóságokkal való példaértékű együttműködés pedig igazolta a döntés helyességét.

Az új épületenergetikai és klímavédelmi szabályozási rendszer hatásai a gázfogyasztás alakulására

Magyar Zoltán kompetenciája a témában kellően megvilágítja vázlatos formában aközelmúlt történéseit.

Szabadon választható továbbképzés

Többhónapos munka eredményeként számos változtatást vezetett be a kamara a szabadon választható – kreditpontos – képzésekkel kapcsolatban, sőt a folyamat most is tart. A változások elsősorban az oktatást végző szervezeteket, cégeket érintik, de alig érintik a továbbképzésben résztvevő mérnököket.

Comisa többrétegű csőrendszer a Merkapt Kft.-nél

A Merkapt Kft. egyik sikerterméke a COMISA alumíniumbetétes többrétegű csőrendszer. A siker záloga a megbízható gyártói háttér, a folyamatos innováció, a magas minőség és a termékgarancia.

Caloris: hőszivattyún alapuló visszatérő vizes rendszer

Figyelembe véve az épületek légkondicionálásánál használt általános megoldásokat, a fan-coil és a statikus rendszerek váltak dominánssá. Mostanában az új rendszerek, amelyek hőszivattyús berendezést használnak, vizet hűtőanyag helyett, mint hőközvetítő közeg, felkeltették a kereskedelmi fejlesztők és végfelhasználók figyelmét, a fan-coil rendszerek használható alternatívájaként.

Őszi fűtésakció

Rendeljen 600 M RAUTHERM S 17 X 2,0 vagy 500 M RAUTHERM S 20 x 2,0 csövet, és válasszon ajándékcsomagot!

Forint fent, forint lent

Új rovatunkban, a KÖRKÉRDÉS-ben aktuális témákat feszegetünk. Első kérdésünk ma éppen nem annyira aktuális, de holnapra ismét az lehet: Hogyan érinti a hazai kereskedéseket, és rajtuk keresztül a kivitelezőket, tervezőket a forint gyengesége?

Áruházak hűtésének ökohatékonysági vizsgálata

Az SKM Enviros által az EPEE részére végzett tanulmány. Érdekes, többféle variációt bemutató és összehasonlító írás.

Minőség és energiahatékonyság a CEP Expo konferenciáin

A magyar építési piacra általában az a jellemző, hogy nem érvényesülnek kellően a korszerű, az Európai Unió színvonalának és elvárásainak megfelelő műszaki követelmények, emiatt az épületek minősége és tartóssága nem megfelelő. Felismerve a téma fontosságát, a kiállítás szervezője, a REECO október 27-én nemzetközi szakmai konferenciát szervez, Passzívházak – minőség, minősítés, minőségbiztosítás címmel.

Schako programújítás

Közel fél évvel ezelőtt tájékoztattuk Önöket, hogy újításokat hajtottunk végre a SCHAKO méretező programban. Az utóbbi hónapokban azonban annyi minden történt, hogy ideje volt aktualizálni azt a 2010-es változatra.

25/2010. (IX. 15.) MMK Elnökségi határozat

A településtervezési és az építészeti-műszaki tervezési, valamint az építésügyi műszaki szakértői jogosultság szabályairól szóló 104/2006. (IV. 28.) Korm. rendelet alapján kiadott jogosultságok lejárati határidejét a rendelet a továbbképzési kötelezettség meghatározott időközönkénti teljesítéséhez és annak igazolásához köti.

Új területi szakcsoport

Eddigi riportjaink többségének fényében különösen örömteli hírt jelenthetünk be. A Vas megyei Mérnöki Kamara épületgépészeti szakcsoportja feléledt kvázi tetszhalotti állapotából, és múlt év december 10-én újjáalakuló és tisztújító taggyűlést tartott. A nyilvántartott taglétszám jelen állapot szerint 74 fő.

Nem konvencionális energiakészleteink, lehetőségeink

Korunk slágertémája, a megújulók mellett fontos figyelmet fordítanunk a jelenleg és valószínűleg hosszú távon is az energiahordozók törzsét adó hagyományos szénhidrogénekre, ezeken belül is az eddig hatékonysági okokból mellőzött megjelenési formáira.

A földgázelosztók működési környezetének változása

Rendkívül érdekes téma: a világgazdasági válság és egyéb tényezők hatására hogyan változtak a felhasználói szokások (csökkenő fogyasztás), és miként reagálnak erre a szolgáltatók.

Távhőellátási EU-s pályázatírási tapasztalatok

Újra és újra szembesülünk azzal, hogy míg az egyik pályázatot egy hét után le kell zárni a keret kimerülése miatt, a másikban milliók, millárdok maradnak bent az érdeklődés hiánya miatt. Cikkünkben röviden elemezzük a távhő-pályázatokat.

Teret hódít a biogáz

Korszakosnak nevezhető együttműködési megállapodást írtak alá tegnap, szeptember 28-án a Gázkonferencián az Magyar Gázipari Egyesülés és a Magyar Biogáz Egyesület képviselői.

Negatív kredit, pozitív vállalkozás

Kérdésünk Kalmár Ferenchez, a Debreceni Egyetem, Műszaki Kar, Épületgépészeti Tanszékének vezetőjéhez: Mondjon egy negatívumot és egy pozitívumot a tanévkezdés kapcsán.

Tények az EuP direktíváról

Az úgynevezett EuP direktíva 2005. július 6-án került elfogadásra az Európai Parlament és az Európai Bizottság által. Meghatározza az energiát használó termékek környezetbarát kialakítására vonatkozó előírásokat. Célja az energiahasználó termékek környezeti hatásainak csökkentése, és a fenntartható fejlődés támogatása.

Álláshirdetés

A Soós és Társa Hűtőtechnikai Zrt. beszerzőt keres.

Élj máshol!

A magyar mindig ötletes volt a tekintetben, hogy miként kerülje el az adófizetést. Cikkünk egy – legalábbis számomra – új módszert ismertet, természetesen nem felhasználás céljából.

Állás

Friss diplomás vagy végzős gépészeket keresünk, budapesti társasházak gépészeti adatgyűjtésére.

Koncentráltabb egyetemi napok

A három nagy egyetemi kiállítás és konferencia közül kettő szűkebbre vonja az eseménye kiállítási részét. Ez kiállítói, de látogatói igény is, hiszen egy alapvetően regionális rendezvény esetében a potenciális látogatói körnek bőven elég egy nap. Cikkünkben a BME-n megrendezendő Épületgépészek Napja, illetve a XVI. Debreceni Szakmai Napok programjáról adunk hírt röviden.

Gyógyszermaradványok a vizünkben

Korunk egyik nagy problémája az el nem bomló, ember által előállított kémiai vegyületeké lehet. A víztisztítás fontossága megjósolhatóan nőni fog a közeljövőben.

Új tanszékvezető Debrecenben

Az idei tanévtől Dr. Halász Györgyné utódaként Dr. Kalmár Ferenc a debreceni Műszaki Kar Épületgépészeti tanszékvezetője. Sok sikert kívánunk neki nem könnyű feladatához. Alább ismertetjük szakmai múltját, a jövő héten pedig rövid riportot közlünk terveiről.

Thinking Buildings – Gondolkodjunk együtt! II.

Mi az az EuP Direktíva? Mikor lép érvénybe? Milyen változásokat fog ez jelenteni számomra? Mely szivattyúk felelnek meg az új előírásnak? Kérdéseire a választ megtudhatja a Grundfos BLUEPRINT hírleveléből.

Titkos bővítés Pakson – kire tartoznak a bővítés részletei?

Miközben az atomszakma már hosszú ideje nyílt és őszinte kommunikáció ígér a nukleáris ügyekben érzékeny közvéleménynek, a tervezett paksi bővítést előkészítő projekt költségeiről nem kíván elszámolni a nyilvánosság előtt. Az Energia Klub szerint ez közérdekű adat, így a jogi utat választotta Pakssal szemben az információk megismerhetőségéért.

Kiemelkedő szakmai konferenciák a CEP® Passzívház EXPO-n I.

Október 27-én a CEP® kiállítással párhuzamosan egy nemzetközi konferencián is részt vehetnek az érdeklődők Passzívházak – minőség, minősítés, minőségbiztosítás címmel, melyre kedvezményesen 2010. szeptember 10-ig lehet még regisztrálni.

Kiemelkedő szakmai konferenciák a CEP® Passzívház EXPO-n

Október 27-28-án a CEP® kiállítással párhuzamosan kreditpontos szakmai konferenciák kerülnek megrendezésre energiahatékony építkezés és passzívház-technológia témában, melyekre még lehet kedvezményesen regisztrálni.

WARMAIR, új acéllemez lapradiátor-márka Magyarországon

A magyarországi acéllemez radiátorpiacra jellemző a rendkívül sokszínű termékválaszték. A széles választékban keresők sokszor nem is tudják pontosan, hogy valójában milyen minőséget rejt a hangzatos árakciót és a hőleadást hangsúlyozó prospektus.

A kvótakereskedelemről

A kiotói megállapodás sikerének egyik alapelemeként szerepel a CO2-kibocsátás beárazása. Ez egy piaci eszköz alkalmazása, mely két elemből áll, az értékmegállapításból és a kereskedelmi lehetőség megteremtéséből: az előzetesen megállapítottnál zöldebb országok értékesíthetik el nem füstölt kibocsátásuk után járó kvótájukat, azaz eladják a semmit.

A biomassza alapú távfűtés jövője

Érdekes összehasonlítás a földgáz, a biomassza és a földhő; a táv- és az egyedi fűtés között, számításokkal.

Biomassza vagy valami más?

„A biomassza-felhasználás jelene és jövője Magyarországon – a 4Biomass projekt bemutatása” című cikkünkre olyan érdekes és színvonalas hozzászólás érkezett, hogy külön cikként is leközöljük.

Hulladékégetés és társadalom

Hazánkban a fogyasztói társadalomnak megfelelően a melléktermékek, hulladékok mennyisége elképesztő ütemben növekszik. Megkérdeztük egy szakcég képviselőjét; érdemes-e (energetikailag) hasznosítani eme hulladékokat.

Quinta megújulás

Megújult a tíz éve prémium minőséget képviselő Quinta fali, kondenzációs gázkazáncsalád.

Beruházás-lebonyolító vagy beruházás-tervező?

Egy évvel ezelőtt készítettünk riportot Rébay Lajossal, tagozatunk alelnökével. Akkor igen tanulságos véleményt fogalmazott meg a műszaki ellenőrzéssel kapcsolatban, hangsúlyozva egy beruházástervezői pozíció létrehozásának a fontosságát. Nos, idén már van beruházás-lebonyolító, megkérdeztük hát Rébay Lajost, erre gondolt-e annak idején.

Földhőt hasznosító hőszivattyús beruházás földhő-monitoringja

A Pannon földhőt hasznosító beruházásnál a földhőszonda rendszer működésének vizsgálatára beépítésre került – a nemzetközi követelményeknek megfelelően – egy monitoring rendszer 3 ponton, amely folyamatosan rögzíti a legfontosabb működési paramétereket a környezeti hatások vizsgálata és a rendszer működésének optimalizálása érdekében.

Új BME épület

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) új Q1 épületének avatási ünnepségére a BME 228. tanévnyitója után került sor. A tanévnyitón a Köztársasági Elnök és a Magyar Tudományos Akadémia Elnöke is részt vett.

Nemzeti Energiastratégia

A Magyar Energetikai Társaság tézisei, javaslatai a kormányzat felé.

A távhő aktuális kérdései

Egy cikk-előadás a MATÁSzSz (a távhőszolgáltatók szövetsége) konferenciájáról, az Energia Hivatal munkatársa tollából. A kiváló összefoglalás legfőbb erénye a csodálatos táblázat, amely az összes, mintegy 90 hazai (hajlamosak vagyunk csak a FŐTÁV-val törődni) árait és egyéb paramétereit tartalmazza. Távhő-rajongóknak kihagyhatatlan!

Közel fél évszázados padlófűtés

Az olaszországi Lodi városában található az egyik legnagyobb román stílusú katedrális Lombardiában. Építése 1160-ban kezdődött és a XVI. században fejeződött be, háromhajós elrendezésű. A templomban számos művészi alkotás található, egy Szent Bassiánót, a város védőszentjét ábrázoló szobor és relikvia, két szárnyas oltárkép a 16. századból Callisto-ról és Martino Piazza-ról. Továbbá freskók töredékei is megtekinthetők az 1300-as és az 1500-as évekből.

Kedvezményes mobiltelefon tarifa épületgépész tervezőknek

Az eddigi ÉU kedvezményt igénybe vevő vállalatok esetén a mobiltelefon költségek 30-50%-kal csökkentek. Éppen ezért ezt a szolgáltatásunkat kiemelten ajánljuk partnereinknek.

A biomassza-felhasználás jelene és jövője Magyarországon – a 4Biomass projekt bemutatása

A biomasszában rejlő jelentős magyarországi potenciálok, valamint a hazánkra vonatkozó Európai Uniós célkitűzések miatt döntött az Energia Központ Nonprofit Kft. a 4Biomass elnevezésű nemzetközi projektben történő részvétel mellett. A nemzetközi projekt fő célja, a biomassza potenciálok fenntartható módon történő kiaknázásának elősegítése, nemzeti biomassza akcióterv létrehozásának előkészítése.

Távhőszolgáltatási Konferencia

A MaTáSzSz (Magyar Távhőszolgáltatók Szakmai Szövetsége) ebben az évben április 21. és 23. között Velencén tartotta szokásos tavaszi, kiállítással egybekötött szakmai konferenciáját. Cikkünkben az előadások rövid kivonatát olvashatják, melyek sok érdekességgel szolgálnak.

Pesti passzivitás

Folytatjuk riportsorozatunkat a területi szakcsoportok elnökeivel, ez alkalommal Porosz Gézával, a budapesti vezetővel beszélgettünk. Véleménye rímel oly sok más kamarai tag véleményére az általános passzivitásról és nehézségekről, de kibontakozási lehetőséget is lát.

Vállalkozó Mérnökök Kollégiuma

2010. július 7-én megalakult a Magyar Mérnöki Kamara Vállalkozó Mérnökök Kollégiuma.

Átmenet a megújuló energetikai jövőbe

A Nemzetközi Napenergia Társaság (International Solar Energy Society) Igazgató Tanácsának, több tagozatának, számos szakértőjének véleménye és állásfoglalása alapján elkészített „Fehér Könyv” (White Paper) bemutatja a világon kialakuló megújuló energiapolitikát, eszközöket ismertet a hatékony kormányzati politika számára. Ugyanakkor összefoglalja a hosszú távú célokat, a velük járó kötelezettségeket és ismerteti azok következetes megvalósítását, a megújuló energetika jövőjét, a fejlődő világ számára is.

Fatüzelésű erőművek és fűtőművek hosszú távú tüzelőanyag-ellátása energiaültetvényekről

A Magyar Energetika több cikkében is olvashatták, hogy 2020-ra hazánkban megközelítően 8000 GWh villamos energiát fogunk/szeretnénk biomassza tüzelésből előállítani, és akkor még nem beszéltünk arról, hogy az utóbbi időben egyre több fatüzelésű fűtőmű tervezése és kivitelezése indult el országszerte. A lakosság is egyre nagyobb számban tér vissza a földgázról a fatüzelésre. Miként lehet a növekvő kereslet ellenére a tüzelőanyag-ellátást biztonságossá, az árakat pedig kiszámíthatóvá tenni?

Stiebel Eltron – Uponor szakmai rendezvény

azaz a hőszivattyúktól a sugárzó fűtésig és hűtésig.