Néhány évvel bevezetése után jól érzékelhető a kreditpontos, céges rendezvények válsága; összehányt tematika, esetenként puszta termékpromóció, ugyanaz a jórészt ráérő nyugdíjasok (félreértés ne essék, itt nem az idősebb kollégák ellen szólunk!) alkotta, szundikáló törzsközönség, eszem-iszom. A VGF új úton elindulva értéket teremtett az adott kerethez.
Nagyon érdekes történetet hallottam egy épületgépészeti szaklap szerkesztőjétől (nem én), mely történet szerint egy bizonyos országban (nem Magyarországon) hogyan döntenek például egy szakmai kérdésben (nem arról, hogy a jövőben a lakossági gázkészülékek műszaki-biztonsági felülvizsgálatának díját a gázszolgáltató állja). Tehát ez egy teljesen más történet.
Az ACTIONCLIMA S.r.l. bemutatta az új generációs termoventilátorait 3-200 kW közötti teljesítménnyel.
Július 2-án, Zoltán Attila, a Magyar Épületgépészeti Koordinációs Szövetség elnöke kezdeményezésére néhány szakember gyűlt össze a VGF szerkesztőségében, hogy megtárgyalja az ionkazánok valós képességeivel és kommunikációjával kapcsolatos helyzetet. Az eseményen részt vett Fehér Sándor, a négy forgalomban lévő hazai ionkazán egyikének, az EWS-nek a gazdája (megjegyzendő, e termék gyártása, összeszerelése egyedüliként folyik hazánkban az említettek közül).
Újdonság! Nappaliba rakható elegáns design pelletkazán, amely kandallóként fűti a nappalit, kazánként pedig az összes többi helyiség hőleadóját.
Az ACTIONCLIMA S.r.l. megújította a légcsatornázható ventilátor egységeit.
Az Actionclima S.r.l. bemutatta az EC ventilátorral szerelt, energiatakarékos fan-coil sorozatát (FXE).
Új, részletes, magyar nyelvű katalógus érhető el a Galletti fan-coilokról és folyadékhűtőkől elektronikus és nyomdai formában, illetve letölthető a magyar nyelvű kiválasztó szoftver is.
Passzívház mellé 1,9 kW-ig lemoduláló kondenzációs kazánt is be lehet építeni! Így csak kb. 3 ezer Ft/hó lesz a fűtési számla. Ha kíváncsi arra, hogy melyik márka tud lemodulálni 1,9 kW-ra, akkor kattintson a képre!
Kedves Partnerünk! A Valsir és vele együtt a Vivaco Kft. minőségpolitikájának legfontosabb pontjai a folyamatos fejlődés, a megbízhatóság és a környezettudatosság. A kiváló minőség csak az első lépés a szakemberek és a felhasználók elégedettségéhez. Nagyon fontosnak tartjuk, hogy a felhasználó maximális biztonságban érezhesse magát. Ennek érdekében javasoljuk részükre az innen, illetve a honlapunkról bármikor letölthető: – Nyomáspróba jegyzőkönyv és garancialevél–
Elkészült a Pipelife C-Press préskötéses acélcsőrendszer-katalógus!
Az Actionclima S.r.l. bemutatta az új, alacsony kivitelű parapet fan-coil sorozatát (FX-VD, FX-CE).
Építőipari-épületgépészeti, beszerzési-érdekképviseleti társaság ügyvezetői pozícióra keres kollégát.
Érdekes riportot hallottunk a rádióban, amelyben a nyilatkozó állította, hogy ha megépült volna a Bős-Nagymarosi vízlépcső magyar része, akkor nem igazán lett volna szükség hősies összefogásra. Utánajártunk.
A Magyar Tűzvédelmi Szövetség (TSZVSZ) az OTSZ 5.0 születését folyamatosan figyelemmel kíséri, és javaslatokat tesz, amelyekhez Tagozatunk is hozzáteheti a maga ötleteit. Oldalunkon megtalálhatók a vonatkozó, véleményezhető dokumentumok.
Az LG Electronics légkondicionálók és energetikai megoldások üzletága a főszponzora a Sziget Szervezőiroda és a Belváros önkormányzat együttműködésében felállított 65 méter magas Sziget Eye Belváros óriáskeréknek.
Ismeri Ön az Uponor márkát? Mire gondol, ha az Uponor szóba kerül?
Januárban 10%-kal csökkent a lakossági gáz, elektromos áram, távfűtés hatóságilag szabályozott ára, míg a piaci termékek (szén, fa, pellet, PB gáz és a többi) nagyjából ugyanennyivel drágultak az elmúlt néhány hónapban. Leegyszerűsítve, fajlagosan kicsit kevésbé érdemes fatüzelésre átállni, vagy épületenergetikai felújításba belevágni. Amúgy megérne a dolog egy misét. replica watches,rolex replica
Mármint hogy nem a gázért fizetnek kevesebbet ezentúl a FŐKÉTÜSZ-nél, hanem a kéményseprő szolgáltatás díja csökken július 1-jétől 44%-kal, azaz csaknem a felére, és hasonló intézkedésekre az egész országban számítani kell. De ki fizeti a révészt?
Baumann Mihály 2010-es adatok alapján elkészítette az Épületgépészeti Tagozat korfáját. A trendek a 3 évvel ezelőtti adatokból is jól láthatók.
A Pipelife C-Press préskötéses acélcsőrendszer mostantól elérhető a WinWatt adatbázisban is.
A Columbus Klíma cégcsoport külön weboldalt indít a Fujitsu klímaberendezéseknek. A www.fujitsuklima.hu terveink szerint folyamatosan frissülő, bővülő, naprakész információs oldal lesz a felhasználók és a szakemberek részére egyaránt. A termékkör a mono- és multisplitek mellett VRF rendszereket, levegő-víz hőszivattyút és hővisszanyerős szellőztetőt is magában foglalja.
Cikkünkben egy olyan esetet írunk le, amely nem egyedi: társasház horganyzott acélcsővel szerelt cirkulációs melegvíz-hálózata rövid éveken belül tönkremegy, a csövek kilyukadnak. Tervez ma még valaki cirkulációs hálózatot horganyzott acélcsővel, vagy csak most jönnek ki a hibák?
Hányszor történik meg, hogy egy árajánlat-adás után nem jelentkezik a megrendelő, legyen szó kisebb vagy nagyobb projektekről? Megijednek az ártól, avagy csak túl összetettnek látják a problémát? Felmérések szerint a válság egyik fő hozadáka, hogy megnőtt a NINCS DÖNTÉS döntések száma.
Tudják, mi (ki) az a troll? Modern világunkban ez az a kommentező, akit megfizetnek azért, hogy bizonyos weboldalakon bizonyos termékeket dicsérjen, esetleg szidjon. Természetesen így valótlan kép alakul ki a reménybeli fogyasztóban az adott termékről. Az épületgépészetben is kezdenek felbukkanni a trollok.
Sokat vitatkoztak-tunk azon, hogy mennyiben jogosak a kormány rezsicsökkentési akciói. Az épületgépész szakma nagyjából egyetért abban, hogy szakmailag a kormány érvelésében jelentős hézagok vannak. De vajon védhető-e az a tézis, hogy a nagy energetikai cégek úgymond idegen testeek a magyar gazdaszervezeten, azaz nem adnak, csak visznek?
Október 1-jétől a papíralapú építési napló a múlté, helyét az elektronikus forma veszi át. Jó vagy rossz irányba mozdul ezáltal a kivitelezői kultúra? Mivel jár ez a változás a tervezőkre nézve?
A légmozgások mérésének mindenekelőtt a klímatechnikában van jelentősége. A levegő hőmérséklete és páratartalma mellett ez a tényező van a legnagyobb hatással az emberek komfortérzetére.
A MOL Magyar Olaj- és Gázipari Nyilvánosan Működő Részvénytársaság nyilvános pályázatot hirdet magyarországi töltőállomásai energia megtakarítását biztosító megoldások kidolgozására és megvalósítására.
Különböző felmérések különböző adatokat adnak arra, hogy átlagosan milyen öregek a magyar fűtőberendezések, ám abban egyetértenek, hogy még a hozzánk hasonló fejlettségű országokéinál (pl. Lengyel- vagy Csehország) is legalább 5 évvel régebbiek. Szintén csehül állunk karbantartásügyileg.
2013 márciusában indítottuk útjára Remeha Tudásnapok rendezvénysorozatunkat. Május végéig összesen tíz város tíz érdekes helyszínén találkoztunk partnereinkkel, és örömmel tapasztaltuk ügyfeleink nagy érdeklődését.
Ezt állítja nyolc energetikai óriáscég, érvekre hivatkozva. Becsődölt az uniós energiapolitika: az erőművek szén-dioxid kibocsátása nő, a zöldenergia túltámogatása miatt kezelhetetlen többletkapacitások keletkeztek, és soha nem volt olyan nagy az áramkimaradás kockázata, mint ma. Új energiapolitika kell, állítja nyolc energiaóriás.
Az alábbiakban megtekinthető a szakmagyakorlás szabályozását tartalmazó, egyeztetés alatt álló kormányrendelet. Várjuk a kollégák véleményét, javaslatait.
A GMBSZ legutóbbi módosítása sok jogosítványt, ezáltal felelősséget kivesz a tervező kezéből, és átteszi azt a kivitelezőébe. A döntések helyességét kommunikációs alapon is meg lehet kérdőjelezni, hívén abban, hogy azért minden rendben lesz.
A 90-es évek elején először határozhattunk szabadon a magyar energiapolitikáról. Az Antall kormány 1993-ra elkészített, széles körben egyeztetett, vonatkozó, a Magyar Energiapolitika című dokumentumát az Országgyűlés nagy többséggel fogadta el. Benne (többek között) elviekben szerepelt az energiaipar privatizációja is, azonban egészen másként, mint ahogy az a gyakorlatban rövidesen megvalósult.
Viszonteladóink kérését figyelembevéve, 2013-tól egy újabb márkával, a Carrierrel bővítjük termékkínálatunkat.
A GMBSZ 2012 idén április 20-ai nagykorúsítása okán szervezett fórumon Kocsis Krisztián remek előadást tartott arról, hogy a kéményseprő-iparban milyen változások zajlottak, és azok hogyan kapcsolódnak az MBSZ-hez, illetve a gázszolgáltatókhoz.
Prof. William Bahnfleth, az ASHRAE (Amerikai Épületgépész-mérnökök Egyesülete) idén hivatalba lépő új elnöke előadást tartott Pécsett, a PTE Pollack Mihály Műszaki és Informatikai Karán, melynek anyaga letölthető.
A belügyminisztérium, ugyan a szokásos minimális határidővel, de kikérte a kamara véleményét több, idén január 1-én életbe lépett kormányrendelettel kapcsolatban: hogy váltak be, mi lenne rajtuk javítanivaló. Szóljunk hozzá május 23-ig.
A múlt héten lezajlott a kamara tisztújító küldöttgyűlése, amelyen az előző négy év tisztségviselőinek jó részét újraválasztották, köztük Barsiné Pataky Etelka elnök asszonyt is.
A VGF áprilisi számában cikket közölt a Galan típusú ionkazánról, amelyet mint orosz technológiai csodát harangoztak be. A vizsgálatok során kiderült, hogy az ígért 1,57-es COP, mint ahogy az egy elektromos fűtésnél korrekt, valójában kicsivel 1 alatti, illetve hogy az orosz elektromos szabványokra tervezett készülék beépítése Magyarországon biztonságtechnikailag legalábbis kétes. A cikk és a Pollack vizsgálatának hatására a forgalmazó helyesbítette reklámját, mi pedig azt hittük, ezzel az ionkazán-ügynek vége. De nem, inkább most puffad igazán nagyra! Hogy csak két példát mondjunk: a Hungarothermen két kiállító is ionkazánnal tündökölt, és a Magyar Épületgépészek Szövetsége Épületgépész nevű lapjában egész oldalas ionkazános reklám jelent meg.
Úgy érezzük, a szakma önmagára adó részének most kell fellépnie a jelenség ellen, mert most talán még nem késő.
Az ötévenkénti műszaki biztonsági felülvizsgálat nem új rendelkezés, ezt már a GMBSZ első változata is tartalmazta. Sajnos ez a szabályozás a lakosság körében nem volt ismert, így ezek a vizsgálatok csak igen kevés esetben kerültek elvégzésre. A GMBSZ jogszabályi változása, valamint az új kéményseprő törvény hatályba lépése révén kiemelt hangsúlyt kaptak ezek a vizsgálatok. 2015 januártól a kéményseprő szakembernek a sormunka során ellenőriznie kell, hogy megtörtént-e a felülvizsgálat. Amennyiben a tulajdonos nem tudja bemutatni az érvényes vizsgálati jegyzőkönyvet, a kéményseprő rögzíti a hiányosságot, és ha a vizsgálat továbbra sem kerül elvégzésre, jelenti a gázszolgáltató felé. A gázszolgáltató pedig végső esetben kizárhatja a fogyasztót a szolgáltatásból.
A minap voltam egy levegőminőséggel foglalkozó konferencián, ahol a levegőben lévő szennyezőkről volt szó. Aztán tegnap filmet néztem az egyik csatornán, és az egyik reklámblokkban három (!), légfrissítőt ajánló hirdetést is láthattam. Szóval mennyire büdös, ártalmas beltéri levegőnk?
Az energia megtakarítására irányuló törekvés, valamint komfortérzetünk javítása érdekében nagy hangsúly helyeződik az épületek megfelelő hő- és légszigetelésére. Ezzel együtt korszerű gépészeti megoldások biztosítják a szabályozott szellőzést, illetve légcserét. Az épületek használóinak egészsége védelmében igen fontos a beltéri légállapot rendszeres figyelése. Ha nem megfelelő a szellőzés, a levegő elhasználódik, minősége romlik. Ezek az újonnan felmerülő veszélyek, valamint a jogi szabályozás teszik kiemelten fontossá a rendszeres klímatechnikai ellenőrzéseket.
Rég várja az épületgépész szakma, hogy életbe lépjen egy olyan direktíva, amely alapján könnyebben össze lehet hasonlítani az egyes hűtő-fűtő klímaberendezések, hőszivattyúk hatásfokát, illetve egyéb energiahordozókkal működő hőtermelőkkel is egyszerűbben összevethetők.
A MENTE, megelégelve a problémák halmozódását, nyílt levélben fordul az illetékeshez. Csak két kiemelés a levélből: Követeljük, hogy töröljék el a tanúsítók órabérének és áthárítható költségeinek jogszabályban történő szabályozását (176/2008. Korm. rendelet, 10. §)! Javasoljuk, hogy a szakmai munka magas színvonalának biztosítása érdekében a 9/A. § bővítésével, pontosításával szankcionálják a költségcsökkentés okán alapos helyszíni felmérés nélkül, hasraütésszerűen tanúsítványokat kiállító tanúsítókat!
A Pipelife Hungária Kft. 2013. 04. 30-án megnyitotta legújabb áruházát Kaposváron, ahol elérhető a folyamatosan bővülő széles termékválaszték a közműtermékektől egészen épületgépészeti csőhálózatokig.
A Belügyminisztérium Építésügyi Főosztálya munkacsoportokat hívott életre, melyek feladattervének lényege az épületenergetikai felújítási programok az iparra gyakorolt szinergikus kedvező hatásainak feltárására. Szűk határidővel várják a javaslatokat!
Az épületek üzemeltetése során az energia-megtakarítás elsőrendű cél. Nem szabad azonban megfeledkezni arról, hogy az épületekben tartózkodó emberek számára, a végzett tevékenység mellett, megfelelő mikrokörnyezeti feltételeket kell biztosítani annak érdekében, hogy kellemes hőérzet alakuljon ki. Számos kutatás bizonyította azt a tényt, hogy a munka hatékonysága magasabb kellemes hőérzet mellett. Ebben a cikkben röviden bemutatjuk a termoreceptorok működését, amelyek fontos szerepet játszanak a hőérzet kialakulásában.