Címke: Gázellátás

Földgázpiaci trendek: hideghatás, emelkedő árszint, LNG-prémium

Januárban az európai földgázpiacokon markáns árnövekedés bontakozott ki, amelyet elsősorban a hónap középső és második felében jelentkező időjárás-vezérelt többletkereslet, az alacsonyabb tárolói szintek miatti ellátási kockázatok, valamint az LNG-ért folytatott nemzetközi verseny erősödése hajtott. Derül ki a MEKH által publikált piacmonitoring riportból.

Megjelent a magyar földgázrendszer éves adatait összefoglaló statisztikai kiadvány

A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal és az FGSZ Földgázszállító Zrt. szakmai együttműködésében tizenkettedik alkalommal jelenik meg a magyar és a nemzetközi szállítási rendszerüzemeltetői, valamint az országos földgázforgalommal kapcsolatos adatokat tartalmazó közös kiadvány.

Globálisan is megkerülhetetlenné vált a holland gáztőzsde

Az Oxford Institute for Energy Studies egy 2025 júniusában kiadott jelentésében azt vizsgálta, hogy 2024-ben milyen volt az egyes európai gázkereskedelmi központok teljesítménye. Az elemzés célja, hogy átfogó képet nyújtson a rendkívüli volatilitást mutató 2020–2022 közötti időszak utáni helyreállásról, valamint választ adjon arra a kérdésre, hogy a TTF holland gáztőzsdének milyen hatása van a globális gázárakra.

Fontos határidő közelít

2025. július 1-jétől az energiaszolgáltatók és a hálózati elosztó társaságok a lakossági fogyasztónak nem minősülő felhasználók energiaszámláit kizárólag elektronikus formában bocsáthatják ki, függetlenül attól, hogy egyetemes szolgáltatás keretében, vagy versenypiacról vételezve szerzik be az energiát. Ettől a dátumtól az MVM társaságai is csak e-számlát állítanak ki ennek az ügyfélkörnek.

Gázból és kőolajból is nőtt a belföldi kitermelés

Az első negyedévben, januártól márciusig gázból és kőolajból egyaránt többet hoztak felszínre a magyarországi mezőkből, mint 2024 azonos időszakában.

Az EU megállapodott Moldovával az uniós energiapiaci integrációról

Az Európai Bizottság és Moldova megállapodást írt alá, hogy függetlenítse Moldovát az orosz energiaellátástól és teljes mértékben integrálja az Európai Unió energiapiacába – adott tájékoztatást a brüsszeli testület.

Befejeződött a Vác-Romhány gázvezeték javítása

2025. január 29-én a Vác-Romhány DN 300-as, nagynyomású távvezetéken Keszeg település közelében gázkifúvás történt. A földalatti vezetékszakasz kiásását követően kiderült, hogy a meghibásodást anyagrepedés okozta. A szakemberek feszes tempóban dolgoztak a csőszakaszcserével megoldható javításon. A gázszolgáltatás fokozatosan állt helyre a hétvégén az érintett településeken.

Új nyomásszabályozó állomás készül el Hűvösvölgyben

A fővárosi Hűvösvölgyi út és Modori utca kereszteződésénél létesített új nyomásszabályozó állomásával az MVM Főgáz Földgázhálózati Kft. tovább növelte Budapest II. kerületének nyugati részén lévő ügyfelei gázellátásának biztonságát.

Fontos újdonságok a díjmentes gázcsatlakozásoknál

Az Országgyűlés elfogadta az egyes energetikai tárgyú törvények módosításáról szóló javaslatcsomagot. Kisebb kiigazítások révén még célzottabban segítheti az építkezőket az ingyenes gázcsatlakozás.

Az elmúlt gázévben is visszafogott fogyasztási trend jellemezte a földgázpiacot

A szeptember 30-án véget ért gázévben az ipari igények visszaesése és az átlagnál melegebb hőmérsékleti viszonyok miatt európai szinten 20, hazai szinten pedig 23 százalékkal csökkent a földgázkereslet a krízist megelőző időszak átlagfogyasztásához képest, mely egymás után már a második visszafogott fogyasztást mutató gázév.

Meghatározták az európai gáztárolók jövő évi feltöltési célértékeit

Az Európai Bizottság a tagállamok közreműködésével rögzítette a 2025-ös töltöttségi célokat a földgázellátás biztonsága érdekében. Az ukrán gáztranzit körüli bizonytalanságok miatt a téli és tavaszi célértékek Magyarország esetében is magasabbak az ideieknél.

Új fejlesztés egy hazai gáztárolónál

Bővítették a zsanai földgáztároló hűtőrendszereit működtető kisfeszültségű berendezéseket.

A két évvel korábbinál közel negyedével volt alacsonyabb a gázfogyasztás 2024 első felében

A 2022 első hat hónapjában még több mint 5,7 milliárd köbméteres felhasználással szemben 2024-ben januártól júniusig mindössze 4,37 milliárd köbméter földgáz fogyott Magyarországon. Az idei első félévben a megelőző esztendő azonos időszakához képest 6,5 százalékos volt a csökkenés.

Jócskán az elvárt szint felett a hazai gáztárolói töltöttség

Az uniós ütemterv július elsejére 65 százalékos arányt ír elő a magyarországi tárolók töltöttségére, ezt azonban már májusra sikerült túlteljesíteni. A jelenleg több mint 5 milliárd köbméternyi készlet a teljes kapacitás 78 százalékát teszi ki. A fogyasztásarányos töltöttséget vizsgálva még jobb a helyzet: az 50 százalékos hazai mutató a harmadik legmagasabb Európában, több mint kétszeresen múlja felül az uniós átlagot.

Az ötödik kutat fúrják a békési gázmezőn

Az április 20-i hétvégén láttak hozzá az ötödik kút fúrásához a Nyékpuszta lelőhelyen. A Sarkad térségében feltárt szénhidrogénmezőn tavaly február óta üzemel az első kút. 2023-ban újabb kettőt fúrtak le, az elmúlt télen termelésbe állt egy évekkel ezelőtt lemélyített másik is.

Már a negyedik kút is termel a békési gázmezőn

A tervezett ütemezésnek megfelelően, január 18-án üzembe helyezték a negyedik kutat a Nyékpuszta szénhidrogén-lelőhelyen. A tavaly február óta működő első után így decemberben és januárban összesen három új kút állt termelésbe Sarkad térségében.

Két év alatt 2,5 milliárd köbméterrel csökkent a hazai gázfogyasztás

2023-ban tovább mérséklődött a Magyarországon felhasznált földgáz és villamos energia mennyisége. Gázból mintegy 8,5 milliárd köbméter fogyott tavaly, a 2022-es szinthez képest 1 milliárd köbméterrel, 10,9 százalékkal, a 2021-eshez mérten 2,5 milliárd köbméterrel, 23 százalékkal kevesebb.

Közel egymilliárd köbméterrel csökkent a gázfogyasztás az első félévben

2023 első hat hónapjában a tavalyi év azonos időszakához képest 18,2 százalékkal kevesebb földgázt használtak fel Magyarországon. Az így hozzávetőleg egymilliárd köbméteres megtakarítás közel kétharmada jelentkezett a gazdaságban, harmada pedig a lakosságnál. Villamos energiából 8,4 százalékkal volt alacsonyabb a fogyasztás idén januártól júniusig, mint 2022 első felében.  

Már a harmadik kutat fúrják a békési gázmezőn

A Sarkad térségében feltárt szénhidrogén-lelőhelyen februárban állt termelésbe az első kút. Nyékpuszta mezőn a napokban ért véget a második fúrása, és már nekiláttak a harmadiknak is. A belföldön elérhető források fokozott hasznosítása erősíti Magyarország energiaszuverenitását és az ellátás biztonságát.

Árcsökkentésre készülnek a német energiaszolgáltatók

Az energia nagykereskedelmi (tőzsdei) árának hónapok óta tartó csökkenését lassan a lakossági fogyasztók is megérzik, mert egyre több úgynevezett alapszolgáltató – az adott térségben a legtöbb lakossági ügyfelet kiszolgáló energiaszolgáltató – alakítja át tarifáit.

Németország függetlenné vált az orosz földgáztól

Németország alig egy év alatt megteremtette a függetlenséget az orosz földgáztól, holott 2022 elején Németország még 55 százalékban orosz forrásból fedezte a földgázszükségletét.

Csökkent a földgázfelhasználás Európában

Decemberben az előző hónaphoz képest több importforrás érkezett Európába, a földgázbehozatal 8%-kal emelkedett. A szabad nemzetközi LNG forrásokért nem folyt a korábbi hónapokhoz hasonló kiélezett árverseny. A hazai földgázfelhasználás az előző évihez képest 24%-kal csökkent, a csúcsnapi felhasználás 503 GWh-t tett ki, amely 2014 óta a legalacsonyabb érték – állapítja meg Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal december havi földgázpiaci riportja.

Megindult a kitermelés a békési gázmezőn

2023. február 13-án üzembe állt az első kút a Sarkad térségében feltárt szénhidrogén-lelőhelyen, Nyékpuszta mezőn a napokban megkezdődik a második kút fúrása is.

Negyedével kevesebb gáz fogyott decemberben

A gazdasági szereplők közel 25 százalékkal, a háztartások pedig több mint 23%-kal csökkentették földgázfelhasználásukat 2022 utolsó hónapjában 2021 azonos időszakához képest.

Három új európai gázvezeték állt üzembe

Az október elejére kereskedelmi üzembe helyezték a görög-bolgár (IGB) és lengyel-szlovák összekötő földgázvezetéket, valamint a norvég gázt Lengyelországba szállító Baltic Pipe-ot.

2021-ben 11,06 milliárd köbméter földgáz fogyasztottunk

2021-ben a hazai felhasználók által elfogyasztott földgáz mennyisége elérte a 11,06 milliárd köbmétert. A lakossági fogyasztók 12%-kal több földgázt használtak fel, mint 2020-ban, a nem lakossági felhasználás pedig 4%-kal nőtt – olvasható a magyar földgázrendszer 2021. évi működési adatait összegző kiadványban.

Jelentősen csökkent a földgázfogyasztás Németországban

Az energetikai és vízgazdálkodási vállalkozások szövetségének (BDEW) adatai szerint az év első hat hónapjában 497 milliárd kilowattórának (KWh) megfelelő mennyiségű földgázt használtak fel a németországi fogyasztók, ez 14,7 százalékos csökkenés az előző év azonos időszakához képest.

Csökkenő európai gázkínálat, emelkedő árak

Júniusban folytatódott az európai földgázkínálat március óta tartó szűkülése: egyrészt jelentősen csökkent az orosz forrás, másrészt üzemzavar miatt mérséklődött az Egyesült Államok LNG-export kapacitása. Ennek következtében az európai következő havi termékárak közel 50 €/MWh-val nőttek.

Az EU energiaügyi tanácsa elfogadta a gázmegtakarítást célzó javaslatot

Az Európai Unió tagállamainak energiaügyekért felelős miniszterei elfogadták az Európai Bizottság gázmegtakarítást célzó javaslatát, melynek értelmében a tagországok kötelezettséget vállalnak arra, hogy a tél folyamán 15 százalékkal csökkentik a gázfelhasználást Európa energiaellátása biztonságának növelése érdekében – közölte az uniós tanács.

A hidrogénnel kevert földgáz a következő évtizedek tüzelőanyaga

A zöld energiával előállított hidrogén földgázzal való keverése lehetőséget ad arra, hogy a nyáron megújuló energiával előállított és a gáztározókban tárolt zöld hidrogént télen a meglévő gázfogyasztó készülékekben használjuk fel. A hidrogén használat bevezetésének első lépései közé tartozik annak tisztázása, hogy a meglévő, ma üzemelő gázkészülékek milyen mértékű hidrogéntartalom földgázhoz keverését viselik el úgy, hogy a készülékek üzemeltetése jogilag rendezett és biztonságos marad. A szerző megállapítja: megoldható, hogy a ma üzemelő, 2H csoportú gáz eltüzelésére alkalmas gázfogyasztó készülékeket legfeljebb 23 tf% hidrogén tartalmú földgázzal üzemeltessük. 23tf% hidrogén tartalom felett a meglévő gázfogyasztó készülékparkot le kell cserélni.

Az európai energiafüggésről és a lehetséges intézkedésekről

A Nemzetközi Energia Ügynökség elemzése tíz olyan, elvben azonnali intézkedést javasol, amelyek csökkenthetik az orosz gáztól való függőséget, miközben rövid távon fokoznák az uniós gázhálózat rugalmas alkalmazkodóképességét és csökkentenék a kiszolgáltatott fogyasztók nehézségeit.

A magyar földgázrendszer 10 éves fejlesztési javaslatainak nyilvános konzultációja

A hatályos jogszabályoknak megfelelően az FGSZ Zrt., mint szállítási rendszerirányító, a nagynyomású földgázszállító rendszerhez kapcsolódó rendszerüzemeltetőktől kapott javaslatok és más vonatkozó információk felhasználásával elkészítette a magyar együttműködő földgázrendszerre vonatkozó tíz éves fejlesztési javaslatot.

Milyen következményekkel járna, ha az oroszok elzárják a gázcsapot?

Magyarország évi 9-10 milliárd köbméter földgázt fogyaszt, amelynek 75-80 százaléka Oroszországból származik. Az orosz-ukrán háború következtében a gázszállítások, az orosz fél döntése miatt, bizonyos irányokba, elsősorban Lengyelország és Bulgária felé, korlátozásra kerültek. A kialakult helyzet miatt a 24.hu Szemán Róbertnek, a VGF&HKL szaklap főszerkesztőjének tette fel a kérdést, hogy mi történne, ha hazánkba nem érkezne orosz gáz.

Decemberben rekordot döntött a hazai földgázfogyasztás

2021 decemberében a hazai földgázfelhasználás megközelítette a 16,5 TWh-t, ami 2016 óta a legmagasabb decemberi fogyasztás. Az év utolsó hónapjában szélsőséges ingadozás jellemezte a hazai és a nemzetközi földgázár-jegyzéseket.

Jelentős volt az európai földgáztárolók igénybevétele az import csökkenése miatt

Az átmeneti megnyugvás után november közepétől ismét emelkedő pályára álltak a gázárak. Az importforrások csökkenése miatt magas volt a földgázkitárolás, az európai összesített tárolótöltöttség 9 százalékkal csökkent a hónapban – olvasható a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal havi piacmonitoring jelentésében.

58,13 százalékos töltöttségen a hazai gáztárolók

A magyarországi földalatti gáztárolókban 3,68 milliárd köbméter földgáz van, ami 58,13 százalékos töltöttséget jelent a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal legfrissebb, december 15-ei állapotot tükröző adatai szerint.

Üzembe helyezték az Üllői úti multicsarnokot ellátó gázvezetéket

Egy több mint 400 méter hosszú vezetéket építettek a 2022-es magyar-szlovák férfi kézilabda Európa-bajnokság budapesti mérkőzéseinek is helyt adó, jelenleg is épülő multifunkciós sportcsarnok földgázellátásához.

Gázársokk sújtja a német gazdaságot

Az év eleje óta megháromszorozódott és történelmi csúcsra emelkedett a földgáz világpiaci ára, ami erősen megviseli a német gazdaság több ágazatát és a lakossági fogyasztókat – írta a Handelsblatt című német üzleti lap egy keddi összeállítására hivatkozva az MTI.

Hogyan kell a PB-gázzal üzemelő gázkazán cseréjét szabályosan megvalósítani?

Ismét egy olvasói kérdésre adunk választ, amelyben egy PB-gáztartályról gázellátórendszeren keresztül, PB-gázzal üzemelő gázkazán cseréjének szabályosan módja felől érdeklődik a levélíró.

Magasra szöktek júliusban az európai gázárak

A magas ázsiai árak, az LNG-szállítmányok volumene, a nemzetközi karbantartások és az alacsony európai tárolói töltöttségi szintek miatt globális hiány jellemezte a júliusi gázpiacot. A MEKH piaci riportja szerint ennek következtében egész évben maradhatnak a magas európai gázárak.

Gyorsított ütemben haladt a hazai földgázbetárolás

Miközben szinte egész Európa le van maradva a földgázbetárolással, a magyar piacon gyorsított ütemben halad a folyamat, idén a tavaly júniusi mennyiség kétszerese került a tárolókba.

Példamutató fejlődés a hazai földgázpiacon

Példamutató az elmúlt évek hazai földgázpiaci fejlődése, mely elsősorban az infrastruktúra és a szabályozás fejlesztéseinek köszönhető – a magyar kereskedés likviditása és versenyképessége jelentősen nőtt.

A fogyasztók elégedettek a gázszolgáltatókkal

A földgázszolgáltatással kapcsolatos Felhasználói Elégedettségi Felmérést (FEF) 2020-ban első alkalommal végezte el a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal.

Gázszivárgás-felderítés drónnal

Az ipari létesítmények és a háztartások gázellátását biztosító csővezetékek gyakran megközelíthetetlen területeken futnak. E csőhálózatok üzemeltetőinek szavatolniuk kell a csővezetékek biztonságát, épségét és megbízható üzemét, azonban a szagtalan és láthatatlan gázszivárgások felderítése komoly kihívás, és igen költséges művelet. Egy új eszközzel a gázszivárgások a korábbiakhoz képest gyorsabban és megbízhatóbban deríthetők fel.   

Egy lépéssel közelebb a szerb-magyar határkeresztező földgázvezetékhez

A MEKH 2020-ban kötelezte a magyar földgázszállítót egy új szerb-magyar határkeresztező vezeték kiépítésére annak érdekében, hogy megvalósulhasson a hozzáférés a déli irányból érkező forrásokhoz.

Földgázpiaci riport

Megjelent a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal 2019/20-as földgázév történéseit elemző piacmonitoring riportja. A kiadvány egyebek mellett tárgyalja az árak alakulását, elemzi a hazai fogyasztást, illetve részletesen bemutatja az ellátást biztosító, termeléssel, import-export forgalommal és tárolással kapcsolatos adatokat is.

A tél leghidegebb napján 62 millió köbméter volt a gázfogyasztás

Több mint 62 768 000 köbméter földgázt fogyasztott az ország az idei tél eddigi leghidegebb napján február 12-én. Ez közel 20 millió köbméterrel több, mint az előző évek ugyanezen napjának átlagos fogyasztása.

A földgáz-infrastruktúra projektek támogatásának korlátozását javasolja az Európai Bizottság

Az Európai Bizottság közzétette a transzeurópai energiainfrastruktúra iránymutatásairól szóló új rendelet tervezetét. A 2013-as rendelet felülvizsgálatának célja, hogy hozzáigazítsák a Zöld Megállapodáshoz és a 2050-re kitűzött klímasemlegesség célkitűzéseihez.

A földgáz-infrastruktúra projektek támogatásának korlátozását javasolja az Európai Bizottság

Az Európai Bizottság közzétette a transzeurópai energiainfrastruktúra iránymutatásairól szóló új rendelet tervezetét. A 2013-as rendelet felülvizsgálatának célja, hogy hozzáigazítsák a Zöld Megállapodáshoz és a 2050-re kitűzött klímasemlegesség célkitűzéseihez.

Nőtt a földgázrendszer terhelése

Elsősorban a hidegebb téli hónapok miatt 2019-ben a teljes belföldi földgázfelhasználás 2018-hoz képest közel 2 százalékkal, 10 052 millió m³-re emelkedett, ennek ellenére a napi csúcsérték az utóbbi négy év legalacsonyabb értékét hozta.