Nőtt a késedelmesen fizető cégek aránya az elmúlt egy évben, a 2021 júliusi 64 százalékról 6 százalékponttal emelkedett – közölte a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézete (GVI). A lánctartozások terén az építőipar élen jár az elemzés szerint.
Belimo új helyiségérzékelői és kezelőegységei pontosan monitorozzák a beltéri levegő minőségét, emellett zökkenőmentesen integrálhatók a meglévő épületfelügyeleti rendszerekbe. A Red Dot Design Award-díjjal kitüntetett beltéri kezelőegység, elegáns kialakításának köszönhetően, bármely helyiséghez illeszkedik. Mobil alkalmazáson keresztül egyedileg konfigurálható, ezáltal komfortos és egészséges beltéri klímát biztosít a felhasználók számára.
Az uniós ökocímke harmincadik születésnapja alkalmából létrehozott, Brüsszelből induló és 3 hónapos európai körútját követően oda visszatérő, kerekeken guruló vándorkiállítás célja, hogy az uniós ökocímkével ellátott termékeket és szolgáltatásokat bemutatva és az ökocímkéhez kapcsolható környezettudatos elveket közvetítve elősegítse a körforgásos, minél kevesebb környezetszennyező anyag kibocsátásával működő gazdaságot, valamint a minél zöldebb Európa kialakulását.
Az energiahatékonyság jobban fókuszban van most, mint talán eddig bármikor. Ezzel párhuzamosan a lakóparki ingatlanok is komoly népszerűségre tettek szert, hiszen egy családi ház fenntartásához képest kedvezőbb feltételekkel rendelkeznek, mégis több szabadságot kínálnak, mint egy hagyományos társasházi lakás.
A jelenlegi súlyos energiaválság közepette az Országos Kereskedelmi Szövetség tagvállalkozásai megvizsgálták, hogyan tudnak az eddigieknél is költséghatékonyabban működni, hiszen a drasztikus mértékben megnövekedett energiaárak a jövőben várhatóan még tovább emelkednek. Ennek célja, hogy a működési költségek minimalizálásával is fékezzék a drágulás ütemét, ami a vásárlók szempontjából kulcsfontosságú.
Te is tudod. Az energiahatékonyság nulladik lépése a homlokzati hőszigetelés és a fokozott légzárású nyílászárók. Új építés elképzelhetetlen másként, hiszen ezt követeli meg az energetika.
Eredetileg – 2014 óta – úgy tudhatták az építkezést tervezők, hogy 2021-től már csak közel nulla energiaigényű épületre kaphatnak használatbavételi engedélyt, illetve tudomásulvételt. A legújabb jogszabálymódosítás azonban – immár többszöri haladékot követően – most már egészen 2024 júniusáig teszi lehetővé az energetikai szempontból kevésbé korszerű lakóházak és egyéb épületek használatba vételét.
A rezsicsökkentés szabályainak módosítása, már az új rezsiszámlák megérkezése előtt, ösztönzőleg hatott a lakosság energiamegtakarítást célzó korszerűsítési terveire – derül ki a GKI és a Masterplast közös, augusztusi, reprezentatív felméréséből.
Átlagosan hatszorosára nőtt 2022 júliusában a hőszivattyúkkal kapcsolatos lakossági megkeresések száma a Daikin budapesti márkaboltjában az előző év hasonló időszakához képest, és a cég közel 300 főt számláló partnerhálózata is hasonló nagyságrendű bővülésről számolt be, de van, ahol tízszeresére nőtt az érdeklődés.
A Panasonic Heating & Cooling Solutions augusztus 24-én újra megnyitja tervezői programját, melyben a minél nagyobb teljesítményű rendszerekhez kapcsolódó egyre értékesebb jutalmakon túl az első 20, érvényes tervet beküldő tervező garantált, azonnali ajándékot is kap.
A SCHAKO által gyártott légtechnikai termékek BIM-kompatibilis formátumban is elérhetők a SCHAKOnnect CAD-böngésző segítségével. A program a már bevált SCAHKOLuft méretező-programon alapul, melynek segítségével a berendezések és eszközök egyszerűen és maximális műszaki megfelelőséggel kiválaszthatók.
A legszerencsésebbek azok a háztartások, akiknél már hőszivattyút használnak, hiszen a kedvezményes H vagy Geo áramtarifa is megmarad, igy a legtöbbet továbbra is hőszivattyúval tudnak majd spórolni.
Az energetikai és vízgazdálkodási vállalkozások szövetségének (BDEW) adatai szerint az év első hat hónapjában 497 milliárd kilowattórának (KWh) megfelelő mennyiségű földgázt használtak fel a németországi fogyasztók, ez 14,7 százalékos csökkenés az előző év azonos időszakához képest.
2022 júniusában az építőipari termelés volumene a nyers adatok szerint 8,1%-kal elmaradt az egy évvel korábbitól. Az építményfőcsoportok termelése közül az épületek építéséé 4,8, az egyéb építményeké 11,7%-kal csökkent. A szezonálisan és munkanaphatással kiigazított indexek alapján az építőipar termelése 5,2%-kal alacsonyabb volt a májusinál. A II. negyedévben az építőipar termelői árai – egyes építőanyagok jelentős drágulása miatt – 25,0%-kal nőttek az előző év azonos időszakához viszonyítva.
A rezsicsökkentés korlátozásáról szóló augusztus elsején megjelent kormányrendelet lázba hozta az országot és mindenki nagy számolásba kezdett. Milyen lépések várhatók a fogyasztók részéről? Ahol a feltételek adottak, miért érdemes talajszondára váltani?
A Budapesti Klímastratégiában a Főváros vállalta, hogy a szén-dioxid-kibocsátásában 40% csökkentést ér el 2030-ra. Ambiciózus terve több összetevőből áll, melynek egyik eleme, hogy a város villamosenergia-előállításának zöldítésére 1500 MW beépített fotovoltaikus kapacitás megvalósulását segíti elő különböző ösztönzőkkel. Az energetikai átmenet egyik fontos állomása az ilyen irányú önkormányzati és magán törekvések támogatására indított Budapest − Nappal hajtva projekt.
A törökországi Klímatechnikai Exportőrök Szövetségének (röviden: ISIB) delegációja 2022. szeptember 20-án üzleti út keretében Budapestre látogat. A delegációval Törökország 25 legnagyobb fűtés, szellőztetés és klímatechnológiai vállalata érkezik Magyarországra – mint például a Demir Döküm, Imbat vagy a Kodsan.
Hatodik alkalommal kerül megrendezésre az Épületgépész Tervezői Konferencia, amely a szakma legjelentősebb rendezvényeinek egyike. A szabad helyek gyorsan fogynak, így nem árt mielőbb jelentkezni, már csak azért is mert a részvétellel teljesíthető az éves szakmai továbbképzési kötelezettség
Spanyolországban nyáron nem lehet 27 Celsius-foknál hidegebbre hűteni, télen pedig 19 Celsius-foknál melegebbre fűteni egyebek mellett a közigazgatási épületeket, a kereskedelmi, zárt vendéglátó és kulturális tereket, vasút- és buszállomásokat.
Minden építési beruházás a megrendelővel kezdődik. Az igény pontos megfogalmazása, a precíz előkészítés és a költségvonzatok építtetői átgondolása jó esetben megelőzi a kivitelezést. Így van ez a legnagyobb megrendelő, a magyar állam részére végzett munkáknál is.
A Weishaupt Hőtechnikai Kft. szeretettel invitál mindenkit a 2022. szeptember 8-án 11.30 és 16.00 között megrendezésre kerülő VIII. Környezetbarát Napra, ahol érdekes és hasznos programokkal várják a környezet védelme és a modern technológiák iránt elkötelezett érdeklődőket.
Júniusban folytatódott az európai földgázkínálat március óta tartó szűkülése: egyrészt jelentősen csökkent az orosz forrás, másrészt üzemzavar miatt mérséklődött az Egyesült Államok LNG-export kapacitása. Ennek következtében az európai következő havi termékárak közel 50 €/MWh-val nőttek.
Az épületgépész és a szilikátgépész szak megalapításával indult öt évtizeddel ezelőtt Pécsett a Pollack Mihály Műszaki Főiskolán a gépészmérnökképzés, amely a magas szakmai színvonal és az erős gyakorlati oldal miatt rövid idő alatt az ország minden részéből vonzotta a mérnökpályát választókat.
Meg kell tanulnunk, hogy jól szigetelt épületek esetén kizárólag folyamatos és szabályozott szellőzési rendszer kiépítésével kompenzálhatjuk azt a hiányt, amit az épület természetes filtrációjának megszűnése eredményez!
A bevált felülethűtés REHAU rendszermegoldások részeként a légszárító a kellemes beltéri klímáról gondoskodik. A légszárítók falra és mennyezetre szerelhetők, a felülethűtés hidraulikai köréhez csatlakoztatható, felügyeletét a NEA SMART 2.0 látja el.
Beépített szén-dioxid.érzékelővel és vezérlőfunkciókkal érkezik a Siemens RDG200 termosztát sorozatának új modellje. Az új modell folyamatosan figyeli a beltéri levegő minőségét, és szükség esetén változtat a beállításokon, hogy az épületben tartózkodók számára mindenkor egészséges és produktív beltéri légkört biztosítson, a hatékony működés fenntartása mellett.
Az európai energiaellátási problémák Magyarországra is kihatnak, ezért megnövekedhetnek a visszaélések a tűzifa beszerzéssel kapcsolatban. Az Agrárminisztérium (AM) és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) tájékoztatót adott ki, amivel a tűzifa biztonságos vásárlásában segítenek.
Az Európai Unió tagállamainak energiaügyekért felelős miniszterei elfogadták az Európai Bizottság gázmegtakarítást célzó javaslatát, melynek értelmében a tagországok kötelezettséget vállalnak arra, hogy a tél folyamán 15 százalékkal csökkentik a gázfelhasználást Európa energiaellátása biztonságának növelése érdekében – közölte az uniós tanács.
Napjainkban egyre nagyobb teret hódítanak a felület hűtés- fűtés rendszerek, amelyeket fűtési üzemben már régóta használnak, számos előnye ismert. Hűtési üzemben történő felhasználása is számos előnnyel bír más légkondicionáló rendszerekkel szemben például nincs hideg légáram, egyenletes a hőeloszlás a helyiségekben. Nem kell a legionella fertőzéstől tartani, hangtalan, nem igényelnek karbantartást a hőleadó felületek, nem kavarja fel a port, illetve a magasabb (kb. 15-20 °C) hűtött víz hőmérsékletnek köszönhetően a folyadékhűtő magasabb hatásfokon üzemelhet.
Társadalmunk folyamatos változásban van, és meg kell kettőznie erőfeszítéseit a Covid 19 válság utáni kihívások kezelésére. A gazdasági, társadalmi és környezeti folyamatok összefüggenek, és nem lehet őket külön-külön kezelni. A fenntartható fejlődéshez hosszú távú mély strukturális változásra van szükség, hogy a jövő generáció szükségletei is teljes mértékben kielégíthetők legyenek.
Az új sorozat hűtésben 50-176 kW között, fűtésben pedig 53-182 kW között 10 különböző méretben rendelhető. Ideális megoldás közepes épületek hűtési és fűtési problémáinak megoldására. Főbb alkalmazási területek: hotelek, iskolák, kórházak, éttermek, irodák de alkalmas akár technológiai terek hűtésére és hőszivattyús megújúló energiával történő fűtésére is.
A Magyar Hőszivattyú Szövetség üdvözli a kormány döntését, mely szerint a hőszivattyúkkal otthonukat fűtő háztartások esetén sem a villamosenergia-mennyiség tekintetében, sem az igénybe vett kedvezményes – H vagy Geo – áramtarifára a módosítás nem vonatkozik, azaz a korábbi szabályozás maradt érvényes.
A kontinentális Európa legnagyobb geotermikus távfűtőrendszereként emlegeti cikkében a Szegeden épülő távfűtőrendszert az Euronews nemzetközi hírcsatorna, amely 160 országban több mint 400 millió háztartás számára nyújt globális, többnyelvű híreket.
Elfogadta a lengyel kormány a szénnel fűtő háztartásoknak szánt egyszeri, több mint 250 ezer forintnak megfelelő támogatásról szóló tervezetet. A parlament elé kerülő javaslat szerint a 3 ezer zloty támogatás nem kötődne az adott háztartásban élők bevételeihez, a járulékot a törvény hatályba lépését követően november 30-ig lehet majd kérvényezni.
Az elmúlt években azt tapasztaljuk, hogy számtalan új családi házat és társasházat építenek és látnak el modern hőszivattyús rendszerekkel illetve felület fűtési és hűtési megoldásokkal. Ami viszont hiányzik, hogy ezeket az épületeket nagyon kis százalékban szerelik fel megfelelő fűtésvezérléssel.
Érdeklődni szeretnék, hogy jelenleg milyen feltételei vannak annak, hogy valaki épületgépész-tervezői jogosultságot szerezzen? Sajnos több variációt találtam már a neten szakmai gyakorlatot és végzettséget tekintve is, ezért szeretném tudni a naprakész, aktuális feltételeket.
A kata módosítása jelentős mértékben érinti a Magyar Mérnöki Kamarában tömörülő tervezők, szakértők, műszaki ellenőrök jelentős részét, ezért a MMK elnöksége állásfoglalását adott közre.
A Magyar Szakmai Kamarák Szövetsége Novák Katalin Köztársasági Elnök asszonyhoz fordult a kata-törvény kapcsán. A Szövetség nem vitatva a Parlament jogalkotási legitimációját, a törvény megfontolásra történő visszaküldését javasolta.
Úgy néz ki, de közel sem ugyanaz! Még számos meglévő épületben üzemel hagyományos nyílt égésterű tüzelőberendezés, amely működése életveszélyessé is válhat nyílászárócsere, vagy homlokzati hőszigetelés után. Az égésilevegő-ellátás itt már esetlegessé válik a megfelelően méretezett légbevezetők nélkül. Ezért ezek az eszközök még hosszú évekig az életünk részét fogják képezni. Azonban a komfortszellőzés nem itt kezdődik.
Az építőipar 2022. év közepén a foglalkoztatási szintet fenntartva, mintegy 375 000 főnek ad munkát. A foglalkoztatottak nagy száma és a vállalkozások műszaki felkészültsége várhatóan 5 500 milliárd Ft éves teljesítményt fog eredményezni ebben az évben. Mindezekkel együtt a munkaerő hazai hatékonyabb foglalkoztatására van szükség, ami technológiai fejlesztéseket, a munkaerő jobb anyagi- és erkölcsi megbecsülését, folyamatos képzését és javuló építésszervezést igényel.
Az Európai Unió energiaügyekkel foglalkozó Tanácsa abban állapodott, hogy kötelező uniós szintű célkitűzést határoz meg, amely szerint a jelenlegi, legalább 32 százalékos uniós célérték helyett 2030-ra a teljes energiaszerkezet 40 százalékát megújuló energiaforrásokból kell fedezni.
A Daikin Europe N.V. 300 millió eurós beruházással új gyárat létesít a lengyelországi Łódźban. Az új üzem egyúttal a Daikin első gyártó telephelye lesz Lengyelországban. Az új gyárban 2024 júliusától lakossági használatú hőszivattyúk készülnek majd.
A zöld energiával előállított hidrogén földgázzal való keverése lehetőséget ad arra, hogy a nyáron megújuló energiával előállított és a gáztározókban tárolt zöld hidrogént télen a meglévő gázfogyasztó készülékekben használjuk fel. A hidrogén használat bevezetésének első lépései közé tartozik annak tisztázása, hogy a meglévő, ma üzemelő gázkészülékek milyen mértékű hidrogéntartalom földgázhoz keverését viselik el úgy, hogy a készülékek üzemeltetése jogilag rendezett és biztonságos marad. A szerző megállapítja: megoldható, hogy a ma üzemelő, 2H csoportú gáz eltüzelésére alkalmas gázfogyasztó készülékeket legfeljebb 23 tf% hidrogén tartalmú földgázzal üzemeltessük. 23tf% hidrogén tartalom felett a meglévő gázfogyasztó készülékparkot le kell cserélni.
Idén szeptember végén immár hatodszor rendezi meg az MMK Épületgépészeti Tagozata és a Budapesti és Pest Megyei Mérnöki Kamara az Épületgépész Tervezői Konferenciát, amely az elmúlt években szakmánk egyik legjelentősebb rendezvényévé nőtte ki magát.
Remek szórakozás, emellett kiváló lehetőség a szakmai, üzleti és emberi kapcsolatok elmélyítésére – ezt kínálja az első alkalommal kiírt Épületgépész és Közmű Kupa vitorlásverseny 2022. szeptember 3–4. között. A programokra nemcsak a versenyekre nevező épületgépészeket, hanem a családtagokat, barátokat és szurkolókat is szeretettel várják a szervezők. A Balatonfői Yacht Club kikötőjében húsz kikötőhely áll a csapatok rendelkezésére.
A kereskedelmi tárolóink töltöttsége mindössze 32 százalékos, a biztonsági készletünket őrző tároló pedig 60 százalékon áll. Az utóbbit kezelő HEXUM Zrt.-nek egy friss miniszteri rendelet szerint október elseje helyett elegendő lesz november elsejéig felöltenie a tárolóját az előírt mértékig.
Hőközpontok felújítását, új vezetékszakaszok építését és régiek felújítását, valamint kazánok cseréjét és hőközpontok távfelügyeleti rendszerbe való bekötését tervezi tervezi a Budapesti Közművek (BKM) Zrt. A beruházás fedezetét az Európai Unió 3,854 milliárd forint összegű, 50 százalékban vissza nem térítendő forrása adja. A BKM a tervezett beruházásokról közleményben számolt be, az alábbiakban ezt ismertetjük.
Az Eiffel-torony nyugati pillérénél fel kellett újítani a közvetítőközeg hűtését szolgáló berendezéseket, ezért elérkezett az idő a Trane R-407C egység lecserélésére: három 40 kW-os kisteljesítményű egységet telepítettek, R-1234ze rendszerrel.
Elszálltak az elmúlt időszakban a földgázárak, míg a Magyarországon is irányadó holland gáztőzsdén egy éve húsz euró körül mozgott a kereskedés, addig most 120 eurón kötik az üzleteket. Október elsején a szabadpiaci földgázvásárlók szerződése lejár, így már most célszerű az új szerződések megkötéséről gondoskodni.