2018. április 16-20-a között nyitja meg ismét a kapuit Düsseldorfban két világvásár: a wire Nemzetközi Huzal- és Kábelipari és a Tube Nemzetközi Csőipari Szakvásár.
Gyurkovics Zoltán összegezte az Épületgépészeti Tagozat idei évre vonatkozó terveit, a tagság és az elnökség előtt álló feladatokat, kihívásokat, lehetőségeket.
2018. március 23-án, pénteken újra egynapos különleges akciót tart a REHAU Kft., amely idén 25 éves, ezért tíz RAUTITAN termék listaárát 25%-kal csökkenti.
Üdvözöljük a klímatechnikai mérések új korszakában! Megérkezett az új testo 440 klímatechnikai és IAQ mérőműszer család, mely a kompakt kézi mérőműszer előnyeit egyesíti a klímatechnikai érzékelők széleskörű választékával.
Ahogy szerte a világban, úgy hazánkban is egyre inkább ismert és elterjedt az épület információs modellezés, gyakrabban emlegetett nevén a BIM. Mi is ez valójában, s hogyan lehet segítségünkre az épületgépészetben? A BIM nem csupán egy eszköz az adott projekt kivitelezéséhez, sokkal inkább egy folyamat. Annak érdekében, hogy ezt jobban átláthassuk, a mozaikszó minden egyes betűjét érdemes külön-külön is elemezni.
A 3×3 RAUPIANO akció során három termék három hónapon keresztül különösen kedvező áron vásárolható meg a REHAU nagykereskedő partnereinknél.
Villanyszerelési tanfolyam klímaszerelőknek címmel rendezett oktatást a Columbus Klíma, melyen több mint 60 fő vett részt.
A Mart Kft. mindig a jogszabályi előírások betartásával, a tisztességes piaci magatartás elveinek megfelelően működött és nem végzett olyan tevékenységet, amely a magyar gazdaságot megkárosította volna – írta a VGF-hez eljuttatott közleményében a Mart Kft.
A Danfoss Kft. fűtéstechnikai részlege bővíti a csapatát.
A négyévente kötelező tisztújító közgyűlését tartotta meg február utolsó hétvégéjén a MÉGSZ Harkányban, ahol elnököt és alelnököket választottak.
A maguk területén piacvezető épületgépész cégek: a Bosch, a Geberit és a Grundfos ez évben is megszervezik közös oktatásaikat.
1031/2018. (II. 8.) Korm. határozat a hazai építőipari vállalkozások hatékonyságnövelésére irányuló forrás biztosításáról
Ha csak egyetlen elemet kellene kiemelni a csütörtökön kezdődő Pollack Expo programjából, akkor a „vizes” témákat csokorba gyűjtő vízellátás konferenciát említenénk, amely részletesen vizsgálja a vízfelhasználás költség-, energia- és vízhatékonyságának kérdéseit.
A gazdasági életben előfordulhat, hogy az eredmények csökkennek, a forgalom visszaesik és emiatt a munkáltató munkajogi lépésekre kényszerül, munkaviszonyokat szüntet meg. Kérdés, hogy lehet-e ezt jogszerűen tenni? – teszi fel a kérdést a kamaraonline.hu cikkében Rátkai Ildikó ügyvéd.
Szépen nő az építési vállalkozások megrendelésállománya, de jövedelmezőségük csak szolidan emelkedik, mivel jelentős költségnövekedéssel és a súlyosbodó szakemberhiánnyal is szembe kell nézniük – derül ki az ÉVOSZ által készített legfrissebb felmérésből.
A munkám során egyre kevésbé találkozom olyan üzleti partnerrel (legyen az beruházó, bonyolító, szerelő, üzemeltető vagy bármi egyéb szereplő), aki a szellemi (mérnöki) munkát kellő súllyal kezelné, „ad absurdum” egyáltalán fontosnak tartaná – ez persze kőkeményen visszahat a mérnökök karrierlehetőségeire is.
2017-ben sokéves rekordot döntött meg az építőipar Magyarországon, a megindult kivitelezési munkák összértéke több mint 2100 milliárd forintot tett ki, amely összegre még soha nem volt példa. Az eddigi 2008-as maximum mindössze alig haladta meg az 1700 milliárd forintot. 2016-hoz képest 47 százalékkal magasabb összegben kezdődtek meg kivitelezések Magyarországon 2017-ben.
A konferencia témakörei átfogják a kéményáramkör tervezésének és kialakításának aktuális kérdéseit, az európai előírásoknak megfelelő szilárd- és gáztüzelésű szerkezetek bemutatásán és égéstermék-elvezetésén át a levegő minőségre gyakorolt hatásukig.
Már szinte teljesen megteltek az Otthonteremtési kiállítási csokor pavilonjai. A kiállítók és szervezők már gőzerővel készülnek az április 11-15. között a HUNGEXPO Budapesti Vásárközpontban megrendezésre kerülő eseményre.
Ahány ház, annyi szokás tartja a mondás, ám ez a kitétel nem igaz a helyesírásra, itt csak egy jó megoldás létezik. Cikkünkben egy széles körben használt épületgépészeti készülék helyes és helytelen írásmódjával foglalkozunk.
Ismét megrendezésre kerül a napenergia témakörével foglalkozó, kiállítással is egybekötött konferencia a MÉGSZ és a MÉGNAP közös szervezésében. Az egész napos program főbb részei: előadások a szakmai terület elméleti és gyakorló művelőitől, szakmai viták stratégiai és műszaki kérdésekről, a szünetekben pedig a konferenciaterem előterében megrendezett kiállításé lesz a főszerep.
Bizonytalan jelenlegi munkahelye? Szívesen váltana, de nem tudja, hol keressen állást? Épületgépészeti piacon van tapasztalata vagy szívesen dolgozna épületgépész kereskedésben, gyártónál vagy kivitelező vállalatnál? Segítünk Önnek megtalálni a megfelelő állást! Összegyűjtöttük a hazai épületgépészeti vállalatok állásajánlatait és ezt személyre szabottan, szűrve átadjuk önnek!
Az Európai Réz Intézet immár 15. alkalommal hirdeti meg országos rézversenyét épületgépész szakközépiskolák és szakgimnáziumok tanulói részére. A verseny az interneten kerül lebonyolításra, célja, hogy egy játékos szakmai vetélkedő formájában mélyítsük el a diákok szakismeretét a rézcsövek épületgépészeti felhasználásának, valamint a réz egyéb alkalmazásainak területén.
Újra egynapos, különleges akciót hírdet a REHAU Kft., amely során a cég nagykereskedő partnereinél 25 féle termék 25%-kal alacsonyabb listaáron vásárolható meg.
Nagyon érdekes összefüggésekre mutat rá a GKI Gazdaságkutató Zrt. tanulmánya. Érdemes végigkövetni, hogy a CSOK bevezetése hogyan hatott a lakások árának emelkedésére, és mennyivel megterhelőbb ma lakást vásárolni (CSOK-kal, áfa-csökkentéssel együtt) mint 2015-ben.
A szakmai előadáson résztvevők megismerhetik a REHAU higiénikus ivóvízrendszerek kialakítását, valamint a szabvány szerinti és prémium hangcsillapítást a lefolyórendszerekben.
A Magyarországi Cserépkályhások, Kandallóépítők és Gyártók Országos Ipartestülete 2018. március 2-4. között tizennegyedik alkalommal rendezi meg szakmai rendezvényét, amelyen a kiállítás megtekintése minden érdeklődő számára díjmentes.
A Grundfos Product Center egy online szivattyúkereső és méretező segédlet, amely használatával egyszerűen kiválaszthatja a megfelelő Grundfos szivattyút, termékinformációkhoz juthat meglévő szivattyújáról, vagy megkeresheti a megfelelő kiváltó terméket.
Az elmúlt években olyan formabontó online hirdetési lehetőségek jöttek létre, amelyek nemcsak a reklámszakembereket, hanem a jogászokat is új kihívások elé állították. Hogyan lesz hirdetőből védjegybitorló? Mit tehetünk, ha más a márkanevünkkel hirdet? Mik az AdWords buktatói a hirdetők és a védjegyjogosultak számára?
Szinte sportot űznek a beruházók az építőipar minden résztvevőjének a versenyeztetésével. Legyen az tervező, kivitelező, műszaki ellenőr, de legfőképpen a beépítendő anyagok-berendezések, az elsődleges szempont csakis az ár. Manapság nem érdekli a beruházót a pályázó referenciája, hogy megfelelő háttérrel (szakmai létszám, ISO minősítés, felelősség biztosítás, nullás adóigazolás stb.) rendelkezik-e a vállalkozó, az egyedüli szempont a vállalási ár.
Villanyszerelési tanfolyamot tart a Columbus klímaszerelőknek, 2018. február 28-án a Lurdy házban.
A társasházak fűtési rendszerének tervezése, kivitelezése és üzembe helyezése nem tűnik nagy kihívásnak, mégis az európai épületek 80%-a jelenleg energetikailag nem hatékony. Mivel magyarázható ez?
Fábry Sándor televíziós show-jában vendégeskedtek az Épületgépészeti Múzeum egyes tárgyai. Ha lemaradt az adásról, most megnézheti!
Napjainkban egyre fontosabbá válik a légminőség figyelése és a levegő elhasználódottsági foka alapján történő szellőztetés vezérlés. Ez nemcsak az egészségvédelem, hanem az energiahatékonyság miatt is egyre nagyobb jelentőséggel bír.
A 2008. évi XL. törvény a földgázellátásról (GET), és a GET végrehajtásáról szóló 19/2009. (I.30.) Kormányrendelet 2018. 02. 01-től hatályba lépő változása részben megváltoztatja a csatlakozóvezeték és felhasználói berendezések létesítésének a folyamatát, érintve a kiviteli tervek műszaki-biztonsági felülvizsgálatát, és a kivitelezést követő műszakibiztonsági ellenőrzést.
Az összes alternatív energiahordozó közül a propán-bután rendelkezik a legtisztább és legmagasabb fűtőértékkel. Sokoldalúan felhasználható, környezetbarát, minősége egyenletes, fűtőértéke magas, könnyen elérhető, akár átmeneti időszakra is igénybe vehető.
A Helios ventilátorok magyarországi vezérképviselete meghív minden érdeklődőt a soron következő Helios Légtechnikai Szemináriumra!
A Magyar Épületgépészek Szövetségének rendezvénye épületgépész tervezőknek, szerelőknek, üzemeltetőknek. Délelőtt rövid szakmai előadások újdonságokról, célszerű megoldásokról, a szünetekben személyes konzultációs lehetőség és szerelvények, berendezések bemutatása.
A 7. alkalommal megrendezésre kerülő konferencia célja, a szakma és a befektetők találkozása, sikeresebb együttműködése, új napelemes projektek elősegítése, a beruházók döntésének megkönnyítése és a potenciális kivitelezőkkel kapcsolatok építése.
A hazai villamosenergia-portfólió az atomenergetikától a napelemig címmel kerül megrendezésre 2018. március 8-án a Hotel President Budapestben, a FÓKUSZBAN: konferenciasorozat eseménye.
A vita nem új, azonban az elmúlt hetekben felerősödött ismét, számos vélemény elhangzott különböző szakmai fórumokon, rendezvényeken és itt az e-gépészen is. Talán két igazságról is beszélhetünk, mert mindkét félnek megvan a maga nézőpontja és azokat jogszabályokkal is alá tudja támasztani. Vélhetően kiegyezést csak egy egységes jogszabály-rendszer hozna.
Lencsés Ernő még csak 77 éves volt. Gépész üzemmérnök, a Gáz-Works Kft. tulajdonosa és ügyvezetője.
A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) és az FGSZ Zrt. közös kiadványból kiderül, hogy 2016-ban a belföldi földgázfelhasználás 687 millió köbméterrel volt magasabb a 2015-ös értéknél.
A precíziós klímaberendezésekkel foglalkozó szakemberek számára évről-évre kiemelten fontos szerepet tölt be a párizsi Data Center World kiállítás.
Rengeteg megkeresést kapunk ablakcserén átesett épületek, lakások tulajdonosaitól, akik levegőtlen hálószobákra, rossz szagú lakásokra panaszkodnak. Rosszabb esetben a penészedés is megjelenik a falsarokban, bútorok mögött. A probléma a kellő szellőzés hiánya.
Különleges meghívásnak tett eleget Chappon Miklós, az Épületgépészeti Múzeum „atyja”, hiszen Fábry Sándor invitálta a televíziós show-jába, ahol a műsor egyik legkedveltebb rovatában, a Dizájn Centerben kerülnek bemutatásra az Épületgépészeti Múzeum egyes tárgyai.
A Magyar Épületgépészek Szövetségének félnapos rendezvénye épületgépészeknek energiatudatos tervezés, kivitelezés, üzemeltetés támában. Rövid, pörgős termékinformációs előadások után a program ebéddel zárul.
Az „Együtt tanúsítás – a kéményseprőé vagy a gázkészülék-szerelőé a felelősség?” című cikkünk azzal a szándékkal íródott, hogy az érintettek pro és kontra kifejthessék véleményüket a témáról. A témafelvetés sikeres volt, hiszen számos hozzászólás érkezett, amelyek jól jelzik a szembenálló felek eltérő álláspontját – az alábbiakban két kommentet osztanánk meg a vita továbbgördítésének szándékával.
Januárban számos adminisztrációs határidőt kell betartania mind a munkavállalóknak, mind a munkaadóknak a bérszámfejtéshez kapcsolódóan